19.-20. Fejezet

 

19. fejezet

 

Felicity

 

Hat évvel ezelőtt

Fordította: BaBett

 

A bál napja különösen forrónak és fülledtnek tűnt. Ahogy felhúztama lila ruhámat, amit anyám lilának nevezett, felnyögtem. Ez a szűk cucc még jobban meg akart fojtani a hőségben. Ezért megálltam, mielőtta vállamra csúsztattam a pántokat, hogy még egyszer utoljára friss levegőt vegyek. Mivela hátam felső része szabaddá válik, miközben az alsó részfűzőszerűen össze volt kötve, nem viselhettem melltartót.

Egy pillanatra megnéztem a tükörben a csupasz melleimet, és eszembe jutottKnox szája. Ma egy kicsit fájtak, a jó értelemben vett fájdalom volt ez.Valahányszor arra gondoltam, hogy mit tettünk, az érzés szétterjedt,kivirágzott a mellbimbóimból indulva a lábaim közé. Azt kívántam, bárcsakitt lenne most, hogy a farmerja alatt lévő keménységére nyomódhassak, és enyhíthessem ezt a lüktető kínt.

Be voltam gerjedve, döbbentem rá, és ez nevetésre késztetett.

Egész gyerekkoromban mindig is úgy éreztem magam, mint aki selejtes, aki sosem illeszkedett be, vagy csinált olyan dolgokat, mint a normális emberek. Amikor iskolába jártam, az érzés tovább folytatódott, mert annyira paranoiás voltam. De miután a családommindig is kívülállóként kezelt, túlságosan féltem, hogy felvállaljam magam.

Annyira biztos voltam benne, hogy egyedül és szomorúan fogok megöregedni, mert soha nem találok egy olyan embert, akivelösszeillenék. De tegnap egy fiú azt mondta, hogy szeret engem, és megcsókolta a mellemet, és ma már sokkal többnek éreztem magam, mint egy átlagos lány, rohadtul ragyogtam. És most már tudtam, hova tartozom.

Hirtelen megértettem, hogy Jeremy miért csodálkozott azon, hogy elvesztettem a szüzességemet, még jobban elpirultam. Tényleg meg tudnák mondani az emberek, hogy szerelmes vagyok, ha csak rám néznek? Mi van, ha valaki a családomból észreveszi, ésúgy dönt, hogy utánajár a dolognak? Mi van, ha egy nap követnek, amikor Knoxszal találkozok és rajtakapnak?

– Felicity!– Anya ingerült hangja szólt a lépcső aljáról.– Komolyan. Mi tart ilyen sokáig? Itt van a fodrász és a sminkes,és várnak.

Sóhajtva felhúztam a ruhám maradék részét, belebújtam a magassarkúba, amit anyám hozzá választott, és kisietettem a szobából. – Megyek már.

Ahogy lefelé csattogtam a lépcsőn, Anya alulról rám meredt.

– Lépj óvatosabban, jó? Úgy viselkedsz, mint egy bivalycsorda, ami a lépcsőn trappol lefelé. Legalább azt az illúziót szeretném kelteni a fodrászban, hogy te isegy rendes fiatal hölgy vagy.

– Bocsánat – motyogtam, lehajtottam a fejem, és lelassítottam a lépteimet, hogy a sarkak kopogása hölgyhöz méltóbb legyen.

Anya undorodva szipogott, megragadta a karomat, és maga után rángatott. Azt hiszem, a szalonban várakozó hölgyek, akik arra vártak, hogy rendbe hozzanak, hallották a szidásomat.Mindegyikük együttérzőn pillantott rám, és különösen kedvesek voltak, ahogyegyszerre dolgoztak az arcomon és a hajamon. Anyám egész idő alatt ott őrködött, és időnként csúnya kritikát fogalmazott meg, és mire befejezték, el kellett ismernem, hogy jól néztem ki. Esküszöm, hogy a smink miatttizennyolc évesnek tűntem, talán még idősebbnek is. És egy cseppnyi kóc sem volt a hajamban; minden fürtöm csodálatos volt.

– Itt a fotós – jelentette be apa, ahogy elsétált mellettem, a kezében lévő levélhalom közül.

– Jó.– Anya szinte büszke mosollyal biztatott, hogy álljak fel, majdélesen megszólalt. – Abbott. Készen áll. Mit gondolsz?

– Hmm?– Ő megállt, hogy ráncolja a homlokát.

Anya rám bökött az állával. – Felicity – mondta.

– Ó, igen.– Odapillantott, és alig nézett rám. – Nagyon szép.

– Tudom – nyájaskodott Anyám. – El kellett mennem az államon kívülre, hogy megtaláljam a tökéletes stylistot, aki ilyen csodát tudott művelni a megzabolázhatatlan hajával.

Kicsit megrántottam a vállam, zavarba jöttem, hogy egy pillanatra azt hittem, hogy elégedett velem, és azzal, ahogyan kinézek. De nem, őaz általa megrendezett átalakulással volt elégedett.

Már nem aggódtam amiatt, hogy az újdonsült szerelmemtől ragyogok előttevagy bárki más előtt a családomból, követtem őt kifelé, nyomorultul és forrón, és készen álltam, hogy túl legyek a mai napon.

Garrett találkozott velünk, amikor bement. Megállt, és tetőtől talpig tanulmányozott engem. Egy horkantás után elhaladt mellettem, és azt mondta: – Lehet, hogy jobban tetted volna, ha kitömöd a melltartódat.

Bámultam utána, ahogy belépett a házba, határozottan nem ragyogtam már,és hirtelen elbizonytalanodtam. Mi van, ha Knoxnak is ugyanez jut majd az eszébe?Mi van, ha csalódott lesz? Nem úgy tűnt, mintha zavarta volnaa melleim mérete tegnap este, de mi van, ha...

– Felicity! – csattant fel Anya csattant. – Istenem, mi bajod van? Hagyd abba,és gyere már!

Bólintottam, és utána siettem egy férfi felé, aki egyfekete táskával a vállán várt, és egy olyan hatalmas, profifényképezőgépet tartott a kezében.

Már körbejárta az udvart, és néhány helyet kinézett, ahol tudnapár felvételt készíteni. Esküszöm, ilyen közel voltam ahhoz, hogy megcsípjen egy méh a rózsánál, de egy szót sem szóltam.

Miután a pózok nagy részét a pavilonban megcsináltam, anya úgy döntött, hogy itt is szeretne egy családi portrét készíteni, mivel a fotós éppkéznél volt.

Húsz perc nyögés és morgolódás után a család férfitagjaicsatlakoztak hozzánk. Talán Max volt az egyetlen, aki azt mondta, hogy jól nézek ki, de ő túlságosan elmerült a saját gondolataiban ahhoz, hogybárki mást észrevegyen, és én hálás voltam neki.

Már nem tudtam, mit gondoljak róla. Talán még jobban is bíztam Garrettben, mint Maxben. Garrett mindig is nyitott és őszinte voltminden ellenszenvességévelegyütt. Max túlságosan zárkózott volt, és most már tudtam, hogy ő nem olyan kedves, mint amilyennek mindig is hittem.

Elmerültem a saját gondolataimban, hogy innentől kezdve el akarom kerülni Maxet, és majdnem kiugrottam a bőrömből, amikor egy hangos reccsenést hallottam, mintha egy faág leesett és a földre zuhant volnaaz erdőben.

– Mi az ördög volt ez? – morogta apám, miközben Anya zihált, ésmegragadta a karját.

– Azt hiszem, valaki van odakint – jelentette be Max, a kezét a szeme elé emelve, hogy árnyékolja a napfénytől, miközben az erdőbe nézett.

Arrafelé pillantottam, csak egy emberről tudtam, aki gyakran megfordult ebben az erdőben. Amikor megláttam, hogy egy árnyék siklik át a fák között, felziháltam, és a mellkasomra szorítottam a kezem.

– Ajánlom, hogy ne az én kibaszott pelenkavandálom legyen – üvöltötte Garrett. Majd fogta magát és besprintelt a fák közé, Max pedig utána indult.

Knox miatt aggódva én is elindultam, de Anya elkapta a karomat, és megbotlottam. – Felicity! Ne menj ki oda!

Kinyitottam a számat, de fogalmam sem volt, hogyan válaszoljak.

Másodpercekkel később egy üvöltést és Garrett diadalmas kiáltását hallottam– Megvan!

– Ó, Istenem– suttogtam, és imádkoztam, hogy ez tényleg csak valami random leskelődő Tom legyen, és ne Knox.

De a szerencse nem volt velem, mivel Max és Garrett is az ellenállást tanúsító,mogorva Knoxotrángatták az udvarra.

Miközben anya továbbra is oldalánál tartott engem, az apám a homlokát ráncolva lépett előre. – Mit keresel a Bainbridge birtokon, fiam? Mit gondolsz, ki vagy te?

– Ő az egyik Parker – jelentette Max, mire Garrett felmordult.

– Te vagyaz a seggfej, aki a szobámat rongálja a kibaszott koszos pelenkákkal?

Knox röviden rápillantott. – Miért rongálnám meg a szobádat, ha tudom, hogy nem te voltál az, aki teherbe ejtette a húgomat?– Aztán egy pillantást vetett Max felé, ami olyan kemény és vádló volt, hogy félelmemben felszisszentem, mert attól féltem, hogy esetlegmegpróbál valamit, amivel tényleg bajba keverheti magát.

– Ne nézz így rám – parancsolta Max, miközbenApa rápillantott Anyámra, és azt mondta: – Hívd a seriffet.

Anya bólintott, és a ház felé fordult, hogy elővegye a telefont. Kihúztam magama szorításából, és ott maradtam a pavilon lépcsőjén. Knoxmég mindig nem nézett rám, és én ugyanúgy akartam, hogy így legyen, mint ahogy azt is, hogy ne tegye. Vágytam valamilyen üzenetre tőle, ami megnyugtat, hogy minden rendben lesz, de legalább annyira féltem, hogy elárul minket, ha felém pillantana.

Apám odasétált hozzá, és megfogta az állát. Ahogy Knoxarcát a fénybe fordította, láttam néhány karcolást az arcán. Eltakarva a számat a kezemmel, reméltem, hogy jól van. Ha fent lett volna a fánés minket figyelt, amikor az ág lezuhant, csúnyán megsérülhetett volna.

– Mit keresel itt, fiú?

Knox kirántotta az állát apám kezéből, és dacosan rárivallt. – Csak látni akartam a lányokat a csinos ruháikban.

Pislogtam a válaszára, mert ez olyasmi volt, amit Knox –az a Knox, akit én ismertem, soha nem mondott volna. Esküszöm, csak azért butította el magát, hogy irritálja azapámat, és még jobban felbosszantsa.

Működött. Apa mogorva tekintete elmélyült. – Miből gondolod, hogy vannak itt ruhás lányok?

Knox elkezdett felém pillantani, én pedig visszatartottam a lélegzetemet, de az utolsó másodpercben visszafordult apámhoz, és zavarodottan ráncolta a homlokát.

– Nem itt kellene ma este lennie annak a nagy, puccos bálnak?

Apám felszisszent: – Nem, nemitt. Honnan vetted ezt?

– Hát...– Knox látszólag őszintén zavarba jött. – Ez a legszebbház az egész megyében. Hol máshol lenne?

A bók megdobta apámat. Egy percig habogott, mielőtt azt mondta: – Nos, tévedsz. A bál az antebellum központban lesz a városban, azt hiszem.

– Ó!– Knox látszólag bosszúsan elpirult, és azt mondta: – Bocsánat.

Nem tudta, hogyan kezelje a bocsánatkérését, apa még jobban elkomorult. – Nos...

Egy rendőrautó állt be a felhajtón, és megkerülte a ház oldalát, ahol mi voltunk.

– Majd a seriff foglalkozik veled – jelentette ki apám.

A seriff néhány percig kioktatta Knoxot a birtokháborításról és a leselkedésről, de mivel apám felháborodott dühe elszállt, a seriff nem volt hajlandó letartóztatni Knoxot, és elengedte őt egyfigyelmeztetéssel.

Tudtam, hogy megkönnyebbülésem kissé túlságosan is nyilvánvaló volt, de abban is biztos voltam, hogy senki sem figyel rám, ezért csak fújtam ki a levegőtaz elfojtott aggodalmammal együtt, amit magamban tartottam.

Amikor a bátyáim végül elengedték Knoxot, ő azonnal az erdő felé fordult, hogy arra menjen, de a seriff rákiáltott, hogy ne lépjen be az erdőbe. Úgy kísérte haza Knoxot, hogy beültette a rendőrautója hátsó ülésére.

Ahogy Knoxot bámultam a kocsi hátsó ablakán keresztül, a rettegés borzongásafutott végig rajtam. Rossz érzés kerített hatalmába, mint egy vészjósló előérzet. Tudtam, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy így láttam őt.

Biztosan ő is érezte ugyanezt a szörnyű előjelet, vagy talán csak érezte, hogy figyelem, mert felemelte az arcát és végre rám nézett. Olyan szomorúnak tűnt, hogy legszívesebben a távolodó rendőrautó után rohantam volna, sírva és sikoltozvaaz igazságtalanság miatt. De mereven álltam, belülről remegve, és azt kívántam, bárcsakne kellene titkolnom, mennyire szeretem őt.

Az éjszaka hátralévő részében nyájas voltam. Fásultan követtem a parancsokat,sétáltam, amerre kellett, és megálltam, ahol kellett, de még anyám fenyegetései sem tudtak mosolyra fakasztani.

Amikor végre vége lett a hosszú, borzalmas éjszakának, beestem a szobámba,és azonnal kibújtam a magassarkúmból, ami megölt. A késztetés erős volt, hogyfelkapjam és a falhoz vágjam őket, delenyeltem.

Annyira szörnyen éreztem magam amiatt, ami Knoxszal történt, és még rosszabb volt az, hogy egyáltalán nem reagáltam, amikor így bántak vele. Szégyen töltött el. Közbe kellett volna lépnem és megvédenem őt, vagy... valamit.

Az ágyamra dőltem, és az ölemben lévő kezeimet bámultam, azt kívánva, bárcsak láthatnám őt most.

Amikor egy éles, apró tárgy csattant az ablakomnak, felsikoltottam, és felugrottam az ágyról, és az üvegre meredtem.

Egy újabb kavics pattant rajta.

Nagy levegőt véve rohantam oda, tudtam, hogy ő az. De nem láttam a sötétben, amíg ki nem nyitottam az ablakot teljesen, és ki nem dugtam a fejemet rajta, és ő integetett nekem. Az elragadtatás végigsöpört rajtam, és gyorsan elűzte a félelmem.

– Megőrültél?– sziszegtem, és egy pillanatra hátrapillantottam, hogy megbizonyosodjak róla, hogy a hálószobám ajtaja még mindig zárva van-e. – Mit keresel itt? Ha valaki meglátott volna…

Fehér fogai megcsillantak a sötétben, ahogy csak rám vigyorgott.

– Találkozzunk a pavilonban.

– Knox – ráztam meg a fejem, még mindig képtelen voltam elhinni, hogy itt van. – Ne légyőrült! El fognak kapni minket.

– És vedd fel azt a ruhát.– Aztán eltűnt, átvágott az udvarona pavilon irányába.

Felnyögtem, tudtam, hogy biztonságosabb lenne neki, ha távol maradnék.De a kísértés erősebb volt, és öt másodperccel később már be is csaptamaz ablakot, és mezítláb kirohantam a szobámból. Lábujjhegyen léptem a lépcsőhöz, és lefelé osontam. Hangokat hallottam az elülső szalonból, így hát visszatartottam a lélegzetemet, miközben a hátsó folyosóra osontam, és kisurrantam a konyhai kijáraton.

Miután kiszabadultam a meleg esti levegőre, kifújtam magam, majd elvigyorodtam.

Knox közel volt, és én látni fogom őt.

A fű nedves volt a talpam alatt, és ez jól esett. Majdnem hangosan felnevettem, annyira boldog voltam. De az rossz lett volna, így hát csendben maradtam, amíg el nem értem a pavilon lépcsőjéhez. Aztán felsikoltottam, amikorvalaki hátulról megragadta a karomat.

Biztos voltam benne, hogy valamelyik testvérem vagy apám követett, megfeszültem, és megpróbáltamkitalálni valami ürügyet, hogy miért jöttem ide. Talán egy hajcsatot hagytam itt, amikor fényképeztünk. Igen. Ez jól hangzott.

De aztán a fogvatartóm hangja azt suttogta: – Pszt. Csak én vagyok. –Közbenvisszarántott egy ismerős mellkashoz.

Megkönnyebbülten megpördültem, és szorosan átöleltem. A szája lecsapott az enyémre, amitől elállt a lélegzetem, és újra felgyújtotta a bizsergést a testemben, amit a nap folyamán korábban éreztem, csak élesebb és intenzívebb voltezúttal.

– Miért nem vagy a munkahelyeden? – követeltem a választ, amikor szétváltunk.

– Kifogytunk a táskákból; korábban elengedtek.– Felkapott és felvitt, ki a holdfényből a pavilon árnyékába. – Őrültlány– mormolta a fülembe, mielőtt megcsókolta a pulzusomat közvetlenül alatta.– Nincs rajtad cipő.

– Hogy is gondolhattam volna cipőre – válaszoltam lélegzetvisszafojtva –, amikor tudtam, hogy ilyen közel vagy?

Felnyögött, és újra megcsókolt, keményen és kétségbeesetten. – Istenem, annyira hiányoztálma. Mindenféle rossz érzés volt bennem, hogy nem tudtam rád nézni, amikor pont ott voltál az udvar túloldalán.

Amikor az ujjai azonnal a ruhám spagettipántjaira tévedtek,a légzésem felgyorsult. Végigsimítottam a kezemmel a haján, a körmeimmelmegkarcolva a fejbőrét. – Nem hiszem el, hogy eljöttél megnézni, ahogy lefényképeznek.Ez túl kockázatos volt, Knox. Lebuktál. Majdnem börtönbe kerültél.

A fiú csak vigyorgott. – De nem tettem. És látnom kellett téged a puccos táncos ruhádban.– Aztán lassan leengedte a ruhám elejét, felfedve a melleimet. – Jézusom!– szívta be a lélegzetet. – Tudtam, hogy nem viselszmelltartót, de ez... Csodálatos vagy. Annyira bájos vagy, City. Teljesen felöltözve vagy így, leengedett felsővel, te vagy a legszebb dolog, amit valaha láttam.Mondta neked valamelyik idióta családtagod, hogy milyen szép vagy ma?

Megráztam a fejem, és azt suttogtam: – Nem.

– Nem is gondoltam. Utáltam nézni, ahogyan veled bántak.

– Velem? – fröcsögtem. – Mi van azzal, ahogyan veled bántak? Úgy szégyelltem magam, amiért nem szóltam semmit, nem léptem közbe, vagy nem mondtam nekik, hogy hagyjanak békén.

– Örülök, hogy nem tetted. Tudod, hogy nem akartam, hogy bármit is mondj vagy tegyél,ugye?

Tudtam, de még mindig szarul éreztem magam. Mintha megérezte volna abűntudatomat, egy lágy mosolyt küldött felém, és visszatért a figyelmével amelleimre.

– Amúgy is, jól sikerült, nem igaz? És most már együtt vagyunk itt.

Egy hirtelen hűvös széllökés fújt át rajtunk, lehűtve szabadon hagyott melleimet. Megborzongtam, és éreztem, ahogy a mellbimbóim feszes gyöngyökké váltak. Knox nagyot sóhajtott,és a kezébe fogta őket, azonnal felmelegítve azokat.

– Láttam, hogy nézed őket – mondta. – Korábban, amikor kint voltam és vártam, hogy kijöjj és lefényképezzenek, a függöny aszobádba nyitva volt. Beláttam, ahogy átöltöztél, és megálltál, hogy megnézd magad a tükörben.

– Ó, Istenem!– Teljes rémületemben felnyögtem, és megpróbáltam eltakarni őketa kezemmel, de ő elkapta a csuklómat. – Te láttad?

Bólintott, és a szeme csillogott a holdfényben. – Annyira kibaszottul szexi, City. Olyan gyorsan felállt a farkam, hogy fájt. Azt kívántam, bárcsak ott lettem volna veled,hogy megérintselek, miközben magadat nézegeted.

A pajzán beismerésétől valami mélyen összeszorult a gyomromban. Összepréseltem a lábaimat, és remegve engedtem ki egy nagy levegőt. – Arra gondoltam, ahogy megcsókoltad őket, és azt kívántam, bárcsak újra megtennéd.

– Bassza… meg– Felnyögött, és lehajolt, hogy a jobb mellemet vegye aszájába, mielőtt mélyen megszívta volna.

Nyöszörögve kapaszkodtam a fejébe, és gyönyörködtem lázas támadásában.

– Tudom, hogy valószínűleg seggfejség tőlem, hogy egyenesen a melleidre megyek – vallotta be, amikor levegőért jött fel, mire elkomorultam, mert nem gondoltam, hogy túl gyorsan rájuk ment. – De csak egy gyors köszönés, oké? Nem akarom, hogy kirekesztettnek érezzék magukat. Helló, hölgyeim! Hiányoztam? Igen, ti is hiányoztatok nekem. – Közéjük simult az arcával, és gyorsan csókot nyomott mindegyik oldalára, mielőtt a bal mellbimbót a szájába vette, éshosszan szopogatta.

Ujjaimat a vállába fúrva úsztam az érzésekben, amiket ő hozott ki belőlem. De valami, amit Garrett korábban mondott, kételyt ébresztett bennem.

– Nem gondolod, hogy túl kicsik?

Knox elhúzódott tőlük, hogy kiegyenesedjen, és hitetlenkedve pillantott rám. – Micsoda?

A kezemmel betakartam magam. – A melleim. Tudom, hogy nem alegnagyobbak.

– És?– Knox megragadta a kezemet, és óvatosan felemelte a fejét. – Szerinted a méret a legfontosabb?

Elpirultam, és öntudatosan lehajtottam a fejem. – Hát, igen.

Kuncogva tanulmányozta a mellkasomat. – Szerintem meg messze nem. Vagy talán csak a mellbimbókért rajongok, mert imádom, ahogy a tieid reagálnak rám. Csak rájuk kell néznem, és máris kemények, feszesek és hetykék lesznek, mintha örülnének, hogy látnak engem. Ettől én is felállok és feszülök, és nagyon örülök, hogy látom őket.És a méret... a pokolba is, csak egy szájnyira van szükségem.

Lehajtotta a fejét, és az elmondottakat bizonygatva beszívott. Ez valamiféletöréspont volt számomra. – Annyira akarlak – zokogtam, és belekapaszkodtam.

– Tudom –hangzott tompán a szája felől. – Én is akarlak téged.

– Nem.– Megragadva a haját, lerántottam a mellkasomról, és rávettem, hogy a szemembe nézzen. – Úgy értem, én tényleg akarlak téged. Veled akarok lenni,Knox. Ma este.

 

20. fejezet

 

Knox

 

Napjainkban

Fordította: BaBett

 

City után bámultam, ahogy befejezte a szalvétatartó megtöltését, és odalépett egy másik asztalhoz. Úgy éreztem, mintha kifogta volna belőlem a szelet, ezértazon tűnődtem, hogy mi a fenéért mennék vele bárhova is, különösenBentley sírjához, ahol valószínűleg kötődni fogunk egymáshoz.

Távol kellett volna maradnia tőlem.

Nekem pedig távol kellett tartanom őt magamtól.

Csakhogy ez nem az én estém volt. Amikor a klub kinyitott, ő nem került engem, amikor a bárpulthoz lépett, hogy rendeljen. Néhaa másik két pultos egyikéhez fordult, de ha én ott voltam,úgy mondta el, amire szüksége volt, mintha bármelyik munkatársam lettem volna. De énláttam a szemében. Komoly szánalmat érzett.

Ami még rosszabbá tette a helyzetet, hogy tudtam, nem taszítana el magától, ha odamennék hozzá. Ha vigasztalást kerestem, ő megvigasztalt.

Mégis, nem voltam hajlandó megérinteni, még arra is ügyeltem, hogy a kezünk ne érintse egymásta pénzváltáskor.

Az egyetlen figyelemelterelés, ami megakadályozta, hogy megőrüljek attól, hogy ott volt előttem– kibaszottul előttem, karnyújtásnyira tőlem – Asher problémája volt. Amint kinyíltak az ajtók, a nők elkezdtek özönlenibefelé.

Még Ten is észrevette, megállt mellettem, és azt mormolta: – Csak én látom, hogy egy csomó csaj van itt ma este? Nem csütörtök van.

Nem, nem csütörtök volt, és igen, határozottan rengeteg nő volt itt.Ők is a bárpult körül gyülekeztek, nem vártak a pincérnőre, hanem egyenesen hozzánk hozták a rendelésüket.

– És úgy tűnik, mindannyian Incubus-rajongók– jegyeztem meg.

– Mi?– Ten a tömeg felé csóválta a fejét, ahol körülbelül húszkülönböző nő állt, és kortyolgatta a különféle italaikat és... mind Ashert bámulták?

Ten kirobbanó nevetésben tört ki. – Ó, a kurva életbe! Te biztos viccelsz velem. Szent szar, ez túl jó ahhoz, hogy igaz legyen.

– Micsoda?– kérdeztem, kissé megdöbbenve, hogy egyáltalán elég kíváncsi vagyok ahhoz, hogy érdekeljen, mi van, hogy érdekel, miről beszél.

A vállamra tette a kezét, és bizalmasan közelebb hajolt hozzám. – Múlteste Hart valami dalt énekelt arról a csajról, akit látott karaokézni egypár hónapja. A csajnak volt egy barátja, de otthagyta őt egy dühöngő merevedéssel,és azóta is megszállottan keresi a lányt. Mindegy,a dalban volt valami szöveg arról, hogy a csaj egy Incubus pólót viselt és énekelt…

A végszóra egy új karaoke-dal kezdődött, amely egy népszerű slágert játszott. A színpad felé néztem, ahol három hölgyet láttam, akik énekelni készültek. És mindannyianaz Incubus különböző verzióit viselték a pólójukon.

– Hadd találjam ki. Az AllAboutthatBass volt?

Ten felnyögött. – Ó, a pokolba is, ne már. Kérlek, ne mondd, hogy ezek a kibaszottnők azt az egy számot fogják énekelni egész kibaszott este? Szúrj le, most!

Asher felé pillantottam, aki zavartan ráncolta a homlokát a színpadon, amikor az egyik süket nő kezdte tönkrevágni a nyitó sort.

– Nem, nem, NEM!– jajgatott Ten, befogva a fülét. – Le fogom mészárolniHartot ezért.

Asher felé billentettem a fejem. – Szerintem még nem érti.

– Hart! – hördült fel Ten, Asher felé viharzott. – Te rohadék! Nézd meg mit tettél!

Asher odafordult hozzá, teljes zavarodottsággal az arcán. Nem hallottam a beszélgetést, ami ezután következett, de Ten dühöngött és hadonászotta karjaival vad dühében, Asher zavart arckifejezése pedig rémületté változott.

A fejét a bárban ülő összes nő felé csóválta, és mintha megérezte volna, hogy végre felfigyeltek rájuk, integetni kezdtek és kiabálni: – Asher! Végeidenézz! Nézd! Biztos, hogy nem én voltam ebben a pólóban?

Hátrafelé rándult, amíg a hátsó pultnak nem ütközött, és csak bámult rájuk, mielőtt elkezdte rázni a fejét, tagadvaa történteket.

Az éjszaka hátralévő részében nem volt hajlandó elhagyni a pult mögötti biztonságot.A nők még mindig megpróbáltak időnként átnyúlni és megragadni őt,néha még a ruhája szélét is elkapták, és közelebb rángatták. De összességében sikerült idegesen nevetgélnie velük, és óvatosan megragadnia a kezüket.

– Jobb, ha most már hozzászoksz, Hart – tanácsolta Ten egy alkalommal. – Haegy nap valami kibaszott nagy rocksztár leszel, akkor ez normális lesz számodra.

Kicsit féltem, hogy Asher ezen a ponton hányni fog.

Felicitynek sikerült a nők egy részét a bárpultról elterelnie azzal, hogy elkapta őket és felvette a rendeléseiket, de a többség átcsúszott rajta.Egy idő után hárman kitaláltunk egy rendszert, amelyben Ten és én a vendégekkel foglalkoztunk, Asher pedig hátul maradt és italokat kevert.

A műszak felénél jártunk, amikor egy újabb elterelő hadművelet érkezett, ami segített elterelni a figyelmemet Felicityről. Egy magas, megtermett fickóközeledett a bárpult felé. Ten azonnal odament hozzá, és beszélgetett vele egy darabig, de ő főleg rám szegezte kíváncsi tekintetét. Aztán Ten átnyúlta pulton, hogy barátságosan megütögesse a vállát, mielőtt rám nézett volna, és intett, hogy menjek oda.

Óvatosan közeledtem, mert fogalmam sem volt, miről van szó. De amint elég közel értem, az idegen kinyújtotta a kezét. – Quinn Hamilton vagyok.

Pislogtam, erre nem számítottam, mielőtt lassan megráztam a kezét. Szerényenbólintott, a tekintetéből tisztelet csillogott.

– Csak meg akartam köszönni mindent, amit Zoey-ért tettél. Megmentettedőt és a babát is. És ők az én életem.– Érzelmek árasztották el a vonásait. – Nem tudom, mihez kezdenék nélkülük.

Kényelmetlenül éreztem magam, mert furcsa rokonságot éreztetett velem, nem tudtam a szemébe nézni, amikor bólintottam.

– Ha bármikor szükséged lenne valamire – folytatta –, megtiszteltetés lenne, ha segíthetnék.

Ismét bólintottam, de nagyon jelentéktelennek éreztem, ezért hozzátettem egy rekedten:– Igen,oké.– Aztán eszembe jutott valami, amit tényleg tudni akartam. – Hogy vannak?

Azonnal vigyor terült szét az arcán. – Túl vannak rajta, mindkettennapról napra egészségesebbek. Zoey-t a minap engedték ki a kórházból.J.B.-nek még egy kicsit bent kell maradnia. De mindketten gyógyulnak.– Előhúzott egy mobiltelefont a zsebéből, és végigpörgette, mielőtt megmutatta volna a képet egy vörös, sötét hajú kisbabáról, aki csövek és drótok tömkelegéhez volt kötve.

Egy pillanatig tanulmányoztam a felvételt, mielőtt felnéztem az apára, akiből büszkeség áradt. – A te hajadat örökölte– mondtam, és eszembe jutott, hogy Zoey szőke volt.

– Igen, de szemeit Zoey-tól.– Visszafordította maga felé a képernyőt.Az abszolút csodálkozó arckifejezése keményen mellbe vágott. Valaha én isálmodtam arról, hogy egy nap lenézek egy babára, és az én és az anyja vonásait látom egy tökéletes kis emberkében, amit miteremtettünk.

Körbe pillantottam Felicity után, és majdnem kiugrottam a bőrömből, amikor láttam, ahogy hátulról közeledett Quinn felé.

– Szia, apuci – mondta, és megragadta a vállát. – Megmutatoda babaképeket, anélkül, hogy szólnál nekem?

Quinn készségesen hagyta, hogy végigpörgesse az összeset, ami nála volt. A lány mosolya egyre szélesebb lett, ahogy a férfi tájékoztatta őt is Zoey és a baba helyzetéről, aztán megköszönte neki, hogy beugrott a kórházba, és megajándékozta őket. Próbáltam nem bámulni, ahogybeszélgettek, de nehéz volt nem érezni a fájdalmat, és nem csodálkoztam azon a nőn, aki belőle lett.

Úgy tűnt, ismerős és barátságos mindenkivel, aki itt dolgozott.

Az a lány, akit valaha ismertem, inkább magányos volt, és kényelmetlenül érezte magát a társaságbanmindenkivel, kivéve engem. Ezért legalább annyira megkönnyebbültem, mint amennyire lehangolt. Hálás voltam, hogy barátokat talált és egy helyet, ahova tartozott, de ugyanakkorfájt a felismerés, hogy már nincs szüksége rám. Kivirágzott és tökéletes nővé vált.

– Quinn!– Asher előreugrott, végre megpillantva őt. – Ember, ötszáz dollárt fizetek neked, ha elvállalod helyettem a műszak hátralévő részét.

Quinn összerezzent, és megrázta a fejét. – Sajnálom, nem tehetem. Visszamegyek a kórházba, hogy Zoey és a baba mellé üljek. Csak beugrottam egy váltás ruháért, és hogy köszönetet mondjakKnoxnak.

Amikor rám nézett, Felicity felém fordította a tekintetét.

– Majd én leülök melléjük – ajánlotta fel Asher. – Még altatódalokat is énekelek, meg mindenszarság. Kérlek, haver!

Bár sajnálkozott, Quinn nem tágított, mert a családjával akar lenni. Nem hibáztattam őt. A helyében én is ott lettem volna.

Ismét megköszönte, ezúttal azért, hogy elvállaltam a műszakokat helyette, amit kihagyott, és aztán elment.

Felicity a pultnál maradt, még mindig engem figyelt. – Hallottam aZoey-val kapcsolatos hőstetteidről. Ez nagyon kedves volt tőled.

Megvonogattam a vállam, és felkaptam egy közeli rongyot, hogy letöröljem a sört, ami a pultra folyt. Jobban szerettem volna ránézni, mint a következőlélegzetvételemet, mégis túlságosan féltem megtenni.

– Nem volt semmi más dolgom akkoriban – motyogtam végül, éselfordultam. De éreztem, hogy még mindig engem figyel.

Gyűlöltem ezt. Nem tudtam, mit kezdjek vele, hogy újra az életemben van. Vágytamminden egyes másodpercet, hogy láthassam, de tudtam, hogy távol kell maradnom tőle. Ez kínszenvedés volt, a két vágy, ami rivalizált és folyamatosan kavargott bennem, a kötélhúzás a szívem vágyai és aközött, amit tudtam, hogy a legjobb.

Mire a műszakunk véget ért, kimerültem a lopott pillantásoktól, amikről tudtam, hogy nem szabadna, és megpróbáltam távolságtartó lenni, amikor ő volta bárban. Alig vártam, hogy elmenekülhessek, hogy újra rendesen lélegezhessek, bassza meg.

Asher leült egy székre, a könyökét a pultra támasztotta, és az arcát a kezébe temette. – Soha többé nem éneklem el azt az átkozott dalt.

Ten felhorkant. – Nem tudom, miért vagy ennyire kiakadva. Nők hordái próbálták csak úgy rátenni a kezüket a farkadra. A rocksztárseggednek meg kéne zabálni ezt a szart.

– Nem akartam nők hordáit – motyogta Asher a kezén keresztül. – Csak meg akartam találni azt az egyet.

– Úgy érted, azt, akinek van barátja?

– Baszd meg, ember. Lehet, hogy már nem is vele van.

– Igen, nos... Nekem már megvan az egyetlen nő, aki számít, csak nyeld le, és feküdj le a többivel. Talán dobj át párat Parkernek, ha már ott vagy, segíts a srácnak. Valószínűleg azóta nem feküdt le senkivel,mióta kiengedték a börtönből.– Ten elgondolkodva rám pillantott, és megkérdezte: – Mikor volt utoljára, hogy megmártottad a kanócot, haver?

Összeszűkítettem a szememet, dühös voltam, mert Felicity olyan közel volt, hogy tisztán hallottam őt.

Bólintva visszafordult Asherhez. – Ja, puncira van szüksége. Nagyon.

Felicity felpördült az asztaltól, amit éppen letörölt. Lélegzetemet visszafojtva vártam, vajon mond-e valamit arról, amikor legutóbb együtt voltamvalakivel, hiszen minden részletet tudott róla. De még csak rám sem pillantott, ami olyan volt, mint egy ütés a gyomorszájamba.

– Szedd össze magad, Asher! – Felicity a férfi vállára tette a kezét, ésa világ minden együttérzésével nézett rá.

Gyűlöltem minden másodpercet, amikor az ujjai ott maradtak.

– Még mindig van remény, hogy megtalálod őt. Még csak egy éjszaka telt el azóta, hogyelénekelte azt a dalt.

Amikor a férfi nem válaszolt,leengedte róla a kezét, és én végre fellélegezhettem. Aztán odament, ésa válláta férfi vállához ütötte, bátorító vigyorral. – Hé. Mit mondott a néma aTörpének?

Miután feltette a kérdést, tekintete az enyémet kereste.

Kemény állkapoccsal és az oldalamra kulcsolódó kezekkel meredtem. De... mi afene?

Hogy merészelte? Hogy a picsába merészelte?

– He?– Asher zavartan ráncolva pillantott fel.

Nem tudtam ott állni és ezt végignézni. Kiszökkentem a hátsó ajtón a bárpult mögül, végigviharzottam a folyosón a pihenőszobába. Amint beértem az ajtón,megragadtam a dohányzóasztalt, és felborítottam, fejjel lefelé fordítottamés az összes magazin a tetején lerepült. Élveztem a káoszt és a törő fa reccsenését, amikor földet ért. Kivéve a hurrikánt, ami újraindult, ahogy minden a padlóra esett. Így hát belerúgtam akanapéba. Aztán megpördültem, hogy a falra csapjak.

Mikor az ajtó kinyílt, megpördültem, készen arra, hogy lecsapjak arra, akire csak akarok, aki félbe mert szakítani. De amikor megláttam őt, azonnal megálltambűnbánóan és szégyenkezve, ahogy megnézte a rendetlenséget, amit csináltam.

– Nos. Azt hiszem, most már tudom, hogyan kell reakciót kiváltani belőled.– A szavainyugodtak és társalgási jellegűek voltak, ahogy belépett a szobába, és becsukta az ajtót maga mögött.

– Mit keresel itt hátul?– Utáltam, hogy elcsuklott a hangom.Valahányszor megszólaltam, arra emlékeztetett, hogy hogyan szereztem, és a tehetetlen dühcsak nőtt bennem.

– Azért jöttem, hogy megnézzem, miért mentél el, amikor Asherrel viccelődtem.

Felhorkantam, és el kellett fordítanom a tekintetem, mielőtt olyat mondanék, amit megbánnék.

– Huh, Knox? Azt hitted, hogy ez valami exkluzív dolog volt köztünk,hogy miután elmentél, abbahagyom, ha ideges vagyok, vagy ha fel akarok vidítani valakit?

Gyötrelem kerítette hatalmába a mellkasomat, addig szorította, hogy alig kaptam levegőt.De a fenébe is, talán azt hittem, hogy a vicceit csak nekem tartogatja. Eza mi dolgunk volt. Hogy a fenébe tudta volna egy másik férfival csinálni, a szemem láttára?

– Muszáj volt elmondanod neki ezt a viccet?– morogtam, képtelen voltam megállni.

Nyugodt lélegzetet eresztett. – Igen.– Mikor fintort vágtam felé, ődacosan felemelte az állát. – Tudnom kellett, hogyan fogsz reagálni. Ha egyáltalánemlékszel.

Valami megnyugodott bennem. A düh és a féltékenység azonnal elhalt.A tudat, hogy miattam tette, legalább annyira izgatott, mint amennyire megölt... Megölt, mert tényleg nem kellett volna tovább törődnie a reakcióimmal.

– Persze, hogy emlékszem – vicsorítottam feldúltan, fájdalmasan és gyűlölve ezt az egészet. – Hat évet töltöttem rács mögött amiatt a nyár miatt. Nem felejtettem el semmit sem.

Átölelte magát, és hirtelen kicsinek tűnt. A fájdalom a szemében arra késztetett, hogy félrenézzek.

– Azt hittem, azt mondtad, nem hibáztatsz engem – suttogta.

Lehunytam a szemem. – Nem is.

– Akkor miért viselkedsz így? Még csak beszélni sem hajlandó velem,nem veszel rólam tudomást, és ilyen rideg vagy?

Istenem, ez rossz volt. Annyira fájt hallani a fájdalmat a hangjában. Ténylegkurvára utáltam ezt csinálni.

– Mert muszáj– haraptam vissza, és kinyitottam a szemem, és rábámultam.

Amikor ő is visszabámult, és ugyanolyan dühösnek és frusztráltnak tűnt, mint amilyennek én éreztem magam, folytattam. – Minden, ami köztünk történt, kurva régen történt.Ez mind a múlté, és maradjon is a múlté. A dolgok megváltoztak, azóta. Én is megváltoztam. Már nem az a tizennyolc éves kölyök vagyok, akit valaha ismertél. Én egyteljesen idegen vagyok számodra. Szóval nem látom értelmét, hogy újraéljük a régi időket,és nem érünk el semmit, csak egy csomó szívfájdalmat kavarunk fel. Elköltöztél, továbbléptél.

Kinyitotta a száját, hogy vitatkozzon, de én felemeltem a kezem.

– És most is ezt kell tenned,távol maradni... tőlem.

A vereség végigvonult az arcán, és a vállai megvonaglottak. De megrázta a fejét. – Miért?

– Mert kurvára nem vagyok jó neked. Mit gondolsz, miért? Én egy exfegyenc vagyok. Börtönbe kerültem nemi erőszakért.

– De te nem...

– Ez van a nyilvántartásomban. Szexuális ragadozónak tartanak, akár tetszik, akár nem, akár kényszerítettelek, akár nem. És ne feledkezzünk meg a gyilkosságról sem.Megöltem két embert.– Amikor összerezzent, még erősebben folytattam. – A puszta kezemmel. Ez nem technikai kérdés. Megöltem őket. És ezmegváltoztatott. Nem számít, hogy bármelyikünk mit akar, én soha nem leszek olyanártatlan fiú, akibe beleszerettél.– Megráztam a fejemet, és a kezemmel a mellkasomra ütöttem. – Nincs itt többé semmi számodra, City.

Szipogott, és megtörölte az arcát, miközben a szemei megteltek könnyel. – Látod, énmindenre figyelek, amit mondasz, de én csak azt hallottam, hogy Citynek hívsz. Én nem hittem, hogy valaha is hallom még, hogy így szólítasz. És mégis, itt állsz, és énnem tudom elhinni, hogy tényleg itt vagy. Tényleg te vagy az, de te mégis továbbra is ellöksz engem.

– Jézusom – motyogtam, és megdörzsöltem az arcom. Elfordítottam a tekintetem, képtelen voltam nézni a könnyeket, amelyek az arcán csillogtak. Nem tudom tovább nézniezt az egészet. Darabokra tépte az akaraterőmet. – Ne csináld ezt.

A vállai megremegtek, és a torka megmozdult, ahogy nyelt. – De énnem tudom, hogy le tudok-e állni. – A hangja lágy volt, reszelős. Gyötrelmes.

Le kellett állítanom ezt a szart – most, mielőtt megtör engem. – Akkor jobb, ha rájössz valamire – csattantam fel. – Az egész családom meghalt, vagy elmentki tudja hova. Az érettségit a börtönben kellett megszereznem. Újra kell kezdem az életemet egy istenverte priusszal a hátam mögött. Nincs szükségem vagy vágyam arra, hogy a régi időkre emlékezzek. Összegabalyodniveled egyszer már tönkretett, nem megyek vissza még egyszer. Csak azt akarom, hogymindent magam mögött hagyjak, és élni a hátralévő életemet. Oké?

Bámult rám, a szemei könnyben úsztak. A legnagyobbszemétláda voltam. A késztetés, hogy a karjaimba rángassam, megfojtott. Nem tudtamlélegezni a vágytól, hogy átöleljem és bocsánatot kérjek tőle.

Miért kellett még mindig éreznem azt a mindent elsöprő szükségletet, hogy megvédjem és megnyugtassamőt?

Erősen beszívtam a levegőt. Amikor kilélegeztem, tudtam, hogy a kezembe fogom venni a kezét, és bocsánatot kérek tőle. De ő csak bólintott.

– Tudom, hogy azt mondtad, megváltoztál, és már nem vagy ugyanaz a Knox. De énezt magam is látom. Egészen világosan. De még mindig kell lennie valaminek a szívedben. Tudom, mi van mélyen benned. Nem hiszem, hogy egy ember valódi természete…  ennyire megváltozhat.

A fenébe is, túl közel kerültünk egymáshoz évekkel ezelőtt. Még akkor is, hatudtam, hogy sosem leszek képes hazudni neki, mégis megpróbáltam. – Nos, én nem értek egyet.

– Azénszívem nem változott.– A hangja megtört, és újabb könnyek gyűltek össze a szempilláin. – Felnőttem, és megpróbáltam továbblépni, de itt...– Ököllel a mellkasát ütötte. – Ez még mindig ugyanaz, és azóta a pillanat óta, hogy összefutottál velem az erdőben... ez verte ki a biztosítékot.

Baaaaaaaaaaaaaaasssssssssssssszus. Ökölbe szorítottam a kezem, és a plafont bámultam, rezgett a kezema késztetéstől, hogy érte nyúljak.

Ki kellett volna zárnom magamból, ellenállni, de ő tovább beszélt, én pedig csak magamba szívtam.

– Nem tudok így tovább élni, Knox. Az elmúlt hat év maga volt a pokol.Mert nélküled lenni olyan, mint egy nyílt seb, ami vérzik és gennyesedikminden nap. Fáj és nyomorúságos, és most itt vagy, de te mégis ellöksz magadtól.– A mellkasomra tette a kezét, és meglökött.– Nem gyűlölhetsz annyira, ha úgy tudsz reagálni, ahogyan akkor reagáltál, amikor elmondtamAshernek azt a viccet?

Kifújtam a levegőt, majdnem annyira ki akartam szállni ebből a beszélgetésből, mint amennyire szerettem volna kimászni a saját bőrömből, és egyszerűen csak... valaki más lenni. – Én nem mondtam, hogy valaha is gyűlöltelek volna.

– Szóval szeretsz engem?– A hangja lágy volt, ahogy közelebb lépett.

A tekintetemet ráeresztve nem tudtam mást tenni, mint bámultam átható szemeibe. Pánik töltötte el a mellkasomat. De továbbra is egyenesen felé néztem, féltem megmutatni, mennyire megfélemlített ez a nő.

Még közelebb lépett hozzám. – Csak annyit kell tenned, hogy azt mondod, nem szeretsz engem,és én azonnal megfordulok, és kisétálok. Soha nem foglak zavarni, soha többé.

Ez volt az én esélyem. Az arany lehetőségem, hogy megmentsem őt magamtól. És énnem tudtam megragadni.

Fogamat csikorgatva a kezembe szorítottam a fejemet, és éreztem, hogy az arcom elvörösödik, ahogy azt mondtam: – Istenem... a fenébe.

Az ajkai felrebbentek a beteljesüléstől. – Én is szeretlek – mondtaegyszerűen. – Mindezek után még mindig szeretlek.

Valami erőteljes és fájdalmas rázta meg a szervezetemet. Egyéles lélegzetet vettem.

City továbbra is engem figyelt, a tekintete szilárd volt és kihívó. – Soha senkit sem szerettem úgy, mint téged. Próbáltam. Hidd el, olyan keményen próbáltam, hogy túllépjek rajtad. Próbáltam továbblépni... más pasikkal. De mindig csak rád gondoltam.

– Ne– figyelmeztettem, a hangom lágy volt.

A lány csak szipogott, és csendben sírt. – Mit ne? Nem mondjam el az igazat? Ne mondja elneked, hogy nem is emlékszem, hányan voltak, és hogy egyikük semtudott soha elfeledtetni téged?

– Hagyd abba! – A falnak támasztottam, a méretemet kihasználva megfélemlítettem,hogy csendre intsem. Mert az, hogy hallottam róla más pasikkal, felapróztaa lelkemet.

De ő csak felnézett rám a könnyein keresztül. – Beengedtem őket a testembe, aztán hagytam, hogy azt tegyenek velem, amit csak akarnak, és egyik sem számított, mert én mindig is csak azt akartam...

– A fenébe!– üvöltöttem, és a feje mellett a falra csaptam, amitől összerezzent.– Azt mondtam, hagyd abba!

Bár nem hiszem, hogy meg tudott volna állni. Már feladta a büszkeségét.A lelkét mutatta, és úgy tűnt, hogy a könnyei minden egyes szót mélyről rántanak kibelülről. – Soha senki nem csókolt meg úgy, mint te. Soha senki nem ért hozzám úgy, mint te. Senki...

A vereség fojtott hangjával a számat az övéhez szorítottam. Be kellett zárnom, el kellett hallgattatnom. A szavai megöltek. A könnyei olyanok voltak, mint a méreg. Meghaltam,és száz halált haltam minden egyes fájdalmas vallomástól. És szükségem volt rá, hogy abbahagyja, mielőtt megszűnnék létezni.

Csak amikor az arcomba markolt, és ujjait végigfuttatta a fejemen,és erősen húzta a fejbőrömet, akkor jöttem rá, hogy épp most csókoltam meg.

Aztán egyszerre értettem meg mindent. Az illata, az ajkai íze, a meleg, puhaarca tapintása a tenyerem alatt. Felnyögtem, és mélyebben belenyomódtama lágyságába, hagytam, hogy magával ragadjon.

– City– ziháltam, és még jobban hátrahajlítottam az arcát, hogy felfalhassam.

Ez egy hatéves éhínség vége volt, és én éheztem.

Ő nyöszörgött, és ugyanolyan kétségbeesetten kapaszkodott belém. Az ujjainem tudtak nyugton maradni, végigszáguldottak a testemen, a fejbőrömön, vissza a vállamra, a fenekembe markolva és szorosan a combjai közé húzva.

– Igen – nyögte, és magába szívott engem.

Istenem, mennyire hiányzott a dugás, hiányzott, ahogy szeretett hozzám dörzsölődni, ahogy a szája az enyém alatt mozgott.Kék farmerszoknyája a derekáig felgyűrődött, ahogy felemelte a lábait, hogy átkarolja a derekam. Az ujjaim nem tudtak ellenállni a meghívásnak, és meggörbülteka szabadon hagyott combjai körül, mielőtt feljebb csúsztak volna, és megtalálták a bugyiját. Amikor a hüvelykujjam végigsimított a nedves ponton, mindketten felnyögtünk. Megszakítva a csókot, hogy homlokomat az övéhez szorítsam, félrelöktem a ruhát, és megtaláltam a csiklóját,és kíméletlenül megdolgoztam.

– Knox – sóhajtott fel, a vállamba kapaszkodott és meglovagolta a kezemet.

– Túl régen volt már– böktem ki, annyira a gyönyörére koncentráltam, hogy nem tudtam koncentrálnisemmi másra– ...mióta nem láttalak elélvezni.

Zihált és vonaglott, elárulva, hogy milyen közel van. – Knox– zihált újra, a hangja magas volt. Elkezdődött; a körmei belevájtákaz ingem anyagát a nyakamba, a szemei forogni kezdtek, és a szája csak úgy kinyílt, amikor valaki felkiáltott: – Ó, a francba. Bocsánat.

Megpördültem, kitéptem belőle az ujjamat, és a hátamnak nyomtam őt, hogy megvédjem a látványtól, de Ten már elfordította az arcát ésa pihenőszobából tolatott kifelé.

– Az én hibám – mentegetőzött, csak azért, hogy megálljon, és felemelje az ujját. – De a jegyzőkönyv kedvéért, egyáltalán nem láttam, hogy ti ketten megtörténtetek. Úgy értem, mi a fasz van?Mikor...

– Kifelé! – morogtam, és már el is tűnt.

Amint becsukódott az ajtó, ellöktem magamtól Felicityt, és elindultam a szoba másik oldalára. Őrülten remegtem, és a saját önuralmamhatárán voltam, az egyik kezemmel végigtöröltem az arcom, csakhogy az ujjaimon éreztem a lány illatát. Nagyhiba. Majdnem beleélveztem az átkozott nadrágomba.

Megkockáztattam egy pillantást felé, aki éppen a szoknyáját simította le, és próbálta visszanyerni a nyugodt légzését.

– Jól vagy?– kérdeztem.

Rám mosolygott, az egyik meleg, kedves City mosolyával. – Persze. – Aztánmegvonta a vállát, és bosszúsan elpirult. – Úgy értem, azon kívül, hogy teljesenzavarba jöttem, hogy Ten meglátott minket, és itt van ez a szexuális frusztráció, igen,nagyszerűen vagyok.– Úgy mozdult felém, mintha meg akart volna ölelni.

Felemeltem a kezem, és előre-hátra ingattam a fejem. – Ennek nem kellett volnamegtörténnie.

Lelassítva megállt, elkomorult, a mosolya elhalványult. – Micsoda?

Elfordítottam a tekintetem, mert utáltam a csalódottságát. – Már mondtam neked, Felicity,soha többé nem lehetünk együtt. És ezt kurvára komolyan gondoltam.

Kisietettem a szobából, mielőtt még válaszolhatott volna, pedig őtúlságosan sértettnek tűnt ahhoz, hogy ezt tegye. Aztán elsuhantam Ten,Asherés a többi pincérnőmellett, akik ma este dolgoztak, és elmenekültem.

Odakint megtaláltam ugyanazt az árnyékos helyet, ahová elrejtőztem, amikor Felicity először próbált megtalálni, és hátamat sajnálkozva a falhoz szorítottam.

De majd túlteszi magát rajta, mondtam magamnak. Összetörni a szívét és eltaszítani őt, hogy boldog életet élhessen a Tiltott barátaival, jobb volt, mint hagyni, hogy elkapjam, amikor egy nap kétségtelenül önpusztító leszek, és magammal rántom őt is.

Így nagyobb biztonságban volt.