32.-33.- Epilógus

 

32. fejezet

 

Knox

 

Napjainkban

Fordította: Suzy

 

Majdnem egy hét telt el azóta, hogy City meggyőzött arról, hogy lehetetlen távoltartanom magam tőle… semmilyen formában. Rohadtul ez volt életem legjobb hete. Amint befejeztem, hogy megpróbáljam azt tenni, ami szerintem a legjobb volt számára és abbahagytam, hogy ellökjem magamtól, az élet végtelenül jobb lett. Elmúlt a nyomorultul fájó magány, eltűnt a mogorva kedvem, plusz az elfojtott dühöm és agresszióm egy jó része is elszállt. Úgy értem, nem lettem egy érzelgős bugyibuci vagy ilyesmi, de City azt mondta, hogy határozottan eltűnt a gondterheltségem.

A legjobb része annak, hogy engedtem a kísértésnek, hogy bármikor megkaptam, amikor akartam. Egyikévé váltunk azoknak az őrült, kanos pároknak, akiknek a lakásunk minden szobáját be kellett törnie… naponta. Képtelen voltam távoltartani tőle a kezeimet, és úgy tűnt, nem bánta. Az idő felében ő volt az, aki letámadott engem.

Igen, én sem bántam.

De még mindig voltak problémák; nem lehetett egyik napról a másikra rendbe hozni engem. Továbbra is aggódtam, féltem attól, mit tehetek, de Citynek megvolt a módszere arra, hogy munkára kényszerítsen, még akkor is, ha csak annyit mondott – Menj, üss meg valamit. Ez oké.

Még nem tudtam túlélni vele egy teljes „ülést”, amikor a börtönéveimről próbált beszélgetni velem. Általában korán leléptem, hogy ledolgozzam az edzőteremben. De ő ragaszkodott ahhoz, hogy haladjunk, miután kitartottam tizennyolc percig, szemben az első alkalommal elért néggyel, mielőtt el kellett menekülnöm.

Némi kutatás után felfedezte, hogy az erőszakos kirohanásaim a pánikrohamok egy formája. Szóval próbálta megoldani ezt a problémát, és azt mondta, már azzal megtettük az első lépést, hogy azonosítottuk, mi váltja ki a rohamaimat. Amikor azt olvasta, hogy a légzési technikák, a figyelemelterelő taktikák és a gyúrás segít – ezeket már mind csináltam a Speedy’sben–, igazán elkezdte támogatni az edzőtermi időmet.

Néhány napja eljött velem. Az első alkalommal megpróbált mellettem edzeni, de tíz percen belül feladta. Ezután már csak megfigyelt. Azt mondta, a legjobban azt imádta nézni, ahogy bokszolok, és hinnem kellett neki, mert utána rám ugrott az öltöző zuhanyzójában, és annyira jó döntés volt. Minden jobb volt mocskosan.

Péntek volt a következő nap, amikor együtt dolgoztunk. Valami oknál fogva ideges voltam, hogy besétálok vele a Tiltottba, és nem voltam biztos abban, miért… amíg be nem léptünk, és Ten rögtön felüvöltött – Jól van! Parkert végre megfektették!

– Ó, Istenem. – City vinnyogva felém fordult, fényes vörös arccal. – Tényleg ennyire nyilvánvalóak vagyunk?

– Hát, most már azok. – Amikor zavartan nyöszörgött, megfogtam a vállait, és kuncogva homlokon csókoltam. – Ne aggódj. Majd én elintézem Tent.

A figyelmemet a helyiség túloldalán lévő idegesítő férfira fordítottam, aki nem hagyta abban a vigyorgást.

– Csak így tovább, haver. – Egy pacsit próbált adni nekem, miközben közelebb mentem. – Hárompontos, mi? Remek ízlés, Fegyenc.

Ahelyett, hogy elfogadtam volna a gratulációját, megropogtattam az ujjaimat és összehúztam a szemeimet.

Nyelt egyet. – Franc. – Felemelt kézzel hátrált. – Nézd, semmi tiszteletlenség. Komolyan. Csak örülök nektek. Kérlek, ne ölj meg a feleségem szeme láttára.

Megtorpantam a kérésre, és egy láthatóan jól mulató szőkére pillantottam, aki a pultnál ült, és a lábait lógázta, miközben egy szívószálon át kortyolta az italát.

Amikor találkozott a tekintetünk, mosolygott és intett. – Szia.

Őt figyelve a hüvelykujjammal Ten felé intettem.– Tényleg hozzámentél ehhez a fickóhoz?

Nevetve válaszolt. – Részeg voltam.

– Hé! – Ten megpördült, hogy haragosan nézzenrá. – És mert kurvára imádsz engem.

A lány vállat vont. – Ja, azt hiszem, az is közrejátszott.

– Rohadtul igazad van, hogy közrejátszott.

Amikor Ten odament egy csókért, Noel felkiáltott – Fúj – a bár másik feléből.

Ten elhúzódott a feleségétől, hogy hangosan odasuttogjon Noelnek, így mindenki halhatta. – Szexelek a húgoddal. Sokszor.– Amitől a nője megbökte a bordáit, és azt mondta neki, hogy viselkedjen, és hagyja abba a bátyja gyötrését.

A tekintetemet Noel és Ten között jártattam, de ők csak vicsorogtak egymásra, mielőtt a figyelmüket a nőikre fordították. Fenn a színpadonAsher a zenekar beállításait csinálta, de úgy tűnt, ő az egyetlen tag, aki már megérkezett.

Visszafordultam a két munkatársamhoz. Noel és Ten már úgy beszélgetett, mint a legjobb barátok, mintha nem az imént veszekedtek volna. City egy asztalt készített elő Aspen közelében, így tudtak beszélgetni és nevetgélni, és a másik két pincérnő az asztalokat töltötte fel ízesítőkkel.

– Egyébként, ti ketten mit kerestek itt? – kérdeztem a srácokat. – Azt hittem, ma este Masonnel dolgozom.

Mason ezt a pillanatot választotta, hogy kilépjen a hátsó folyosóról Pickkel.

– Így van – válaszolta Ten, megsimogatva a karom. – Mi többiek csak azért jöttünk, hogy megnézzük tökfej műsorát.

– Hallottam – kiáltotta Asher, beintve neki.

– Kellett is – kiáltotta vissza Ten, visszaintve neki. – És jobb, ha ma este jól csinálod. Otthon lehetnék,éppen úton Caroline bugyijába.

– Szarházi – motyogta Noel.

Amikor Mason és Pick befejezte a négyszemközti beszélgetést, Mason csatlakozott hozzám a pult mögött és megtorpant, amitől óvatosan összerezzentem. Aztán felemelte a kezeit. – Oké, csak mondd meg, egytől tízig terjedő skálán, milyen fájdalmasan fogsz megölni engem?

Nem láttam őt azóta, hogy megtudtam, mi mindent árult el Citynek. De talán egy hétnyi idő segített nekem túllépni ezen. Vagy talán valami teljesen más segített túllépni ezen. Ránéztem a vöröshajúra, aki Aspen mellől figyelt minket.

Amikor visszafordultam Masonhöz, vállat vontam. Lehettem volna dühös, és állon vághattam volna. De egyszerűen nem tudtam összeszedni a dühömet. – Jól végződött– ismertem el, mielőtt fenyegetően rámutattam. – De soha többé nelepj meg ilyen szarral még egyszer.

– Ó, még csak nem is kell aggódnod emiatt – biztosított gyorsan. – Soha többé.

– És ne mondjolyan kibaszott dolgot Felicitynek, amit nekem kellene elmondani neki.

Bólintott. – Rendben. Vettem.

– Jó – morogtam, és munkához láttam.

Pick épp a nyitás előtt érkezett, hogy megbizonyosodjon, készen állunk. Megállt előttem, és önelégülten mosolygott. – A fenébe is, imádom, mikor igazam van – motyogta, mielőtt elsétált, és megállt City mellett, hogy mondjon neki valamit. Komoran néztem utána azon tűnődve, hogy tényleg valami szex utáni csillogásom van-e.

A többi bandatag nem jelent meg a koncertjükön, míg ki nem nyíltak az ajtók és a vendégek el nem kezdtek özönleni. Megláttam Rockot – soha többé nem tekinthető számomra Rocketnek– a színpadon, de ő még csak felém sem pillantott. Bár Noel elkapta a pillantásomat, amikor utánpótlást akart rendelni magának és a feleségének.

Amikor átadtam az italaikat, a torkát megköszörülve feltartóztatott.

– Szóval… Aspen azt mondja, Felicity mostanában boldogabb, mint ahogy valaha is látta.

– Oké. – Összevontam a szemöldökeimet, várva, hogy a lényegre térjen.

Sóhajtott egyet, és grimaszolt. – Szóval lehet, hogy Pick tudta, mit csinál, amikor egymás felé lökött titeket – ismerte el. Aztán vállat vont. – Minden, amit tudok, hogy a boldogabb Felicity boldogabb Aspent eredményez és ez… – A szemöldökeit táncoltatja. – Egyben egy nagyon boldog Noelt.

Ó, testvér. – Hát, ezért vagyok itt– mondtam szenvtelenül. – Hogy jobbá tegyem a te szexuális életedet.

– Fogd be – dünnyögte mogorván. – Csak csináld tovább, akármi faszság is az. Rendben?

– Örömmel – motyogtam, ahogy elsétált. Megfordultam, hogy megkeressem Cityt a tömegben, de egy pár nevetgélő nő csüccsent le az előttem lévő bárszékre, magukra irányítva a figyelmemet.

– Knox! – ujjongtak egybehangzóan.

Pislogtam Evára és Reese-re, végre megláttam bennük a hasonlóságot. Pick mondta, hogy első unokatestvérek, de nem tudtad volna bebizonyítani nekem, míg meg nem láttam őket egymás mellett, rám vigyorogva ugyanolyan kék színű szemekkel.

– Ti ketten honnan jöttetek?

– Pick irodájába pletykálkodtunk – válaszolta Eva, mielőtt kinyúlt és megragadta az alkaromat. – Hogy vagy, szépfiú?

A tekintetében lévő szánalomból rájöttem, hogy mindent tud. Éles, vádló pillantást küldtem az unokatestvére felé, amiért ilyen pletykás. De Reese csak vállat vont és nem túl bocsánatkérően.

– Jól vagyok – biztosítottam, óvatosan elrántva a karomat.

– Jó. Tudod, tényleg be kéne megint ugranodhozzánk valamikor. A kölykök már kérdezősködtek rólad.

Felvontam az egyik szemöldökömet, azon tűnődtem, honnan tudhatja, hiszen a kölykök nem mondanak sok mindent azon kívül, hogy buh-buh, maw-maw és éj-éj. De vállat vontam, mert valahogy nekem is hiányoztak. Miután azt mondtam neki, hogy valamelyik nap majd beugrom, Mason bukkant fel könyörögve, hogy cseréljünk helyet a pultnál, így flörtölhet a nőjével munka közben.

A banda már elkezdte a koncertet, és a hely életre kelt, elárasztva ujjongással és füttyögéssel. Citynek minden alkalommal sikerült a bárpult hozzám tartozó végén megállni, amikor felvett egy rendelést, és mindig behúzódott egy csókra, amikor megtette.

Még mindig kicsit feldobottnak éreztem magam a legutóbbitól, amikor hirtelen Reese bukkant fel előttem, kikerekedett szemekkel. – Knox – sziszegte, kétségbeesetten hívott közelebb. A homlokomat ráncoltam, de odamentem hozzá. Előrehajolt, és megpróbált a lehető legbizalmasabban szólni hozzám a zajon keresztül. – Jeremy bátyja épp most lépett be a bejárati ajtón.

Átnéztem a válla fölött, és rögtön megakadt a szemem Tad Waldenen. Nem sokat változott azóta az éjszaka óta, amikor hátrafogta a karjaimat, hogy hagyja, hogy City bátyjai megüssenek. És ha már City bátyjairól volt szó… Garrett Bainbridge volt az, aki a pult felé sétált vele?

Megfeszültem, és azt motyogtam az orrom alatt: – A francba. Kösz a figyelmeztetést. – Hálásan bólintottam Reese felé, pont mielőtt elsietett.

Figyeltem a két ember közeledését, és aztán elcsíptem őket, mielőtt odamehettek volna Masonhöz. – Segíthetek?

Nem ismertek fel. Nem meglepő. De a szemöldököm tényleg felszaladt, amikor Tad azt mondta:– Knox Parkert keressük. Hallottuk, hogy itt dolgozik.

– Ó, igen? Ezt hol hallottátok?

– Nézd, dolgozik ma este vagy nem?

Fanyalogtam a hozzáállásától. – Ami azt illeti, én vagyok az.

Leesett az álluk. – A fenébe – motyogta Garrett, ahogy tetőtől talpig végignézett rajtam.– Egyáltalán nem ugyanúgy nézel ki.

– Én is ezt hallottam. Mi a faszt akartok?

Tudtam, én mit akarok. Azt akartam, hogy elmenjenek, mielőtt Felicity – vagy Rock – észreveszi őket.

– Azért jöttünk, hogy jóvátegyük.– Tad kinyújtotta a kezét.

Miután komoran néztem a tenyerét, felemeltem a tekintetem az arcára. – Szórakoztok velem? Mikor utoljára láttam kettőtöket, a szart is kivertétek belőlem.

– Mert épp akkor találtunk rád meztelenül egy kocsi hátsó ülésén a húgommal – sziszegte Garrett.

Tad felemelte a kezeit. – És most beismerjük, hogy talán kissé túlreagáltuk azt, ahogy bántunk veled. Nem érdemelted azt, ami történt veled azután az éjszaka után.

Hunyorogva próbáltam kitalálni, miért próbál békítőt játszani. Megöltem az öccsét.

Sóhajtott. – Láttuk a videót arról, mi történt közted és Jeremy között.

– A francba. – Megpördültem, és megtöröltem az arcom a kezeimmel.

Van olyan, aki nem látta azt a kurva videót?

– Rosszul bántak veled mindentekintetben– mondta Tad. – És nem hibáztatnánk, ha néhány ember után akarnál menni.

– Ja, mi csak nem akarjuk, hogy azok az emberek mi legyünk – tette hozzá Garrett.

Horkantva ráztam meg a fejem. Hihetetlen. Csak védeni akarták a saját seggüket. – Rendben. – Motyogtam szárazon, miközben visszafordultam hozzájuk. – Megkímélem mindkettőtök életét. Ettől jobb nektek?

Garrett kinyitotta a száját, valószínűleg, hogy mondjon még valamit, ami kétségtelenül feldühítene, de felbukkant City, a pult tetejére dobta az üres tálcáját. – A fenébe, sokan vannak ma este.

A bátyja felépördült. – Felicity?

Ő felnézett, és leesett az álla. – Garrett? Mit csinálsz te itt? – Aztán a tekintete köztem, közte és Tad között cikázott.

– Azt hiszem, próbál elnézést kérni, amiért elbaszta az életemet, kivéve, hogy valójában sosem hallottam, hogy bocsánat.

Garrett mogorván nézett rám, mielőtt visszafordította a tekintetét Cityre. – Tudnom kellett volna, hogy ti ketten visszataláltok egymáshoz. – Aztán a szart is kiijesztette belőlem, amikor azt motyogta.– Helyes.

City döbbenten vonta fel a szemöldökét felém, mielőtt azt mondta– Szóval… hogy van mindenki otthon?

A bátyja vállat vont. – Fogalmam sincs. Évek óta nem láttam őket.

City oldalra döntötte a fejét. – Mit mondasz?

– Bár hallottam, hogy Max apára ütött és egy újabb lélektelen, élet-leszívó üzletemberré vált. Ha engem kérdezel, mindig is rosszabb volt az öregnél. Jó színben tüntette fel magát, színlelte, hogy a barátod… aztán bumm… kurvára a hátadba szúrt.

– Miről beszélsz? – követelte City.

– A családunkról beszélek. Csak… mindenről. Ők szívtelenek. Látni téged, ahogy faképnél hagytad a szülőket a legkeményebb, legbátrabb dolog volt, amit valaha láttam. Esküszöm, gyűlöltelek, mert azt kívántam, bár én tettem volna meg elsőként. Miután elmentél egy hónapba telt, mire összeszedtem a golyóimat, hogy megmentsem magam. – Összenézett Taddel– olyan pillantással, ahogycsak a szerelmesek szoktak – és aztán megfogta a másik férfi kezét.

– És az volt a legjobb dolog, amit valaha tettem. Képes voltam abbahagyni a tettetést, hogy olyan vagyok, amilyen nem, és végre az vagyok, aki tényleg akartam.

– És azóta sokkal jobb a természete – tette hozzá Tad önelégült vigyorral.

Felicity rájuk bámult, mielőtt megrázta a fejét. – Um.. hűha. Oké. Hú, ez csodás, azt hiszem. Örülök nektek.

Garrett rápillantott, és az este folyamán először, bűnbánónak tűnt. – Remélem, egy nap meg tudsz bocsátani azért, ahogy mindig bántam veled.

– Úh..– bólintott. – Oké. Ja. Persze.

És úgy tűnt, ennyi volt.

33. fejezet

 

Knox

 

Napjainkban

Fordította: Suzy

 

Bármi is történt City bátyjával és a fiújával a jóvátételi kísérletük után, elég jelentéktelen volt. Vagy az, vagy én voltam túl kábult a beszélgetés első felétől, hogy túl sok figyelmet szenteljek a többi részének.

Tad és Garrett ivott egy sört, aztán elmentek.

Amint elmentek, City odafordult hozzám. – Csak szerintem, vagy ez totál bizarr volt?

– Kurvára bizarr volt– értettem egyet, de legalább az ő családja miatt nem kellett aggódnom, nem úgy, ahogy az enyém miatt aggódtam. A színpad felé néztem. Rock rám meredt a dobfelszerelés mögül, amin éppen játszott.

Visszafordultam City felé, hogy ismét figyelmeztessem, kerülje el a srácot, de ő már eltávolodott, és Eva került a szemem elé. – Knox, parancsolom, hogy gyere ki ide, és táncolj.

– Um… dolgozom. – És a hely pokolian tele volt.

– Hé. – Pick felém intett, ahogy a pult mögé csúszott. – Menj ki a táncparkettre, most, és add meg a nőmnek, amit akar. Ezt majd intézem.

Így hagytam, hogy Eva kivezessen engem a helyre, ahol más párok a dal gyors ütemére mozogtak. Ahogy mögé húztam a lábam, ő Asher felé intett, aki visszakacsintott. Aztán felém fordult és elkomorodott, amikor meglátta az arckifejezésemet. – Mi a baj?

– Semmi. – Megráztam a fejem. – Én csak… sosem táncoltam senkivel Felicityn kívül.

A mosoly Eva arcán ellágyult. – Akkor mindenképpen táncolnod kell vele.

A homlokomat ráncoltam. – De az hittem, te akartál…

– Csak azt akartam, hogy te táncolj– mondta hátrálva. – Nem kellett velem megtörténnie.

Egy utolsó vigyorral elsietett oda, ahol City egy kör italt vitt ki egy asztalnyi srácnak. Elvéve a tálcát, hogy maga szolgálja ki őket, Eva felém mutatott Citynek.

Az ujjamat begörbítve mutattam neki, hogy jöjjön közelebb. Csintalan mosollyal jött előrébb, miközben Asher a mikrofonhoz hajolt és bejelentette:– Ez a feldolgozás a legújabb Tiltott párnak szól. Élvezzétek.

A karjaim közé húztam a nőmet, ahogy a banda rákezdett John Legend számára, az „All of me”-re. City megrezzent, és közelebb bújt. – Szeretem ezt a dalt.

Megpusziltam a fülét. – Én tégedszeretlek.

Az arcát felemelve rám vigyorgott, és átkarolta a derekamat. – Fogalmad sincs, mennyire imádom ezt hallani. Sosem gondoltam, hogy valaha újra hallom, hogy ezt mondod nekem.

– Hát jobb, ha hozzászoksz, hogy mindennap ezt hallod, mert azt tervezem, hogy legalább ilyen gyakran mondom neked.

A mellkasomhoz simulva a nyakamhoz tapasztotta a száját. – Lehet, hogy sok napba telik, míg hozzászokom.

– Akkor azt hiszem, évekig kell majd mondanom.

Boldogan felragyogott. – Nekem megfelel.

– Nekem is.

A dal jóval azelőtt véget ért, mielőtt felkészülhettemrá és Eva odasietett, begőzöltnek tűnt. – Oké, a pincérnőség szívás. Felicity, vedd vissza ezt a dolgot. – City felé bökött a tálcával, és aztán felvonta felém az egyik szemöldökét. – És te. Hozd ide az én Pickemet. Most már tényleg táncolni akarok.

Így City és én visszamentünk dolgozni.

Eléggé jól éreztem magam, mire közeledett a záróra. A többi csapos a nőikkel, köztük Pick és Eva,maradtak, történeteket meséltek, míg mi többiek takarítottunk. A színpadon a zenekar takarította a helyüket. Rockot figyeltem, míg Ten és Noel el nem terelte a figyelmemet egy történettel arról, hogyan verte ki Pick a szart is Skylar biológiai apjából, amikor rajtakapta, hogy megüti Evát.

Amikor Eva Pick felé hajolt és rávigyorgott, miközben felsóhajtott – Én védelmező hősöm – én City felé vittem a figyelmemet, de ő komoran nézett Pickre.

A karjait összefonva a mellkasán azt mondta:– Ha már a férfiakról és az ő védelmező ösztöneikről beszélünk, nem szeretnéd végre bevallani Knoxnak, hogy senki sem fenyegetett meg vagy hagyott üzenetet a pihenőszobai szekrényemen, Pick?

– Fenyegetni téged? – Noel zavarodottnak hangzott, miközben egy bűnbánóan vigyorgó Pick nézett felém.

– Ó, igen, valahogy hazudtam erről az egészről. Senki sem fenyegette Felicityt.

A szemöldökömet ráncoltam. – De…

– Azért találtam ki az egészet, hogy beleegyezz, hogy összeköltözz vele.

– Patrick – zihálta Eva, a bordáiba bökött az ujjával, miközben a szemei jóváhagyóan csillogtak. – Fogalmam sem volt arról, hogy te ilyen cselszövő kerítő vagy.

Pick vállat vont, és közelebb húzta Evát. – Nem mondanám, hogy kerítő voltam, ahogy mondják, csak… próbáltam rávenni őket a problémáik megoldására.

– Hát, működött, te szerencsés fattyú– motyogta Felicity, ingerültnek tűnt, míg felém nem nézett. Aztán a tekintete ellágyult, ahogy hozzátette. – Hála Istennek.

Álltam a tekintetét, ugyanolyan hálásan, mielőtt eszembe jutott Rock és a vele kapcsolatos gyanúm. A színpad felé pillantottam, láttam, hogy szívott egy slukkot egy pipaszerű valamiből és kifújta, mielőtt Asher észrevette. Ő kikapta Rock kezéből, és rendreutasító módon lóbálta Rock arca előtt, mielőtt kidobta egy közeli szemetesbe.

Ahogy Asher elsétált, láttam, ahogy a korábbi öcsém utána bámult. Bár Rock nem vágott vissza, szóval azon tűnődtem, hogy csak beszéd volt-e az utálata City családja iránt. Talán egyáltalán nem is jelentett számára igazi veszélyt.

– Ha már mindannyian bevallunk dolgokat – szólalt fel Pick. – Parker… az évek alatt pokolian idegesített, hogy miért vallottad magad bűnösnek nemi erőszakban. Szóval… miért?

Megdermedve bámultam rá és azon tűnődtem, miért akarta ezt felhozni… City előtt.

Ő hozzám csúszott, és a karomba fűzte a karját. – A családja miatt volt – magyarázta. – Úgy értem… – A tekintete rám vándorolt. – Így kellett legyen, igaz? Ez az egyetlen dolog, aminek valaha értelme volt. Megfenyegetett valamivel a családoddal kapcsolatban, ha te nem…

A szavai elhaltak, ahogy tovább nézett engem és tudtam, hogy az arckifejezésem elárult, mert a kék szemei elkerekedtek az aggodalomtól és a meglepetéstől.– Ó, Istenem, Knox. – Figyelmeztetés töltötte el a hangját. – Miért ismerted be igazából?

Nem mondhattam neki, hogy miatta volt. Ha akkoriban megtudta volna, keményebben harcolt volna értem, tovább várt volna rám. És ha most megtudná, csupán bűntudat töltené el. Ami történt, nem az ő hibája volt; egyáltalán nem akartam, hogy bűnösnek érezze magát.

Egy Rock felé vetett pillantásból rájöttem, hogy előtte sem vallhatom be az igazat. Ő igazán azt gondolná, hogy áruló vagyok, amiért sokkal inkább voltam hűséges Felicityhez, mint a saját családomhoz.

Így megelégedtem egy féligazsággal. – Megígértettem vele, hogy anyagilag gondoskodik Bentleyről élete végéig.

Biztos sokáig húztam az időt, mielőtt válaszoltam, vagy csak a nőm ismert túl jól. Megrázta a fejét. – Nem. Ez… nem lehet minden. Lehet, hogy rávetted, hogy ezt mondja, de tudtad… tudnod kellett, hogy sosem fogja betartani a szavát. Lennie kellett valami másnak, hogy tényleg rávegyen arra, hogy beleegyezz ilyen szörnyű feltételekbe.

Frusztráltan kifújtam a levegőt, utálva, mennyire nem tudtam soha semmit távoltartani tőle. Körülnézve láttam, hogy mindenki más is figyel, és a magyarázatom többi részére vár. Így megráztam a fejem, elnéztem, és azt mondtam:– Megfenyegetett, hogy bánt téged.

Tátva maradt a szája, ahogy a feldúltságtól kigyúlt az arca. – És te hittél neki?

– Nem tudtam, mit higgyek. Már megütött téged. Nem kockáztathattam.

– Ó, Knox. – A kezét a szájára tapasztva elhátrál tőlem,és megrázza a fejét. – Te hülye, hülye férfi. Nem hiszem el, hogy hazudtál és bevallottad, hogy… nem miattam?

Tettem egy lépést felé, és felemeltem a kezem. – Bármibe beleegyeztem volna, ha volt rá esély, hogy segít neked. – Amikor elkaptam egy tincset a hajából, nem húzódott el. Csak megrezzent, miközben könnybelábadtak a szemei.

Így közelebb húztam a mellkasomhoz,és ő hozzám bújt. – Ha csak őszinte lettél volna, minden másképp alakult volna.

Megpusziltam a haját, lehunytam a szemeim és élveztem, hogy itt és most vele lehetek.– Minden jól alakult.

– De közben minden…

– Nem számít – vágtam közbe, még csak gondolni se akartam a szarra, ami közben történt. – Most veled vagyok, és csak ez érdekel.

Ellazult rajtam, és én megint megpusziltam a haját, épp amikor valami keményen megütötte a tarkómat.

Néhány nő felsikoltott.

A koponyámon átnyilalló fájdalommal magam mögé húztam Cityt, és megpördülve szembenéztem a fenyegetéssel.

Vörös arccal, vicsorítva és a pórusaiból áradó izzadtsággal, Rock bámult rám. – Te… kibaszott áruló.

– Felicity! – Aspen előrevetette magát, és elrántotta, miközben Noel fedezte a feleségét és gondoskodott arról, hogy mindkét nőt biztonságba helyezze.

Miközben a helyiségben lévő összes más pár hátrahőkölt a konfrontáció elől, Asher előresietett, felemelve a kezeit. – Rock! Mi a fasz, ember? Hány különböző drogot szedtél be?

Rock figyelmen kívül hagyta őt, ahogy kihúzott egy kést a zsebéből, kipattintotta,és felém indult. – Összetörten és éhezve hagytál ott minket… ezért a ribancért?

– Le kell tenned a kést – mondtam nyugodt, egyenletes hangon.

– És neked kurvára be kell fognod, Knox! Tudhattam volna, hogy nem vagy más, csak egy Bainbridge szerető. De tudni akarod, hogy mi az egészben a legnagyobb poén? Én vagyok az, aki a tüzet gyújtotta.

Rándulva álltam meg, képtelen voltam hinni a füleimnek. – Mi?

– De a te rohadtul becses Bainbridge családodat kellett volna hibáztatni érte. Így terveztem. De nem… ők mindig megúsznak mindent.

– Te… – Felé indultam. – Te megölted a családunk felét?

– A fenébe, nem. Nem tudtam, hogy otthon vannak. Úgy volt, hogy a városban lesznek. Ez mind azoknak a Bainbridge fattyúknak a hibája. Nekik kellett volna elvinni a balhét,és nekünk el kellett volna költöznünk valami jobb helyre.

Morogtam, képtelen voltam elhinni, amit hallottam. – Hogy tehetted?

A szemeiben fellobbant a gyűlölet. – Te hogy tehetted, te rohadt áruló. Ágyba bújtál egy kibaszott Bainbridge-dzsel. Meggyaláztad a Parker nevet.

– Legalább nekem még megvan a Parker nevem.

– Nem sokáig. – Felém vetette magát, elszánt vicsorgással suhintva a késsel.

– Nem! – City felsikoltott és vagy egy tucat hang kiáltott figyelmeztetésként. De én csak Rockra fókuszáltam.

Kitérve és lebukva megpördültem, alig kerültem el a pengét, ahogy éreztem elsuhanni a fülem mellett. A saját lendületétől előrebukdácsolt, és én kihasználtam a pillanatot, az alkarommal rácsaptam az övére, amitől elvesztette a fogását a késen. Az a padlón koppant, én pedig megragadtam Rock torkát, a hátát a legközelebbi falhoz csaptam.

– Upsz– mondtam. – Elhibáztad.

Vörös köd borult rám, ahogy Bentley-re gondoltam és anyámra. Megölte őket; mindannyiukat megölte.

Azt akartam, hogy megfizessen, hogy fájjon neki, hogy sikítson.

De egy ismerős hang a fülemben, visszarántott a haragtól. City keze remegett a hátamon. Pislogtam és rájöttem, hogy Rock arca bíborszínűvé vált, ahogy fogtam a nyakát,és a kezei tehetetlenül ütötték a karjaimat mindenféle hatás nélkül.

– Mind hallottuk a vallomását és már hívtuk a rendőrséget. Úton vannak ide – mondta Pick.

Elengedve az öcsém torkáthátraléptem tőle. City rögtön az oldalamhoz gömbölyödött, így átkaroltam a derekát és magamhoz öleltem, miközben megpusziltam a haját. – Akkor hagyjuk, hogy a hatóságok intézkedjenek felőle.

Rock felnézett rám a padlóról, ahová lerogyott. Az arca még mindig vörös volt és feszült, ahogy több oxigénért köhögött.

– Remélem, a börtön fele olyan jól bánik veled, mint velem bánt.

– Ja – tette hozzá Asher. – És a bandából is ki vagy rúgva.

A nőm haját megpuszilva elfordultam a biológiai testvéremtől a csapatnyi testvér felé, akiket lassan megnyertem.

Ők üdvözöltek engem, szétváltak, hogy beengedjenek a körükbe, amint megbizonyosodtak arról, hogy jól vagyok.

Bólintottam és próbáltam elhessegetni őket, de úgy tűnt, Cityn eluralkodott az aggodalom.

Felágaskodott és megpuszilta az arcomat. – Ne hazudj. Tényleg jól vagy?

A szemeiben lévő aggodalomtól azonnal bólintottam, de baszd meg, nem, nem voltam jól. Megtudtam, hogy az öcsém megölte a fél családomat, pont azelőtt, hogy megpróbált engem is megölni. Odanézve, ahol Pick és Asher figyelte őt, így nem tudott elszökni, vettem egy mély lélegzetet. – Jól leszek. – Mert tudtam, hogy az én Citymmel együtt nem tehettem mást, minthogy végül túljutok bármin, amit az élet elém sodor.

– Úgy tűnik, hogy a kezeléseim valóban kifizetődnek. – Az arcát a vállamon pihentette, miközben a karomba fűzte a karját. – Visszaszerezted az irányítást és elhúzódtál, mielőtt bántottad volna. Annyira büszke vagyok rád.

Rápillantottam, mindenemmel szeretve őt. – Szerintem te voltál az, aki elhúzott. Te rántottál ki a fekete vermemből a benned lévő összes fényességgel.

Megrázta a fejét. – Nem. Én nem csináltam ilyesmit. Szerintem sokkal inkább egy idegesítő ösztöke voltam, aminek az elektromos vége bökdösött téged, folyamatosan nyaggattalak, amíg eszedbe nem jutott, hogy már megvan a saját fényességed magadban.

– Fogalmam sincs, miért próbáltál olyan erősen megmenteni engem – motyogtam a hajába.– De örökké hálás leszek, amiért megtetted.

Rám mosolyogva csak annyit mondott – Azért, mert megérdemled.

 

A hideg októberi talaj puha volt, és a lábaim úgy érezték, mintha a földbe akarnának süllyedni, miközben átsétáltam a temetőn, kéz a kézben Cityvel. Sosem kedveltem az ilyen helyeket, de le akartam róni a tiszteletemet, és a nőm alig várta, hogy megmutassa nekem Bentley nyughelyét.

– Akárhányszor jövök, kigyomlálom a füvet, ami olyan évente kétszer van, egyszer a születésnapján, egyszer a…. halála napján.

Bólintottam, és megszorítottam az ujjait. – Köszönöm.

– Hát… az én unokahúgom is volt.

– Az unokahúgunk– javítottam ki, egy kedves mosoly húzódott az ajkaim körül, ahogy eszembe jutott az a néhány alkalom, amikor kivittem Bentley-t, hogy találkozzon vele az erdőben.

Amikor megálltam egy kicsi, takaros parcella előtt, lenéztem és nyeltem egyet, gyászolva a gyereket, aki segített Cityt az életembe hozni. – Mindig őt képzeltem el, akármikor arról álmodoztam, hogy hogy nézne ki egy közös baba, hiszen őbenne mindkettőnk vére ott volt.

– Igen. – City a vállamon pihentette a fejét. – Ahogy én is.

Lenéztem az összefonódott ujjainkra, és azt motyogtam:– Talán egy nap lesz még néhány baba.

Felnézett rám, és boldog könnyek csillogtak a szemeiben. – Talán. Én remélem.

Nem beszéltünk olyan részletekről, mint a jövőnk, de nyilvánvalónak tűnt, hogy együtt fogunk maradni. Biztos voltam abban, hogy egy nap összeházasodunk és saját családot alapítunk. Megkapjuk a boldogan élünk, míg meg nem halunkat.

De egyelőre elégedett voltam azzal, amink volt, egy kétszobás lakásban éltünk, és a Tiltottban dolgoztunk, miközben a napjaink többi részét egymással töltöttük. És ő is elégedettnek tűnt.

Pár hete volt, hogy Rock megtámadott engem a klubban és letartóztatták, és egy hete, hogy Reese anyjának ügyvédje kapcsolatba lépett velem, és rábeszélt arra, hogy pereljem be a Statesburgot. Az élet jó volt, így persze, hogy aggódtam, hogy valami rossznak kell történnie.

De City átkozottul jól oldotta az aggodalmaimat. Megmutatta nekem, hogy hogyan boldogulunk, hogyan gyarapodunk. Szóval minden reggel, amikor vele a karjaimban ébredtem fel, egy kicsit kevesebbet aggódtam, és egy kicsit többet éltem.

– Menjünk el a bánatfához – mondtam, ahogy támadt egy ötletem.

City meglepettséggel a szemeiben nézett fel rám. – Istenem, nem voltam ott azóta, hogy…

Bólintottam. – Igen, én sem. – Nem éreztem helyesnek, hogy nélküle menjek oda.

Így miután tettünk egy csokor virágot az unokahúgunk sírjára, az autóhoz mentünk és elmentünk a vegyesboltba, ami régen az otthonom volt. Onnan gyalog túráztunk a fák között, amik egyszerre voltak ismerősök és másmilyenek.

– Hűha, hat év alatt aztán tényleg megnőtt minden – tűnődött City.

Igaza volt. A bozót vastagabb volt és nehezebb volt navigálni, de még tudtam az utat. – Úgy tűnik, az a fa kidőlt valamikor – tettem hozzá, ahogy átléptünk egy kidőlt tönköt. – Talán valami vihar döntötte ki.

Az ujjai az enyéimre szorultak. – Remélem, a mi fánk jól van.

Vetettem rá egy pillantást, és ezzel egyidőben gyorsítottunk a tempónkon. Szinte már hiányoltam a hasznavehetetlen cipőit, ahogy képesvolt tartani velem a lépést, de aztán rájöttem, hogy megnőttünk, ahogy az erdőnk is.. és ez nem volt egy rossz dolog.

– Ott – mondtam rámutatva egy ismerős kéregre.

– Ó, hála Istennek.

City a bánatfához sietett, és megkereste a helyet, ahová bevéstem egy szívet, benne a kezdőbetűinkkel. Rátette a tenyerét a hegre, és lágyan elmosolyodott. – Még itt van.

Rátettem a kezem az övére. – Kételkedtél benne valaha is?

Felnézett rám. – Egy ideig talán aggódtam, néhány évig próbáltam feladni a reményt, de mélyen belül, mindig tudtam. Ez nem ment sehová.

– Mert igazából sosem adtad fel a reményt – mondtam, örültem, hogy ő volt az erős a végén, és harcolt értünk, összetartott minket.

Vágyakozó sóhajjal simította végig a szívet. – Istenem, olyan fiatalok voltunk.

– Túl fiatalok – értettem egyet.

– De úgy tűnt, ez nem számított. A szerelem nem érti az időt. Nem érdekli, ha az emberek megváltoznak. Csak növekszik ott, ahol növekszik.

– És kivirágzik bennünk. – Becsúsztattam a kezem a farmerom zsebébe, kihúztam egy kést és kipattintottam. – Itt van egy új számunkra.

Aztán nekiláttam, hogy egy nagyobb szívet véssek az eredeti köré.

Epilógus

 

Asher Hart

 

Fordította: Tony

 

A klub csendes volt, amikor beléptem. Szombatonként általában jóval nyitás előtt bejöttem, hogy összeszereljem a karaoke rendszert. De ma csak vonszoltam magam. Az elmúlt néhány hétben elkezdtem rettegni a karaoke estektől. Amióta bemutattam azt az idióta dalt arról, hogy egy karaokézó lányt keresek, nők hordái özönlötték el a színpadot minden szombaton, hogy aztán ugyanazt a részt elrontsák, mintha én automatikusan azt gondolnám, hogy az ő előadásuk jobb volt, mint a lányé.

Soha nem tettem. Ő pedig soha nem jött vissza. Én meg egyre morcosabb lettem.

Teljes mértékben a munkatársaimat okoltam.

Minden kibaszott barátomnak a bárban volt párja. Még az új fiú, Knox is befűzte Felicityt – a szerencsés rohadék. Ez megkeverte a fejem, és hülye dalokat írtam lányokról, akiket nem is ismertem, és csak egyszer láttam egy zsúfolt báron keresztül.

Féltékeny voltam. Egyszerű és világos. Nekem soha nem volt meg az, ami a többieknek. Úgy tűnt, én csak egyéjszakás kalandokat tudok szerezni, és őszintén szólva, ez nem igazán az én világom.

Közel kerülni valakihez, megosztani a legszemélyesebb dolgaimat egy majdnem ismeretlennel… igen, csakhogy… miért? Még mindig csináltam, amikor nehéz helyzetben voltam, de nem igazán éreztem a vonzerejét, nem értettem, néhány pasi miért gondolja, hogy ez olyan nagyszerű életstílus. Szívás, ha engem kérdezel. Mivel fogalmad sincs, hogy a partnered mit szeret a legjobban, és csak egy esélyed van jól csinálni, a szex mindig a dobókocka. Vagy szerencsém volt, és boldoggá tettem, vagy szánalmasan elbuktam. És az egyéjszakás kalandok csak a szexről szóltak, ami üresnek és értelmetlennek tűnt.

Egy nap, kívül-belül ismerni akarok egy nőt, tudni, hogy mitől akad el a lélegzete és görbül be a lábujja. Tudni akarom, mi mosolyogtatja meg, vagy mi dühíti fel. Össze akarok bújni vele a kanapén, és popcornt enni, közben filmet nézni, zenéről beszélgetni, vitatkozni arról, hogy melyik a valaha volt legjobb banda, csak lógni valakivel, akivel együtt akarok lenni. Én… a pokolba. Barátnőt akartam.

Én voltam egy rohadt rockzenekar énekese, és egy istenverte, elkötelezett kapcsolatban akartam lenni.

Tudom, nézessem meg a fejemet.

– Helló, Hart.

Nem vettem észre, hogy más is van az épületben, így majdnem kiugrottam a bőrömből. Pick kocsiját sem láttam kint parkolni.

– Belépnél egy percre az irodámba? – kérdezte, előbújt a hátsó folyosóról, és felém intett.

Azonnal összeugrott a gyomrom. Lefagyva álltam a színpadon, figyeltem, ahogy sarkon fordul és eltűnik a folyosón.

– A francba – motyogtam az orrom alatt.

Az utóbbi időben kerültem Picket. Szerintem tudta, és tiszteletben tartotta az álláspontomat, mert hagyta, hogy kitérjek előle. Szóval most extrán aggódtam, hogy miről fog szólni ez a beszélgetés.

Erőt vett rajtam a bűntudat, ahogy leugrottam a színpadról. Nem kellett volna azt mondanom neki, amit mondtam. De amióta Felicity megemlítette, hogy az anyja elhagyta őt a kórházban, amikor megszületett, azóta idegesített, rágta a lelkiismeretemet, minden gondolatomat kitöltötte.

Mert az én anyám is otthagyott egy babát a kórházban, miután megszülte.

Tizenhat éves korában – két évvel azelőtt, hogy összejött apámmal – beleszeretett egy autószerelőbe egy helyi műhelyből. Gondolom, elég intenzívek voltak köztük a dolgok. Legalábbis ezt mondta nekem mindig. Az estimesék arról szóltak, hogy milyen csodálatos volt az élete, mielőtt én megjelentem, mielőtt a drogdíler apám elragadta a világába, és drogos kurvát csinált belőle, aztán felcsinálta.

Egyszer régen, boldog volt, és szerelmes az egyszerű autószerelőjébe. A szülei figyelmeztették, hogy maradjon távol tőle, jelentéktelen alkoholistának hívták, így anyám elszökött vele otthonról. És mivel a pasi tizenkilenc éves volt és egyedül lakott, befogadta. Körülbelül négy hónapja voltak együtt, amikor teherbe esett. Mindig azt állította, hogy az élet tökéletes volt. Ő és élete szerelme kis családot alapítottak, és boldogan éltek, amíg meg nem haltak.

Amíg az autószerelőjét a szeme láttára le nem lőtték egy autós lövöldözés során.

A látvány annyira felzaklatta, hogy idő előtt megindult nála a szülés, és világra hozott egy kisfiút ugyanazon a napon, amikor élete szerelmét meggyilkolták. Ez az egész túl sok volt, hogy elviselje; rá se tudott nézni a babára, miután megszületett. Az éjszaka közepén kiszökött a kórházból, néhány napig az utcákon barangolt, aztán megpróbált hazamenni a családjához, de ekkor már nem foglalkoztak vele.

Hajléktalan volt, és mocskos sikátorokban aludt, amikor az egyik üzletkötése során Miller Hart belebotlott. Drogot ajánlott neki, ha ő… nos, a történet ezen részét igyekszem kiverni a gondolataimból, szóval inkább arra gondolok, hogy egy meleg, száraz helyet ajánlott neki, ahol lakhat.

A feledés gondolata, a fájdalom elfelejtése olyan szinten vonzó volt számára, hogy beleegyezett Miller egyáltalán-nem-szexuális ajánlatába.

Így lettek ők az egyik legegészségtelenebb páros, akit a hátán hordott a föld. A férfi szarul bánt vele, kékre-zöldre verte, amikor kedve támadt, szinte minden este ráerőszakolta magát. A lány megvetette őt, de maradt, hogy a következő verést is elszenvedje.

Amikor az apám ráunt, engem vett elő. Meg se tudom számolni, hányszor nézte végig az anyám szenvtelenül, ahogy az apám üvöltözik velem, és csak szívta, amit éppen szívott.

A jó éjszakákon, amikor az anyám odabújt hozzám az ágyba, hogy elmeneküljön tőle, az elvonási tünetektől remegve, beszélt nekem a másik babáról, a hangja távoli és sóvárgó, ahogy elképzelte, milyen jó lenne az élete, ha az autószerelője nem hal meg.

– Lenne egy igazi fiam – mondta. – Akit igazán tudnék szeretni.

Én pedig mindig gyűlöltem, vagy inkább irigyeltem – mindegy – a másik fiút, azt kívánva, hogy én lehetnék ő, messze ettől a helytől, valószínűleg egy csodálatos család által örökbefogadva, akiket érdeklek is.

Az, amit megtudtam Pick múltjáról, ezt megváltoztatta. A kora stimmelt, tehát lehetett az a fiú, de soha nem fogadta örökbe egy kedves, gondoskodó család. Miután körbeérdeklődtem, rájöttem, hogy elég szar gyerekkora volt, egyik nevelőotthonból a másikba rángatták, kényszerítették, hogy végignézze, ahogy az egyik fogadott nővérét megerőszakolják, és gyakorlatilag sehol sem volt szerencséje, bárhová ment, mindig szörnyű otthonokba került.

Annyival tartozom Picknek. Engedte, hogy teljesen átalakítsam a bárt, és felépítsek egy színpadot a bandámnak. Megengedte, hogy itt legyen az első fellépésünk, és utána minden pénteken visszatérjünk. Engedte, hogy karaoke esteket szervezzek, és telepített minden hangrendszert, amit akartam.

Rajongóim voltak. Az álmom valóra vált. Miatta.

Szarul éreztem magam, hogy megtartottam magamnak a történetemet, azok után, amit tudtam.

Nem tartozom neki annyival, hogy elmondom, valószínűleg tudom, ki volt az anyja?

Nos, én idióta, kicsit túl sokat ittam a pénteki fellépés után, és köszönhetően Morgan Kapitány haveromnak, úgy döntöttem, felvilágosítom. Hagytam neki egy hangüzenetet, és elmondtam mindent.

Utána nem említette, én pedig biztos voltam benne, hogy nem is fogja felhozni. Így hagytam, reménykedtem, hogy rossz számra ment, vagy valahogy csak képzeltem, hogy felhívtam.

De a kényelmetlen szorítás a gyomromban azt mondta, hogy megkapta az üzenetet, és nem feledkezett meg róla.

– Még nem készítettem elő mindent – mondtam, ahogy beléptem az irodájába, remélve, hogy veszi az adást, hogy nem nagyon akarok beszélgetni, és békén hagy.

Tényleg sok dolgom volt éppen, nem akartam még ezzel is foglalkozni. A nők még mindig kopogtattak az ajtómon, és próbáltak meggyőzni, hogy ők az én Incubus pólós lányom. Próbáltam fellépéseket összehozni a Tiltotton kívül máshol is. És most úgy tűnik, kell keresnem meg másik kibaszott dobost.

– És nyitunk…

– A színpad várhat. – Még mindig háttal volt nekem, ahogy az asztalához sétált, és felvett egy barna borítékot. – Becsuknád az ajtót?

Inkább kimenekültem volna az ajtón, de nyeltem egyet, és teljesítettem a kérését.

Felém fordult, rajtam pedig a felismerés nyugtalanító sokkja futott végig, ahogy az arcvonásaira néztem. Túlságosan féltem megfigyelni, amióta tudtam a múltjáról. Nem akartam tudni, hogy lehetséges, valószínűleg ő a bátyám.

Ha közös az anyánk, tudni akarná róla a tényeket, a részleteket. Egy boldog történetet akarna, hogy milyen szép, kedves és szerető volt.

De ezt nem adhatom meg neki. Csak azt mondhatom neki, hogy elhagyta magát, amíg madárijesztővé, a létezés üres héjává változott. Aztán brutális halált halt az apám kezétől.

Senki sem akar ilyen szar dolgokat hallani az anyjáról. Mi van, ha a végén engem hibáztat, engem gyűlöl, mert én vele lehettem, ő pedig nem, vagy mert az anyja gyilkosának az ivadéka vagyok?

Megborzongtam, és menekülni akartam. De nem tudtam.

A zsebembe süllyesztettem a kezem, és a férfit bámultam, akit már egy éve ismertem, a srácot, akire felnéztem, tiszteltem és igazából kedveltem. És hirtelen megláttam rajta a saját államat, talán az arcom formáját, a vállam állását.

Ez megijesztett. Lefagytam.

– Gondolkodtam az üzenetről, amit hagytál a telefonomon.

– Ó, basszus – motyogtam.

Cinkos vigyor jelenik meg az arcán. – Aha, éreztem, hogy megbántad azt a hívást, de akkor is örülök neki. Mert mindig is tudni akartam, hogy honnan származok, és őszintén ez az első nyom, amit kaptam.

– De ez nem jelenti azt, hogy igaz – kezdtem. – Más is nő lehetett az anyád. Biztos, hogy nem az enyém az egyetlen, aki… – Nem tudtam befejezni a mondatot, így nyeltem egy nagyot.

– Igazad van. Lehet, hogy csak véletlen. Lehet, hogy nem ugyanaz az anyánk. De megtaláltam a módját, hogy megtudjam az igazat, egyszer s mindenkorra.

Megráztam a fejem. – Miről beszélsz? – A kezében lévő borítékra esett a pillantásom. – Mi az?

De szinte biztos, hogy már tudtam.

Lassan a tenyeréhez ütögette. – Ez egy DNS teszt eredménye, ami összehasonlítja az egyik hajszálamat azzal, amit tőled csórtam.

A lábaim olyanok lettek, mint a zselé. – Ó, a francba – motyogtam, vakon a kanapéhoz botorkáltam, és ledobtam magam. – Szóval egyezik? Mi tényleg…?

Felpillantottam rá, barna szemeiben olyan együttérzést és megértést láttam, hogy majdnem elvesztem.

– Nem tudom – mondta. – Még nem nyitottam ki. Úgy gondoltam, együtt kellene kinyitnunk.

– Most? – Végighúztam a kezem az arcomon, még mindig féltem a választól. Nem voltam biztos benne, hogy mit jelent ez számunkra, attól függetlenül, hogy mi az eredmény.

– Mikor máskor? – Engem figyelt, miközben kinyitotta az egyik végét. Majdnem rászóltam, hogy várjon. Nem álltam készen. De ő már kihúzta a papírokat, és az első oldalt tanulmányozta.

És már túl késő volt, hogy bármit megakadályozzak.