11.-12. Fejezet

 

11. fejezet

 

Knox

 

Hat évvel ezelőtt

Fordította: Szilvi

 

Lábamat a nyugodt vízbe lógatva ültem a stégen, miközben Felicityre vártam mindössze egy szál fürdőnadrágban. Bentley nélkül. Arra gondolva, hogy talán el kellett volna ma hoznom a gyereket, mindkét kezemmel a stég szélébe kapaszkodtam, és ideges tükörképemre bámultam a mélyben.

Mi a faszt képzeltem, hogy minden nap egyedül találkozom AbbottBainbridge egyetlen lányával az erdőben?

Eleinte rendben volt, mintha a nagynéni és a nagybácsi közös felügyeletén osztoztunk volna. Csak meg akarta ismerni az unokahúgát. Nekem ez megfelelt. De Felicity minden nap lenyűgözött. Egyik Bainbridge-re sem hasonlított, akivel eddig találkoztam. Mindenki mástól is különbözött, akivel valaha is kapcsolatba kerültem. Nem játszotta meg magát, és nem a felhúzott orrán keresztül nézett le rám. Nem tartotta magát felsőbbrendűnek. Nem kezelt úgy, mint egy senkit.

Valójában úgy gondolom, senki sem bánt úgy velem, ahogy Felicity, vagy nézett úgy rám, ahogy ő. Mintha valami különleges lennék. Mintha valaki lennék.

Az, hogy az egyik legszebb lány volt, akit valaha láttam, szintén nem könnyítette meg az iránta valómegszállottságomat. Valószínűleg ezért csókoltam meg, még ha ez volt is a legostobább dolog, amit valaha tettem, mert most már tényleg függő lettem, és nem volt visszaút, ahová ez vezetett.

De, bassza meg... megérte.

Az ajkai, a puha arca, a haja... Alig vártam, hogy újra láthassam.

Így hát itt ültem, nyugtalanul és türelmetlenül várva a mai randevút, még akkor is, ha tudtam, hogy a lehető legtávolabb kellene maradnom tőle.

Mögöttem a stégen felhangzó flip-flopcsattogástól nagyobb sebességre kapcsolt a szívem. Vigyor húzódott az ajkamra. Hát persze, hogy flip-flopbanközlekedett az erdőben. A legkevésbé praktikus lábbeli az én gyakorlatias csajomon.

Csakhogy ő nem volt az enyém, és erről nem szabad elfeledkeznem.

Legszívesebben megfordultam volna, hogy megnézzem minden egyes centiméterét. A vágy olyan erős volt, hogy még erősebben szorítottam a stég szélét, amitől egy szálka fúródott a tenyerembe.

Mivel annyira kétségbeesetten akartam látni őt, nem voltam hajlandó elfordítani a fejemet még annyira se, hogy egy pillantást vethessek rá. Mereven tartva a hátamat, megkérdeztem: – Hoztál fürdőruhát?

A léptei megálltak néhány méterrel mögöttem. – Igen.

– Akkor ússzunk! – Ellökve magam a stégről, belevetettem magam a vízbe, élvezve a kezdetben elborító hűvös érzést, ami lehűtötte felhevült gondolataimat.

Egy darabig a felszín alatt úsztam, mielőtt feljöttem volna levegőért. Lerázva a vizet az arcomról és a hajamról, a stég felé fordultam, és láttam, hogy még mindig ott áll, az oldalán egy strandtáskával, hosszú pólóban, rövidnadrág nélkül, napszemüvegben és papucsban.

– Nos, mire vársz?– szólítottam meg, és intettem neki, hogy csatlakozzon hozzám.

Ő továbbra is tétovázott. Még onnan is láttam, ahogy az alsó ajkát rágcsálja, ahol lebegtem. Egy részem remélte, hogy megfordul és elszalad. Ez a dolog, bármi is volt az, ami köztünk van, csak bajhoz vezethetett. De egy részem azt szerette volna, ha szélnek ereszti az óvatosságot, és csak úgy beleveti magát a vízbe.

– Mély a víz?– kérdezte.

– Nagyon.

Felicity bólintva letette maga mellé a táskáját, és levette a szemüvegét, mielőtt a táskába dobta volna. Aztán a keze a pólója szegélye felé indult. Visszatartottam a lélegzetem, várakozva, szorongva, reménykedve, mégis megijedve. Néhány centivel felemelte a ruhát, felfedve krémfehér combjait. Amikor habozott, majdnem elájultam, mert a látvány, amit nyújtott arról a helyről, ahol a lába felső része találkozik a testével, túl sok volt. Semmi más nem fedte, csak egy szűk, fekete lycra, és épp csak annyi rés látszott a combjai között, hogy tudtam, alig tudom tökéletesen beékelni oda az arcomat.

Azonnali merevedés.

Be akartam hatolni abba a térbe, birtokolni és magamévá akartam tenni. Még a bányató jéghideg vize sem tudta csillapítani a farkam kétségbeesett vágyát a felfedezésére. De azért hálás voltam, hogy a vízben vagyok, így nem láthatta a bizonyítékát annak, hogy a tinédzserhormonjaim mennyire vágynak rá.

Nem hízelegtem, vagy mondtam bármit is, hogy rávegyem, hogy csatlakozzon hozzám, de ő mégis engedett a kísértésnek, és hirtelen átrántotta a fején a pólót, majd hagyta, hogy a strandtáskája tetejére essen.

Kiszáradt a torkom. Teljesen lélegzetelállító volt a maga nyúlánk, mégis kecses módján. Soha senkit nem akartam úgy, mint őt.

– Fekete fürdőruha– sikerült felmordulnom. Miután megköszörültem a torkomat, hozzátettem: – Okos gondolat.

Istenem, mondtam valamit? Azt hiszem, mondtam valamit, és nagyon nagy hülyeség volt.

De Felicity mégis egy mosolyt villantott rám, amitől kurvára férfiasnak éreztem magam.

– Nem akartam semmit sem bemocskolni.

Tudtam, hogy a ruhákról beszél, de csak arra tudtam gondolni, hogy az,hogy egyedül találkozunk itt kint az erdőben, az bemocskolhatja a hírnevét, és majdnem azt mondtam neki, hogy menjen haza. De aztán levette a papucsát, és még ez is hatással volt rám, emlékeztetett arra, milyen érzés volt előző nap a kezemben tartani a bokáját. Olyan puha, tökéletes bőre volt. Nem akartam, hogy máshová menjen, csak a vízbe, velem együtt.

Vörös haja megcsillant a napfényben, ahogy habozva a stég széléhez lépett. Fogalmam sem volt, hogyan sikerült elérnie, hogy a tincsek éppoly vadnak tűnjenek, mint amilyen szelídnek, de az irányított káosz keveréke csak még inkább a megszállottjává tett.

Egészen biztos voltam benne, hogy eddig minden alkalommal sikerült a hajába fúrnom a kezem, amikor találkoztunk az erdőben. És ő hagyta. Ez volt az, ami még erősebbé tette a sóvárgásomat iránta. Lehet, hogy ártatlan, és nem akarta azt, amit én akartam, ami persze a szex volt– tizenéves fiú vagyok, ne feledjük –, de mégis érezte a vibrálást köztünk. A vonzódást. A kémiát. És fogadni mernék rá, hogy ugyanolyan intenzív volt számára is, mint számomra.

Nem mintha megtettem volna. Soha. Még csak tizenöt éves volt. Én meg tizennyolc. A családja volt az ellenség. Túl szegény voltam ahhoz, hogy még egy rendes randira is elhívhassam. És bassza meg, nem voltam sokkal tapasztaltabb nála. De ez nem akadályozott meg abban, hogy akarjam őt, vagy hogy az arca ott legyen a fejemben inspirációként minden reggel, amikor kiverem a zuhany alatt.

Látni, ahogy belemártja a lábujját a hűvös mélységbe, határozottan egy újabb volt a kiverés tartalékba.

Azonnal nemtetszőenfelsikoltott, hátraugrott a stég szélétől. – Te jó ég! Jéghideg!

Lustán fröcsköltem a karjaimmal. – Jó érzés, ha egyszer megszokod. Higgy nekem!

A pillantás, amit felém vetett, a legbizalmatlanabb fintor lehetett, amit valaha láttam. Egyszer megremegett, mintha még mindig érezné a víz hidegét, aztán átölelte magát.

– Szóval, megtanítasz engem erre az úszás dologra, ugye?

– Huh?– Kissé hitetlenkedve ingattam a fejem. Hogyhogy nem tud úszni? A gazdag és mindenható Bainbridge nem engedhette meg magának, hogy a lányát a kibaszottul legjobb úszóleckékre küldje?

– Mi lenne, ha én csak beugranék, és onnan folytatjuk? Oké?– javasolta a lány.

– Micsoda? Ne!– Meglengettem a karomat, hogy megállítsam ezt az elképzelést, és a stég felé indultam, hogy segítsek neki.

A fenébe is, hoznom kellett volna úszógumit, vagy valamit. Meg kellene könnyítenünk a helyzetét, ha már kezdő volt.

Csakhogy ő máris elhátrált néhány lépést, hogy lendületet szerezzen. Mielőtt pontosan felfogtam volna, mire készül, az ujjaival összeszorította az orrát, előre sprintelt, és teljes erőből a víz fölé vetette magát, a karjaival és a lábaival szélmalomként hadonászva, miközben elragadtatottan sikoltozott.

– Felicity!

A torkomban megakadó szívvel csak bámulni tudtam, ahogy a mélybe süllyedt, és összecsapott felette a víz. A visszacsobbanó hullámok ellöktek, de csak egy másodpercbe telt, hogy átnyomakodjak rajtuk, és kétségbeesetten előre ússzak, hogy elérjem őt.

Amikor nem sikerült, és nem jött fel, pánikba estem.

– Ó, a francba! A francba, a francba, a francba! A fenébe, Felicity, hol vagy?

Már épp le akartam merülni a felszín alá, és elkezdeni a keresést és mentést, amikor azt mondta: – Mögötted.

Megpördültem, és láttam, hogy őrülten vigyorog, és mindenféle probléma nélkül lebeg.

A mellkasomat szorongatva tátogtam és lihegtem a megkönnyebbüléstől. Aztán felrobbantam. – Mi a fene?

Felnevetett. Az az átkozott lány tényleg nevetett.

– Mi van? Tényleg azt hitted, hogy nem tudok úszni?

– Igen! Azt mondtad...– A francba, mit is mondott?

Ragyogó, ártatlan mosollyal, tele annyi örömmel és napsütéssel, hogy a dühös ijedtségem azonnal elszállt, játékosan lefröcskölt. – Azt mondtam, hogy talán taníthatnál nekem egy-két dolgot, tudod, hátha tudsz néhány trükköt, amit én nem.

– Ó, City Girl!– mormogtam, és baljósan megcsóváltam a fejem. – Ezért még megfizetsz!

Felé vetettem magam, mire ő sikítva oldalra billent.

Már távolról sem voltam dühös, amiért épp most vett el egy évet az életemből, csak el akartam kapni, hogy a lelket is kicsókoljam belőle.

Csúszós és gyors volt, de én gyorsabb voltam. Csak másodpercekbe telt, hogy hátulról a karjaimba zárjam, és a fülébe morogjam: – Megvagy!

Hangosan és erősen nevetve próbált kiszabadulni. De jól megragadtam. Végül feladta a küzdelmet, a fejét a vállamra hajtotta, és a gerince mintha a mellkasomba olvadtvolna, miközben elégedetten felsóhajtott.

– Jól van! Most, hogy elkaptál, mit fogsz velem csinálni?

Miközben lehajoltam, hogy a vállához szorítsam a számat, az arcom végigsimított az övén.

– Nos, ez a valaha hallott legnehezebb kérdés, City Girl!

Lassan megfordult a karjaimban, hogy szembekerüljönvelem. A pillantása fellobbantotta bennem a forróságot, ami lángra gyújtotta az ereimet.

– Nem igazán szeretem a City Girlnevet– mondta rekedt suttogással, miközben a szemei az követelték, hogy csókoljam már meg.

– Akkor csak City?– kérdeztem csikorgó és a vágytól elrekedt hangon.

Az ajkai szétnyíltak, ahogyan kivirult a mosolya.

– Igen. Azt szeretem!

Imádtam, ahogyan azt mondta, hogy „szeretem”, különösen, amikor úgy nézett rám, ahogyan nézett.

Ismét keményen, vagy talán csak keményebben, mint korábban, a homlokomat az övéhez szorítottam, és elárasztott és elborított a vágy hulláma. Komolyan, még soha nem éreztem ilyen erősnek. Eléggé megijesztett ahhoz, hogy visszafogjam magam, attól félve, hogy valami nagyobb dologba keveredek, mint amit kezelni tudnék. De aztán megremegett, és arra gondolva, hogy őt is ugyanúgy elnyelt minden, mint engem, nem tudtam tovább ellenállni neki.

A szájára koncentráltam, jobban szükségem volt az ízére, mint a következő lélegzetvételemre. De amit láttam, arra zavartan pislogni kezdtem, amíg teljesen fel nem fogtam a valóságot, hogy mit is látok valójában.

– Atyaég! Az ajkaid teljesen kibaszottul kékek!

– Azért, mert emberi jégkrémmé változom.– Egy reszketeg, szégyenlős mosolyt villantott rám, és hirtelen rájöttem, hogy nem a vágytól remeg, hanem a hidegtől.

Zavartan ingattam a fejem. – Hogy fázhatsz még mindig ennyire? Én olyan jól érzem magam!

Még a nevetése is úgy hangzott, mintha megfagyott volna.

– Nos, sajnálom, ha az én testem nem alkalmazkodik olyan gyorsan, mint a tiéd!

– Ez az! – Megfogtam a karját, és úszva elkezdtem magunkat a stég felé vinni. – Kiszedünk a vízből! Most azonnal!

– Nem lesz semmi bajom!– tiltakozott, még aközben is, hogy összekoccanó fogakkal úszott mellettem.

– Igen, amint megszáradsz! – A létrához vonszoltam, és hozzátettem: – Fel!

– Főnökösködő– mormogta az orra alatt, de azért felmászott. Miután kiért a bányatóból, hosszú, karcsú végtagjairól patakzott a víz, én pedig arra koncentráltam, hogy magam is kimásszak, ne pedig azt csodáljam, milyen jól néz ki vizesen.

Mezítláb lábujjhegyen a táskájához lépett, és előkotort egy puha, méretes strandtörülközőt, majd maga köré tekerte, elrejtve a legjobb részeit.

Ahogy felértem a stégre, és leráztam a vizet a karomról, Felicity nagy kék szemekkel pislogott rám.

– Nem hoztál magaddal törölközőt?

Megráztam a fejem, miközben a kezemmel letöröltem a nedvesség nagy részét az arcomról. – Mindig a levegőn szárítom meg magam.

Leszámítva, hogy ma átkozottul jól jött volna egy törülköző, mert Felicity ajkai szétnyíltak, ahogy a csupasz mellkasomat fürkészte. Aztán mintha követte volna egyetlen nedves csepp útját, végigfuttatta a tekintetét lefelé, a hasizmaimon, és bassza meg... magamban könyörögtem neki, hogy hagyja abba.

Ne nézz le, ne nézz le, ne nézz le...

A francba, lenézett, és a szemei elkerekedtek, amikor meglátta, milyen szorosan tapad hozzám a nedves fürdőnadrágom... és a tomboló erekciómat.

Elszégyellve magam az örökké szeretkezni vágyó agyam miatt, sietve megszólaltam, nem is tudva, mit mondok.

– L-le akarsz ülni? Le kéne ülnünk! Üljünk le!

Olyan gyorsan pottyantottam a fenekemet a stégre, hogy beleremegett a farkam. Összerezzentem, és felhúztam az egyik lábamat, elrejtve izgalmam bizonyítékát, bár most már túl késő volt az ilyen visszafogott szarságokhoz.

Felicity még állt egy másodpercig, majd megköszörülte a torkát, és lassan leereszkedett jó háromlábnyira tőlem. Elég messze ahhoz, hogy biztos lehessen benne, hogy a farkam véletlenül kilengve nem akadhat a sípcsontjába, vagy bárhol máshol.

Nyeltem egyet, és a vízre néztem, próbáltam kitalálni,mit mondhatnék, megkérdezni, hogy most már felmelegedett-e valamennyire, milyen volt a napja, a pokolba is, mi a véleménye az időjárásról. Vagy talán egyenesen rá kellene térnem a dologra. Igen, felállt a farkam. Tőle. Majdnem megcsókoltuk egymást; miért ne állt volna fel a farkam. Ugye?

De igen, egyszerűen képtelen voltam.

Egy perce még olyan jól mentek a dolgok. Ellazultan és készségesen feküdt a karjaimban, ajkai már csücsörítve várakoztak a csókomra. Honnan a fenéből jött ez a kínos helyzet?

Azt kívántam, bárcsak mondana valamit, mint általában, hogy elsimítsa a kényelmetlen csendet. De azt hiszem, ő is ugyanolyan zavarban volt, mint én, és épp úgy nem jutott szóhoz, mint én.

A pokolba is, ebben a pillanatban még az egyik béna viccének is örültem volna.

Várjunk csak!

Ez az!

– Oké, van egy…– szólaltam meg, megtörve a csendet.

Rám nézett, kék szemei tágra nyíltak a meglepetéstől és talán egy kis félénk aggodalomtól. – Egy micsoda?

– Vicc– mondtam.

Pislogott egyet. Aztán még egyszer. Az arca végre ellazult, és olyan mosoly virult ki rajta, amitől minden felélénkült bennem. Aztán megfordult a fenekén, hogy szembe kerüljön velem. Mélyebben beburkolódzva a törölközőjébe, bejelentette: – Oké, készen állok!

– Oké– ismételtem meg, majd megköszörültem a torkomat. – Miért szereti Tojás Tóbiás az őszt?

Összevont szemöldökkel elgondolkodott. Annyira imádnivaló volt, hogy az ujjaim viszketett, hogy kinyúljak és magamhoz rántsam. Egy másodperccel később megrázta a fejét. – Fogalmam sincs. Miért?

– Mert olyan jól esett!

Felicity teljes öt másodpercig reakció nélkül bámult rám, mielőtt felrobbant. – Micsoda? Hogyhogy ez kevésbé gagyi, mint az én vicceim?

– Nem az– vallottam be. – Azt hiszem, csak átrángattál a gagyi oldalra.– Mivel nem tudtam tovább ellenállni, kinyújtottam a kezem. Megragadva a tarkóját, magamhoz húztam, miközben feltérdelve előre hajoltam, hogy félúton találkozzam vele.

A másodperc töredéke alatt felzihált, mielőtt az ajkam találkozott volna az övével. Meglepetésének íze édes volt,és függőségek okozott.

– Szia– mondtam az ajkai felett az egyszerű, de hosszú, csukott szájú csókok között.

Ő visszavigyorgott, és azt mormolta: – Szia! – A mosolya olyan jól esett, hogy egy leheletnyivel később a nyelvemet az övére csúsztattam. Ujjaim finoman a torka oldalához simultak, miközben közelebb hajolt, és belemarkolta hajamba a nyakam tövében.

Felnyögtem, ő pedig sóvárogva nyöszörgött. Amikor a törölközője lecsúszott az egyik válláról, mohó ujjaim a fedetlen bőr után nyúltak. Lefelé a puha karján, a tenyerem lelassult, amikor rájöttem, hogy apró dudorokon siklik végig. Visszahúzódtam, hogy fintorogva nézzek a bőrére. – Még mindig libabőrös vagy!

– Ne aggódj! Egyáltalán nem fázom!

Néhány vízcsepp a szempilláira tapadt, miközbenpislantott, és a mellkasomra terelte a tekintetét. Rájöttem, hogy én is libabőrös vagyok, és én sem fáztam. Valójában égtem.

Felicity még mindig kába csodálkozással bámult rám, kifújta a levegőt, és lassan felemelte a kezét... a mellkasom felé. Visszafojtottam a lélegzetem, amíg meg nem érintett, aztán kapkodva engedtem ki, amikor puha, tétova ujjai felcsúsztak a bordáimon, és a mellizmaim felé siklottak.

Amikor a hüvelykujja végigsimított a mellbimbómon, önkéntelenül is hangot adtam ki. Aztán kinyúltam érte, egyik kezemet a hajába temettem, és a számat a torka oldalához szorítottam, a másik kezemmel pedig a derekát öleltem át, hogy magamhoz szorítsam... egyenesen az ölembe. A combjai természetesen szétnyíltak, hogy átöleljenek, ahogy a helyére csúszott, és a fogaim a fürdőruhája nedves, fekete pántjába haraptak arra vágyva, hogy belekapaszkodjak és lehúzzam a válláról, hogy felfedjem a melleit, és...

Észre sem vettem, hogy a karom ennyire megfeszült a dereka körül, és egészen mélyen az ölembe rántottam, amíg sajgó farkam egészen a lábai közé nem nyomódott, és csak a fürdőruhánk nedves anyaga választott el minket egymástól.

Megmerevedett a karjaimban, én pedig megdermedtem.

– Ez túl sok?– kérdeztem a válla mellett, attól tartva, hogy ha most az arcába néznék, félelmet vagy undort látnék. De egy lélegzetvétellel később ellazult a karjaimban, és még erősebben nyomódott az erekciómhoz.

– Nem– mondta, miközben arcát az enyémhez simította.

Nekem azonban túl sok volt. Hallani a ziháló válaszát, érezni őt az ölemben, érezni az illatát, az ízét, többet akartam. Mindent akartam. Ezért továbbra is a vállához szorítottam a homlokomat, anélkül, hogy visszatértem volna az ajkaihoz. Kivéve, hogy tökéletesen el tudtam képzelni őket a fejemben, még mindig elnyílva, harmatosak és olyan rohadtul csábítóak. Átöleltem mindkét karommal, és magamhoz húztam, amíg az állam a vállára nem került. Visszautasítva a szemkontaktust, a víz felé néztem, hogy ne csábítson el újra a szája látványa.

Hozzám bújt, és visszaölelt. Egy ilyen sovány lányhoz képest, elképesztően jól ölelt. És a mellei határozottan nem tűntek olyan kicsinek, amikor hozzám simultak. Tökéletesen összeillettünk. Puha volt, meleg és nőies.

Annyi furcsa dolog játszódott le bennem, olyan dolgok, amiket még sosem tapasztaltam, és amelyek messze túlmutattak a puszta fizikai szükségleten. Teljesen letaglózott.

Végigfésültem az ujjaimmal a haján, hogy elrejtsem a remegésüket.

Aztán indulnia kellett, de előtte még kiszökött belőle a beismerés: – Nem emlékszem, mikor öleltek meg utoljára! – És ez a bennem lévő intenzív tudatosság még szorosabban fonódott a szívem köré, amíg már megtelt az egész mellkasom.

– Akkor minden nap megölellek!– ígértem meg.

A merevedésem megrándult a nőies melegségénél, és a kemény mellbimbói kiemelkedtek a fürdőruhájából, egyenesen a mellkasomba, de nem is érdekelt, hogy többet erőltessek. Mert egyszerűen csak a szívemhez ölelni Felicity Bainbridge-et, a legteljesebb érzés volt a világon.

12. fejezet

 

Knox

 

Napjainkban

Fordította: Szilvi

 

– Mi a fasz!– morogtam, miközben Picket a torkánál fogva az irodája falához szegeztem. – Mi a fasz van? Hazudtál nekem!

Felemelte a kezét, bár a megnyugtató gesztus nem sokat segített a megnyugtatásomban. – Feltételezem, Felicity a kapcsoló nálad. Jó tudni!

A gipszkartonfalhoz vágtam. – Ez nem vicces!

Egy hangot adott ki. – Hidd el, haver, nem nevetek! De kíváncsi vagyok. Azért gurulsz dühbe a neve hallatán, mert őt hibáztatod a történtekért, vagy azért, mert felzaklat, hogy megtudtad, mi lett belőle?

Az ujjaim megfeszültek az ingén, miközben összeszűkítettem a szemem.

– Miért hibáztatnám őt bármiért is?

Kifújta a levegőt. – Nem kellene. És megkönnyebbülés hallani, hogy azt mondod, hogy nem. Most pedig tűnj el rólam, hogy levegőhöz jussak! Aztán mindent elmagyarázok. Soha nem hazudtam neked!

Elengedtem a nyakát, és felemeltem mindkét kezemet, miközben hátraléptem egy lépést.

– Nos, akkor mi van? Csak elfelejtetted megemlíteni, hogy itt dolgozik? Kibaszottul itt dolgozik? Nem hallottad, mi történt velünk?

A köcsög nem sietett válaszolni, miközben megigazította az ingét, és egyik tenyerével letörölte az arcát, mielőtt mély levegőt vett. Aztán csak annyit mondott: – Ó, hallottam!Hónapokig téma volt a környékünkön azután, hogy letartóztattak.

Ekkor elvesztettem a fejem. A légzésem felgyorsult, a hőmérséklet a bensőmben pedig az egekbe szökött. Még az ujjaim is bizseregtek a késztetéstől, hogy ökölbe szorítsam őket, és elkezdjek ütni. A tudatot, hogy itt dolgozik– velem –, azt már nem bírtam elviselni.

– Hogy dolgozhat itt egy milliomos lánya? Valami Borostyánligás egyetemen kéne lennie, hogy doktori címet szerezzen kibaszott pszichológiából, miközben el van jegyezve valami gazdag rohadékkal, aki elhalmozza őt szeretettel, gyengédséggel és mindenféle szarsággal. Nem itt kéne lennie, pincérnőként dolgozni valami lepukkant bárban, ahol mindenféle szemétládák markolásznak a seggébe, amikor kihozza a sörüket! Mi... a fasz van?

Pick dühösen fintorogva összefonta a karját a mellkasán.

– Oké, most az egyszer figyelmen kívül hagyom, hogy az imént az én rendkívül előkelő szórakozóhelyemet lepukkantnak nevezted, és elmondom, hogy Felicity aznap szakított a családjával, amikor betöltötte a tizennyolcadik életévét. Sosem járt főiskolára... mert nem engedhette meg magának. Csak azért küzd, hogy meg tudjon élni.

Úgy éreztem, a levegő kiszorult a tüdőmből, miközbenbámultam őt. Nem igazán értettem, amit hallottam, mert egyáltalán nem volt értelme.

– Nem! – Zavarodottan ingattam a fejem. Amikor Pick kinyitotta a száját, hogy folytassa, még egyszer nekilöktem a falnak. – Miért tenne ilyet? Miért?

Biztosan járt főiskolára! Ez volt az életcélja. Az volt az álma, hogy gyermekpszichológus legyen. Az elmúlt hat évet azzal töltve, hogy túléljem a poklot, és meggyőzzem magam, hogy megérte, mert ő legalább követhette az álmát. Ez volt az egyetlen dolog, amit valaha is akartam. Nem bírtam elviselni, hogy mást hallok. Képtelen voltam elviselni a tudatot, hogy egyetlen nyomorúságos napot is végigszenvedett.

Kivéve, a francba! Ha nem ment főiskolára, ahogy tervezte, akkor nem lett gyermekpszichológus, és nem valósította meg, amit igazán szeretett volna. Itt ragadt, hogy egy kibaszott pincérnőként dolgozzon, miközben valami seggfej megcsalta?

Hányingerem lett, amikor hallottam, hogy továbblépett valaki máshoz, de Jézusom, amikor megtudtam, hogy még csak nem is kényeztette, dédelgette és szerette az a pöcs, az még mélyebbre döfte a kést.

– Mit gondolsz, miért hagyta el őket?– kérdezte Pick,emlékeztetve, hogy még mindig az ingét markolom, és a hátát ismét a falnak döngöltem. Amikor felvonta a szemöldökét, mintha már tudnom kéne, miért hagyta el a családját, mordultam egyet.

– Miattam?

Amikor nem válaszolt, elfordultam tőle, és végigsimítottam a kezeimmel a fejemen, hagyva, hogy a fejbőröm borostája dörzsölje a tenyeremet. A gyomrom megemelkedett, és aggódtam, hogy tényleg hányni fogok. Ezért megrogyasztottam a térdeim, és a kezemet rájuk támasztottam.

De a düh és a mindent elsöprő tehetetlenség attól, amit az imént megtudtam, felemésztett. Üvöltve felegyenesedtem, és a lábammal egyenesen belerúgtam az első dologba, ami az utamba került– ami történetesen Pick íróasztala volt. Az az oldalára borult, és a padlóra zuhant, szétröpítve a papírokat és a számítógépét.

Amikor a képernyő üvege a padlóra zuhanva összetört, döbbenten bámultam, és nem tudtam elhinni, mit tettem... amíg el nem borított a késztetés, hogy még többet tegyek.

– Istenem... a fenébe!– üvöltöttem torkom szakadtából.

Gondoskodni kellett volna róla, védeni és kényeztetni kellett volna, boldognak kellett volna lennie.

De nem így!

Átvette az uralmat a düh és a pusztítás iránti vágy. A fal felé pördültem, és meglendítve a karomat, ököllel belecsaptam. Elnyelve az ujjbegyeimben keletkező fájdalmat, ahogy felhasadt és vérezni kezdett az ujjaim hátsó része, élvezettel ütöttem meg újra a falat.

– Mi a fene?!– Amikor hirtelen kinyílt az iroda ajtaja, Noel és a mögötte beözönlő többiek felé pördültem, és az ütésre való vágyam a tetőfokára hágott.

De Pick közelebb lépett, és békítően felemelte mindkét kezét. – Nem lesz semmi baja, srácok! Csak adjatok egy percet!

Csakhogy mindenkinek, aki rám és a mellettem lévőtönkrement íróasztalra és számítógépre bámult, nyilvánvaló volt, hogy minden vagyok, csak nem jól.

Noel megrázta a fejét. – Kizárt dolog, ember! Nem hagyunk egyedül ezzel a pszichopatával. Mi folyik itt?

Odasétáltam hozzá. – Süket vagy? Azt mondta, hagyjatok minket békén, baszd meg!– Felé csaptam, de ő elhajolt.

Az öklöm pedig a mögötte álló fickó állkapcsába csapódott.

Ten azonnal felüvöltött, és az arcát szorongatta. – A francba, ember! Mit csináltam?

Azonnal megbántam, hogy őt találtam el, és nem Noelt, annak ellenére, hogy Ten már az első nap, amikor megismertem, halálra idegesített, hátraléptem egy lépést, és ellazítottam az öklöm. A vörös eltűnt a látásomból, és ahogy pislogtam, a düh is alábbhagyott.

– Bocsánat– motyogtam lesütött szemmel.

Ó, a francba! Nem tudtam elhinni, hogy ezt tettem. Rosszabbul voltam, mint amitől eredetileg tartottam.

De Ten tompa válasza a kezei között, mivel még mindig az arcán tartotta, sokkolt. – Jézusom, pokoli a jobbhorgod!

Meglepődve, hogy miért hangzott lenyűgözöttnek, ahelyett, hogy dühös lett volna, pislogva néztem rá, és még több feloldódott frusztrált dühömből.

– Hadd nézzem!– mondta Pick, és közelebb lépett Tenhez, és elhúzta a kezét, hogy megnézhesse a sérülést. De Ten ellökte a kezét.

– Basszus,ember, ne babusgass! Jól vagyok!

– Nekem nyolc! – Pick barátságosan megpaskolta a vállát, és azt mondta: – Tegyél rá egy kis jeget! A többiek menjenek vissza dolgozni.– A tekintetét Noelre fordította. – Parkerrel meg kell beszélnünk néhány dolgot. Egy perc múlva kiküldöm.

Noel rám pillantott, és nem úgy nézett ki, mint aki egyhamar megmozdulna.

Visszabámultam, és azt dörmögtem: – Most már nyugodt vagyok.

Leszámítva, hogy nem voltam az. A dühöm csupán megsemmisítő vereséggé változott. Még mindig egy kibaszott nagy káosz voltam, és minden, csak nem nyugodt.

Pick megragadta Noel karját, és kivonszolta a folyosóra.

– Befejezte a dühöngést. Ezt elintézem. Bízz bennem!

Noel nyitotta a száját, hogy vitatkozzon, de Pick becsukta az ajtót az arca előtt.

Megborzongtam, és a törött íróasztalra és számítógépre pillantottam. Ennyi felesleges pusztítás, és Felicity még mindig egy megcsalt, hajléktalan pincérnő volt. – Veszek neked új cuccokat, hogy mindent pótolhass, és keresek egy másik helyet, ahol tanyázhatok– ígértem. Tudtam, hogy fel kellene ajánlanom a felmondásomat is, de Jézusom, szükségem volt a pénzre.

Istenemre reméltem, hogy nem rúg ki, mielőtt még elkezdtem volna, bár teljesen megértettem volna, ha megteszi.

– Nem, nem fogsz másik helyet keresni– mondta Pick, miközben megfordult, hogy felmérjen. – És egyelőre felejtsd el az íróasztalt és a számítógépet! Ezt majd később megbeszéljük.– De aztán megcsóválta a fejét, mintha csalódott lenne, és felszökött bennem a szégyen.

Kifújtam a levegőt, és leeresztettem. – Bassza meg! – Az érintetlenül hagyott bőrkanapéra süllyedve a kezembe temettem az arcomat, és próbáltam rávenni az ujjaimat, hogy ne remegjenek.

– Úgy volt, hogy főiskolára megy.– Ez volt minden, amit mondani tudtam. Folytatnia kellett volna az életét, boldognak és elégedettnek lenni. Nem pedig rám alapozva kellett volna döntéseket hoznia, ami a mostani szar életéhez vezetett.

Egy kéz landolt a vállamon. – Az, hogy így végezte, nem a te hibád! – Felnéztem rá, és ő erősebben megszorított. – És még csak azt sem mondanám, hogy annyira szerencsétlen. Valójában ő egy nagyon is derűs ember.

Hát persze, hogy az volt. Mindig is képes volt megtalálni a dolgok jó oldalát. Nem lenne City, ha nem tudná. És megígérte nekem, hogy ez így is marad.

Fájdalom nyilallt a mellkasomba. A szemeim szúrtak, és a torkom összeszorult.

De amikor elkaptam Pick tekintetében a szánalmat, összeszorult az állkapcsom. Gyűlöltem, hogy ennyire sebezhetőnek láthat, gyűlöltem, hogy a szemem nem hagyta abba a könnyezést. Ezért felmordultam:– Miféle elbaszott játékot játszol? Miért nem mondtad el előre, hogy itt dolgozik?

– Mert Felicity a barátom– kezdte, és én megfeszültem a fájdalomtól, amit ezek a szavak okoztak.

Valamikor régen ő az énbarátom volt.

– Őszintén szólva, a gimi óta nem láttam őt, egészen pár hónappal ezelőttig, amikor megtudta, hogy az enyém ez a hely, és munkát keresve eljött hozzám. De azóta a családunk részévé vált, így a hűségem hozzá fűződik, ezért először neki akartam elmondani, hogy itt dolgozol, mielőtt neked mesélek róla... arra az esetre, ha gondja lenne vele. Csakhogy nem sikerült elérni őt, és ezért nem tudtam beavatni, hogy mi folyik itt.

Megráztam a fejem, nem biztos, hogy bevettem a történetét. De más okot nem tudtam kitalálni, hogy miért lökne minket így egymás mellé. – És ha mégis gondja van azzal, hogy itt dolgozom?– kérdeztem.

Pick megvonta a vállát. – Akkor segítek neked máshol munkát találni.

Bólintottam, ezt valamiért tiszteletben tartottam, valószínűleg azért, mert azt állította, hogy hűséges hozzá. Egyszerűen nem tudtam gyűlölni, amiért támogatta őt. De mégis... engem mi a faszba kevert bele?

Megfogadtam magamnak, hogy nem fogom megkeresni, amikor kijutok, nem fogom kideríteni, hol van, vagy mit csinál. Kurvára békén hagyom, mert ez volt a legjobb neki. Most mégis ugyanabban az istenverte bárban dolgoztam, mint ő? Pick Ryan miatt? Ez az egész csak...

– Hihetetlen– mormoltam, miközben végighúztam a kezem az arcomon, majd felálltam, hogy járkálhassak a szobában. – Miért vettél fel egyáltalán?

– Több okból is. Tényleg szükségem van még egy csaposra, és emlékszem rád. Minden olyan értékkel rendelkezel, amit megkövetelek egy alkalmazottamtól.

Fújtam egyet. – Értékek?– Széttártam a karomat, és a lerombolt irodájára mutattam. – Nem láttad, mit csináltam az előbb?

Pick közönyösen pillantott a törött holmijára, majd visszaterelte rám a figyelmét. – Amit én láttam, az egy dühvel és haraggal tele férfi volt az igazságtalanság miatt, amit vele tettek, miután megtudta, hogy a nőnek, akit szeret, nem a legkönnyebb dolga volt. De láttam egy olyan férfit is, aki visszahúzódott, amint lecsapott az egyik emberemre. Láttam valakit, aki gyengéd a gyerekeimmel, türelmes a kíváncsi feleségemmel, és tisztelettudó az otthonomban. Szóval, bízz bennem! Biztos vagyok benne, hogy jól mértelek fel, Parker.

Felhorkantam, és félrenéztem, de a pöcs tovább beszélt.

– Lássuk csak. Összefutottál egy bajba jutott terhes lánnyal, és segítséget szereztél neki. Aztán amikor egyedül maradtál a kocsijával, nem léptél le vele, pedig jól jött volna a pénz, amit kaptál volna érte. Ehelyett a maradék pénzedből kitakarítottad. Aztán visszatértél a kórházba, hogy megnézd, hogy van.

Morogtam az orrom alatt, hogy mindezek egyike sem volt olyan nagy érték.

Pick ajka megrándult, mintha tudna valamit, amit én nem, aztán tovább beszélt. – Van egy másik ok is, amiért befogadtalak. Tartoztam neked valamiért, amiről valószínűleg nem is tudod, hogy megtetted értem.

Zavartan és a homlokomat ráncolva néztem rá. – Mi lenne az?

A titokzatos mosoly továbbra is ott játszott a szája körül.

– Majd valamikor elmesélem neked. De nem most.

A szemeim még jobban összeszűkültek. Nem tetszett, hogy ennyire titokzatoskodik. Bár úgy tűnt, nem bánja. Tovább beszélt.

– Ezenkívül ott van az a tény, hogy nekem kellett annak a seggfejnek lennem, aki mesélt neked a családodról.

Megrándultam, nem akartam ebbe belemenni.

– Szarul érzem magam emiatt, ember! És nem volt hova menned, nem volt senki, akihez segítségért fordulhattál volna, nem volt pénzed... bassza meg, semmire! Valahogy jóvá akartam tenni! Ezért befogadtalak, és munkát ajánlottam neked, mert ez volt az első dolog, ami eszembe jutott. Erre volt a legnagyobb szükséged.

Elkezdtem mondani neki, hogy nem tartozik nekem semmivel– még ha tudtomon kívül tettem is neki egyszer régen egy szívességet –, tudok magamra vigyázni. De ő felemelte a kezét. – És aztán arra is hajlamosnak éreztem magam, hogy szemmel tartsalak, hátha Felicity tudni akarja, hol talál, amikor azt mondtam neki, hogy elmentél.

Már a nevének kimondása is megölt. Összerezzentem, és elfordítottam a tekintetem. – Nem tarthatlak vissza attól, hogy elmondd neki, ugye?

– Nem.– Megrázta a fejét.

Ingerülten fújtattam, hogy nem tudom ezt irányítani; meg fogja tudni aszabadulásomat és a hollétemet. Hamarosan. De még mindig próbáltam küzdeni ellene. – Nos, nem értem, miért akarná megtudni!

– Tényleg?– mormogta Pick. – Én igen.

Felnéztem rá, és azon tűnődtem, mi a fenét jelenthet ez. A barátság és a hűség szavakat használta, amikor róla beszélt, de mennyire álltak közel egymáshoz?

Mit mesélt neki rólunk?

Ez azt jelentette, hogy újra látni akart engem?

Őrült, szorongó remény futott át rajtam, de lenyeltem. Nem számított, hogy mit akar. Nem számított, hogy én mit akarok. Azok után, amivé váltam, a legbiztonságosabb hely számára az volt, ha olyan messze volt tőlem, amennyire távol csak tudtam tartani.

– Soha ne hagyd, hogy vele dolgozzak!– morogtam, halálosan komoly pillantást vetve Pickre.

Kinyitotta a száját, mintha vitatkozni akarna, ezért a falon lévő horpadás felé intettem a kezemmel. – Csak nézd meg, mit tettem! Elcseszett vagyok. Nem akarom, hogy a közelébe kerüljön! – Nem akartam, hogy így lásson; azt sem akartam, hogy tudja, hogy ilyen vagyok.

Pick elhessegette a döbbent arckifejezését, de aztán bólintott, mintha megértette volna. – Ne aggódj! Már beütemeztem, hogy egyik műszakotok se essen egybe.

Bólintottam. – Jó! – Csak ennyit kellett hallanom. – Keresek valami hajléktalanszállót vagy valamit, ahol éjszakára meghúzhatom magam.

Meg sem várva, amíg elbocsátanak, az ajtó felé viharzottam, de ő utánam szólt: – Nem, nem fogsz! Bízom benned, Knox! Bízom benned, hogy ugyanabban a lakásban alszol, mint a családom, ugyanabban az ágyban a kisfiammal és a kislányommal.

Megdöbbenve néztem vissza rá, és ő bólintott.

– Igen, láttuk, hogy bemásztak hozzád az éjszaka közepén, és nem mozdítottuk el őket. Mert Csingiling és én is bízunk benned. Tudjuk, hogy soha nem bántanád őket. Ezt ne vedd félvállról!

Nagyot nyeltem, és félrenéztem, mert a francba is, nem vettem félvállról az ilyen meggyőződést. Szégyelltem magam, és még rosszabbul éreztem magam tőle, mert tudtam, hogy nem érdemlem meg. Mit gondolt, mit lát bennem, ami ennyire megbízható, és hogy a fenébe bízhatott bennem, amikor én egy cseppet sem bíztam magamban? Azok után, amit az imént tettem? Amikor a legnagyobb félelmem mostanában én magam voltam? Hogy lehetett ennyire biztos benne?

Valami sötét lakozott most bennem, valami fekete, erőszakos és csúnya, mint egy folt a lelkemben, amit soha nem lehet lemosni. Egyáltalán nem voltam ura magamnak, amikor leromboltam az irodáját. Ez megrémített.

Soha nem szabadna bízni bennem semmi olyan dolog közelében, amit bárki értékesnek tart. És számomra Felicity Bainbridge állt a lista élén.

– Pár perc múlva elmegyek– mondta Pick. – Biztos vagyok benne, hogy ráveheted az egyik srácot, hogy munka után tegyen ki nálam. Reggel találkozunk, Knox!

Nem tudtam vitatkozni a határozott elbocsátásával. A belém vetett hite arra késztetett, hogy higgyek magamban. Kurvára reménykedni kezdtem.

Tudván, hogy valószínűleg meg fogom bánni, de még mindig képtelen voltam nemet mondani neki, egyelőre bólintottam, hogy elfogadom, és ott hagytam. Még mindig megrendülve tértem vissza előre, de elhatároztam, hogy megteszem, dolgozom neki, és meghálálom neki a sok hitét és jótékonyságát.

Már kinyitottak, és kezdett a hely megtelni. Ten és Asher az asztalok között járkáltak, megálltak, hogy felvegyék a rendeléseket, miközben Noel és Mason a pultnál dolgozott. De amikor Mason észrevett engem, biccentett egyet.

– Igen, ma este valószínűleg itt hátul kellene dolgoznod! – Kisietett a pult mögül, és a helyére tessékelt, valószínűleg úgy gondolta, hogy a legbiztonságosabb, ha minél távolabb tart a vendégektől. Közbiztonság meg minden.

Noel sokkal nyersebb és ridegebb volt, mint az irodai jelenetem előtt, amikor utasított, hogy mit kell tennem. Először zavarba ejtő volt. A diszlexiám miatt alig tudtam elolvasni a pénztárgépen lévő szart, de szerencsére erős volt a memóriám, és a legtöbb dolognak megvolt a színkombinációja.

Általában odalépett hozzám, hogy megmondja az árakat, vagy hogy hogyan keverjek össze valamit, mielőtt még kérdezhettem volna, ami szintén megnehezítette, hogy elbasszam. De azt hiszem, megleptem őt az ügyességemmel, mert mindig megdöbbent pillantásokat vetett rám, amikor valamit jól csináltam a közreműködése nélkül.

Mire felvettem a ritmust, a klub tele volt, a hangszórókból áradt a zene, és ez az energia ott lüktetett az ereimben. Jó érzés volt becsületes munkát végezni, szabadnak lenni, nem volt egy igazgató a nyakamban, vagy más rabok, akik a vesztemet tervezgették.

Tenkimerülten pottyant az egyik székre, és letette az üres poharakkal és üvegekkel teli tálcát. A szeme körül már vörösödött, ahol megütöttem, és még nagyobb lett a bűntudatom, amikor felfedeztem, hogy az arca sebhelyes oldalát ütöttem meg.

Megdörzsölte az állkapcsát, miközben letisztítottam neki a tálcát, az üres üvegeket a szemétbe dobtam, a használt poharakat pedig a mosogatásra váró tálcára halmoztam.

– A francba, ember!– mondta. – Neked aztán tényleg pokolian jó ütésed van. Egyikszemétláda öklétől sem csengett ilyen sokáig a fülem, miután megütött.

– És hidd el, próbáltuk– mondta Noel, miközben megállt, hogy újabb használt poharakat tegyen a tálcára.

– Neked volt a legjobb Nancy-lendítésed mind közül, Gamble– szólt utána Ten, amikor Noel visszament a bárpult saját oldalára.

Vigyorogva fordult vissza hozzám. Úgy éreztem, ismét bocsánatot kell kérnem, bár már Pick irodájában is bocsánatot kértem. De behúzva tartottam a nyelvem.

Úgy tűnt, nem bánja a hallgatásomat. – Komolyan– mondta. – Bokszoltál vagy ilyesmi a börtönben, mert a francba... Le vagyok nyűgözve!

– Valami ilyesmi– mondtam, mivel úgy gondoltam, hogy az életben maradásért folytatott harc akár egyenlővé tehető a bokszolással is.

– Hát, ringbe szállhatnál! Én tutira rád fogadnék!

Miután elment, elgondolkodtam azon, amit mondott. Először is, elragadóan csábító volt a kísértés. Jó érzés volt lendíteni, és megütni dolgokat. De aztán megborzongtam, mert arra gondoltam, hogy az agresszióm táplálása rossz lehet. Nem mintha számított volna. Ebben a tekintetben már így is el voltam baszva, javíthatatlanul megsérültem. Talán felhasználhatnám az ütő képességemet– mivel úgy tűnt, ez az egyetlen tehetségem –, hogy pénzt keressek. Tudtam, hogy nem maradhatok itt sokáig.

Felicity meg fogja tudni, hogy itt vagyok. Fogalmam sem volt, hogyan fog reagálni, de biztos voltam benne, hogy előbb-utóbb szemtől-szembe akar majd találkozni velem. Épp annyira rettegtem ettől, mint amennyire élveztem a gondolatot, hogy újra láthatom. Amíg azonban eltűnök, mielőtt megpróbálna kapcsolatba lépni velem, addig nem kellett aggódnom emiatt.

Néhány részeg lány lépett a bárpulthoz, és piñacoladát rendeltek. Kiszórtam egy kis jeget, amikor a keverőbe öntöttem, így miután elmentek, letérdeltem, hogy összeszedjem a kóbor kockákat.

Öt másodpercig sem voltam lent, amikor félbeszakítottak.

– Szia, Noel– szólalt meg felettem egy vidám hang, és megpaskolta a fejemet. – Tudnál adni nekem egy...

A nő mondata félbeszakadt, amikor megijedve az érintéstől felnéztem. Az átható kék szemek elkerekedtek, és az ismerős ajkak döbbenten szétnyíltak.

Megdermedtem, nem kaptam levegőt, nem tudtam pislogni, nem tudtam gondolkodni.

Felicity Bainbridge tökéletes, vörös hajfürtökkel keretezett arcával rám meredt, majd hátrahúzódott, és enyhén megrázta a fejét. – Te nem Noel vagy!

Képtelen voltam félrenézni, bizonytalanul talpra emelkedtem. Végre eljutott a levegő a tüdőmbe, miközben magamba szívtam őt. Egyáltalán nem változott, leszámítva, hogy keletkezett néhány új gömbölyűség. Egyébként az én édes, hibátlan Citym állt előttem, csupán egy pult választott el minket.

A nyelvem úgy döntött, hogy szabadságra megy.

A szemöldökét összevonva követelte: – Te ki vagy?

A tekintete már régen elhagyta az arcomat, és végigsöpört a testemen.

Forróság, vágyakozás és elsöprő csalódottság hullámzott végig rajtam. Tudtam, hogy másképp nézek ki, de a felismerés, hogy az egyetlen ember, akivel több intimitást osztottam meg, mint bárki mással a világon, még csak fel sem ismert, eléggé gyötrelmes volt.

Ez volt az utolsó szilárd bizonyíték arra, hogy az a fiú, aki valaha voltam, már nem létezik.

Fogalmam sem volt, mit mondjak, amikor Noel megmentett azzal, hogy megjelent mellettem.

– Hé, ő Felicity. Ő itt pincérnő, szóval nem kell fizetnie. Oké?

– Noel! – A megkönnyebbülés a hangjában, ahogy odafordult hozzá, arra késztetett, hogy összeszorítsam a fogaimat, és visszafogjam magam, hogy ne ránduljak meg. De a fenébe is, megégette a vén szívizmomat, hogy ilyen könnyen elfordult tőlem egy másik férfi kedvéért. – Mi... ki...?– A tekintete rövid időre visszatévedt rám, mielőtt várakozóan a férfira pillantott.

– Ó! Ő az új srác– magyarázta. – Úgy tűnik, még nincs neve.

– Uh...– Felicity szemöldöke összehúzódott zavarában. Ismét csak egy alig kíváncsi pillantást vetett rám, mielőtt figyelmét ismét Noelre fordította volna. – O...ké! Mióta van új csaposunk?

– Ma este óta. Egyébként mit keresel itt? Hol van Aspen?

– A feleségedúgy döntött, hogy ki kell innom magamból a gondjaimat.– Felicity megforgatta a szemét, de gyorsan követte a mosolya is. – Együtt jöttünk be, csakhogy Mason útját állta néhány iskolai kérdéssel, szóval– ó! Itt is van!

Amikor egy apró, sötét hajú nő jelent meg mellette, Felicity magához rántotta, és összepréselte az arcukat, miközben Noelre vigyorgott.

– Szia, Te! – köszönt Noel, és az új nő után nyúlt, miközben a pult fölé hajolt, hogy magához húzza egy üdvözlő csókra.

Amikor összeért a szájuk, a tekintetem visszatévedt Felicityre. Hihetetlen, milyen keveset változott hat év alatt. Kicsit érettebb volt az arca, és igen, a teste már nem egytizenhat évesé volt, de ettől eltekintve még a haja is ugyanaz volt.

Összeszaladt a nyál a számban,a testem pedig megfeszült egy olyan szükséglettől, amit már rég nem éreztem. Követni akartam Noel példáját, és a nőm után nyúlni, magamhoz rántani a pult felett, és felfalni a száját. Ujjaim ökölbe szorultak, bizseregtek a szükségtől.

Még mindig nem tudtam elhinni, hogy ott van, bassza meg!

És én nem értem hozzá, még csak nem is beszélgettem vele.

Mintha megérezte volna feszült tekintetemet, rám pillantott. Ugyanilyen gyorsan kezdett elfordulni, de aztán még egy gyors pillantást vetett felém, mintha csaktudtomra akarta volna adni, hogy egy görénynek tart, amiért úgy bámultam, ahogyan bámultam. Amikor kissé közelebb lépett Noel nőjéhez, aki még mindig Noel ajkaira volt tapadva, ők ketten elhúzódtak egymástól.

Rám pillantva Noel a pult másik vége felé biccentett az állával. – Ezt a kettőt intézem én! Tiéd lehet az a csoport ott a másik oldalon.

Egy szívdobbanásnyi ideig nem tudtam elszakadni Citytől. Ő ott volt, az egyetlen ember, aki birtokolta a lelkemet.

De aztán rám omlott a valóság. Nem ismert engem; teljesen idegen voltam számára. És megígértem magamnak, hogy távol maradok tőle. Kényszerítve magam, egyetlen biccentéssel elfordultam Noeltől, és elfordultam tőle, hogy felvegyem a rendelést a bár másik végében álló három sráctól.