21.-22. Fejezet

 

21. fejezet

 

Felicity

 

Hat évvel ezelőtt

Fordította: BaBett

 

– Ma este akarlak – ismételtem meg. – Végig akarom csinálni veled.

Knox öt másodpercig kábultan bámult rám, mielőtt azt mormolta:

– Jézusom, City. Tudod, hogy én is akarlak. Csak erre tudok gondolni. De énnem számítottam erre ma este. Én... én nem állok készen.

Pislogtam, egyáltalán nem számítottam arra, hogy ezt mondja. Megpróbáltam elhúzódni, kurvásnak és undorítónak éreztem magam. – Sajnálom. Nem akartam erőltetni. Ha még nem állsz készen, én...

Elkapta a karomat, szorosan magához szorított, és felnevetett.

– Nem, kicsim. Félreértetted. Nem állok készen, mert... nem hoztamsemmit.– Amikor csak zavartan pislogtam rá, felvonta a szemöldökét, és hozzátette: – Egy óvszert.

– Ó!– Erősen elpirultam, hülyének és éretlennek éreztem magam, amiért erre nem is gondoltam. – Bocs, nem is gondoltam rá.

– Semmi baj – nyugtatott meg, és magához húzott egy ölelésre, mielőtt megcsókolta a hajamat. – Bár van egy ötletem, hogy mit csinálhatnánk ahelyett, hogy végigjárnánk az utat.– Rám nézett, és olyan pillantást küldött, amimelegséggel töltött el... mindenhol. – De ez a harmadik bázissal kapcsolatos. Érdekel?

A nemi szerveim keményen összeszorultak, én pedig azonnal felderültem, örömmelés megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt. – Igen. Határozottan érdekel.

Az ujját a mellemre csúsztatta, majd lefelé, a köldököm felé.

– És teljesen meztelenre kell vetkőznöd.

A torkomban egy hangot adtam ki, nem voltam biztos benne, hogy az idegességtől vagy az izgalom miatt. De megcsóváltam a fejem, elfogadva ezeket a feltételeket. – De nem itt.– Nem ilyen közel a családomhoz. – Ha még egyszer elkapnak itt, akkorbiztosan börtönbe kerülsz.– Megráztam a fejem. – Nem akarok egész idő alatt emiatt aggódni.

Bólintott, megértette és tiszteletben tartotta a kívánságomat. – Akkor a stégnél?

Tökéletes. – Igen, kérlek.

Visszavigyorgott, és ugyanolyan izgatottnak tűnt, mint amilyennek én éreztem magam. – Oké, akkor. Mássz fel.

Amikor hátat fordított nekem, és leguggolt, elkomorultam. Kifújta a levegőt. – Nem hagyom, hogy éjjel az erdőben mászkáljmezítláb, és nem hiszem, hogy meg tudom várni, amíg visszamész a házba egy értelmes cipőért, úgyhogy én viszlek magammal.

A fejemet rázva a gáláns viselkedése miatt, felmásztam a hátára, és igyekeztem, nehogy megfojtsam, miközben átkaroltam a vállát.

– Szóval...– Hátranyúlt, és elkapta a combomat, mielőtt feljebb emelt.Aztán elindult. – Milyen volt a bál?

Megvártam, amíg eltávolodtunk a pavilontól, és végre az erdőben voltunk, mielőtt válaszoltam volna. – Jó.

– Mmm.– Torkából fura hangot adott ki, mielőtt megkérdezte volna,– Volt ott valami jó kaja?

– Tenger gyümölcsei– válaszoltam mogorván.

Tudta, hogy nem rajongok érte, ezért megértő hangot adott ki. – És mi a helyzet atánccal? Volt ott tánc is?

– Igen.– Sóhajtottam, és azon tűnődtem, miért kíváncsi ennyire az unalmas estémre. – A bálon mindig van.

– Táncoltál valakivel?

Pislogtam, mielőtt vigyor terült szét az arcomon. – Féltékeny vagy?

Morgott, és újra megkérdezte. – Táncoltál valakivel vagy sem?

Még mindig vidáman, áthajoltam a válla fölött, hogy megcsókoljam az arcát. – Nem.Persze, hogy nem. Soha senki nem kér fel táncolni.

– Jó.

– Mi az?– Fintorogtam, de ő leültetett a dokk rámpájánál, mert elértük a bányatavat.

Aztán felém fordult, és megfogta a kezem. Miután az ujjaimat a szájához emelte és megcsókolta az ujjperceket, megkérdezte: – Táncolsz velem? Itt, most?

Az ajkaim szétnyíltak. De aztán buzgón bólintottam. – Oké.

Kikísért a stégre, majd szembefordult velem, és a karját a derekam köré csúsztatta. – Nincs zenénk, úgyhogy ez lehet, hogy kínos lesz,de...– Egy furcsa keringőbe fogva táncolni kezdett.

Követtem a vezetését, felnézve a szemébe, és minden vonását élvezveaz arcán, amit a holdfény kínált.

Meleg mosollyal hajolt közelebb, hogy orrát végigsimítsa a halántékomon.

– Amikor azt mondtad, hogy farsangi bál, elképzeltem, hogy egy ilyen 1800-as évekbeli déli ruhát viselsz,nagy karikás szoknyával, de ez ténylegmodern.

Sóhajtottam, amikor az ujjai végigsimítottak a spagettipántjaimon. – Igen, az anyám azt mondta, hogy ebben a helyzetben fontosabb, hogy lépést tartsunk a kor stílusával, mint követni a hagyományokat.

Bólintott. – Ez egy igazán csinos ruha, de...Sokkal jobban érdekel, hogy mi van alatta, szóval... mennie kell.– Leengedte a pántokat, és lehúzta az elejét, ismét felfedve a mellemet, majd lejjebb toltaa csípőmre, tudtomra adva, hogy tényleg le akarja venni.

Lefelé nyúltam, és segítettem neki, lehúztam a maradék részét, amíg le nemcsúszott a lábamon, és kupacba gyűlt a bokámnál, így nem maradt rajtam más, csak egy fehér bugyi.

– Istenem, de gyönyörű vagy.– Könnyedén végigsimított a kezével a melleimen, és folytatta a táncot velem, amíg a kezei lejjebb nem vándoroltak, majd még lejjebb.Amikor elérte a bugyim derekát, visszatartottam a lélegzetem.Ujjai megragadták és lefelé csúsztatták a ruhát.

– Ez minden lányban megtörténik, amikor fiúval táncol, vagy csak velem?

Felnézett. – Nem tudom; mi történik benned?

Elmosolyodtam. – Nagyon, nagyon szeretném most felfedezni a harmadik bázist.

A bugyim leesett a földre, és a tenyerével végigsimított a hátsó felemen. – Jó – mondta a fülembe. – Most feküdj le, és elkezdjük.

Idegesség támadt bennem; haboztam. De Knox megfogta a kezemet, és letérdelt velem együtt a dokkra. Aztán szétterítette a ruhámat, hogy ráfekhessek. Az utolsó másodpercben letépte a pólóját, hogy a fejemnek extra párnát adjon.Aztán intett, hogy helyezkedjek el.

Remegtem és ideges voltam, és ezt ő is láthatta, ahogy rám nézett.Megfogta összekulcsolt kezeimet, és addig csókolgatta őket, amíg elernyedtem, és kinyitottam őket.

– Nem kell csinálnunk, ha nem akarod, de nagyon szeretném, hogy jól érezd magad, City.

– Ne hagyd abba. Én is ezt akarom – biztosítottam őt. – Ez csak... nos, én...rohadtul meztelen vagyok egy fiú előtt. És ő meg azon van, hogy felfedezzen... odalent.Minden felborult bennem.

– Oké – suttogta, a száját a tenyeremhez szorítva. – De mondd meg nekembármikor, ha abba akarod hagyni, és én abbahagyom.

Bólintottam. – Rendben.

Végül rám nézett, teljesen tetőtől talpig meztelenül feküdtem a stégen, miközben ő letérdelt mellém.

– Basszus, City, jól nézel ki meztelenül a holdfényben. Te... tökéletes vagy.

– Szeretlek – mondtam magas, ijedt hangon.

A vigyora azonnali és meleg volt. – Én is szeretlek.– Aztán lehajolt és szájon csókolt, édesen és csukott szájjal.

Ezt meg tudtam tenni. Így hát visszacsókoltam, és átöleltem az arcát, az ujjaimat a hajába túrtam. Ő leengedte magát mellém, így egymás mellé feküdtünk, és ahogy elmélyítette a csókot, a kezével végigsimított az arcomon és a nyakamon, egészen a melleimig.Miután a hüvelykujjával végigsimított a mellbimbómon, keményen átkarolt, amitől megrándult a kezem, és a fájdalom keveredett a még nagyobb gyönyörrel.

A szájába lihegtem, és még mélyebben megcsókoltam. Ő felnyögött, és megmozdította a kezét dél felé, a hasamon át a csípőmre. Megfogta azt egy másodpercig, mielőtt végigsimított a combom tövén. Közvetlenül azelőtt, hogyelérte az érzékeny, lüktető és duzzadt helyet, megállt. Aztánhomlokát az enyémhez szorította, a szemembe nézett, és megérintett.

A döbbenettől beszívtam a levegőt.

– Minden rendben van? – kérdezte, a tekintete aggódó volt.

Nagyot nyeltem, még nem voltam biztos benne, hogy tudok-e beszélni. Aztán bólintottam, és elpityeredtem.

– Jobb... sokkal jobb, mint rendben.

Férfias elégedettség homályosította el a vonásait, és lejjebb húzódott, amíg...

– Ó, bassza meg! Nedves vagy. Annyira kurvára nedves vagy.

Az ujja belém merült, én pedig ellenálltam neki. – Knox. Istenem, ez...olyan érzés...– Erősen megmarkoltam a vállát, és kiélveztem az érzést. – Annyira... jó.

– Tényleg?– Ekkor megsimogatott, kihúzta az ujját, majd visszanyomta. Imádtam, és felhúztam a csípőmet, hogy a következő döfésére válaszoljak. – Istenem,gyönyörű vagy. Annyira gyönyörű vagy.

Az ajkamba haraptam, és figyeltem őt, miközben ő is visszanézett rám.

– Jézusom, City –szólalt meg reszelős hangon. – Megölsz itt engem. Nem szabadnailyen dögösenkinézned, amikor a kezemre élvezel. Alig bírom tartani magam.

Túlságosan elmerültem a gyönyörben ahhoz, hogy érdekeljen, meggörbítettem a hátam, és könyörögtem: – Még.

Megadta, keményen megcsókolt, nyelvünk összefonódott, miközben hozzáadta egy másik ujját is, és szabad kezével az egyik mellemhez simult. A csípőmet a tenyeréhez dörzsöltem, és ő gyorsabban mozdult, mélyebbre lökdösődött.

– Ó, Istenem!– Elhúzódtam a csókjától, hogy hátrahajoljak ésfelemeljem fájó melleimet. – Valami történik. Azt hiszem, hogyelélvezek.

– A francba! Várj!– Lefelé haladt a testemen, miközben én abszolút összezavarodtam, de aztán azt mondta: – Még egy dolgot akartam csinálni, mielőtt...– Nem vette a fáradtságot, hogy befejezze a magyarázatát. A lábam közé nyomta a száját, és megnyalt.

Sikoltottam és nekifeszültem. Mélyen belenyomta az ujjait, csavargatta a nyelvét a kis idegcsomón, és én olyan erősen elélveztem, hogy szédültem és kissé oxigénhiányos lettem. De az energia villámok, amik sugárzottak belőlem,olyan rohadt jó érzés volt, hogy meglovagoltam a mámort, és nem is érdekelt.

Mire lejöttem, ellazultnak és jóllakottnak éreztem magam, készen álltam arra, hogy elájuljak ésegy évtizedig aludjak.

Knox kifújta a levegőt, és összeesett mellettem, az oldalára feküdt, hogy nézhessen engem. Én az oldalamra gurultam, hogy én is szembe tudjak nézni vele. Vigyorogtunk, mint az idióták egymásra, amíg el nem kezdtünk nevetni.

Aztán felemeltem a kezemet. – Oké, csak annyit mondanék... rohadtul szeretem a harmadik bázist.

Nevetett, és megcsókolta az ajkaimat a holdfényben. – Igen, én is.

Megráztam a fejem, és a gyönyörű, tökéletes arcát tanulmányoztam, amikor visszahúzódott.

– Honnan tudtad, hogy ilyesmit kell tenned?

Megvonta a vállát. – Az apám rengeteg pornót néz.

– Ó.– Az ajkamba haraptam, a gondolataim kavarogtak. Aztán azt suttogtam: – Knox?

A szempillái megrebegtek, mintha ő is elájulhatna. Aztán motyogta,

– Hmm?

– Bevallhatok neked valamit?

Szemei kinyíltak, és bólintott. – Persze.

– A bátyáim is sok pornót néznek.

Amikor benyúltam kettőnk közé, és kipattintottam a farmerja felső gombját, hevesen beszívta a levegőt. – City?

Lassan leengedtem a cipzárat. – Megtehetem veled azt, amit te tettél velem az előbb?

– Uh...– Úgy tűnt, a szavai elvesztették a fonalat, ahogy becsúsztattam a kezem a nyílásba, és rámarkoltam az alsóján keresztül.

– Azt hiszem, a válasz, amit keresel, az igen.

Felnyögött, miközben megsimogattam. – Igen. Ó... bassza meg. Igen, oké. De csak akkor, haakarod.

– Ó, akarom. Nagyon-nagyon akarom.

Egyik kezével végigtörölte az arcát, és figyelte, ahogy kihúztam az alsóneműjéből, majd felemelte a csípőjét, hogy eltolhassam az útból a ruháját.Amikor visszatértem a farkához, meglepődtem, milyen puha volt a felszín alatti keménységén. A gomba alakú fej végén lévő hasítékon szivárgott egy szirupos csepp, ezért lehajoltam és lenyaltam.

Erre hevesen reagált, belekapaszkodott a hajamba, és felfelé lendítette a csípőjét. De egy másodperccel később a fenekét visszacsapta az alatta lévő dokkra. – Bocsánat, bocsánat. Bántottalak?

– Nem, sőt – fogtam meg a kezét, és visszatettem a hajamba. – Én csak… tetszett ez a válasz.

Aztán az egész csúcsát a számba vettem. Az ezt követő nyögésés a hajamba markolása elárulta, mennyire tetszett neki. Így hát megmozdultamlefelé, hogy még többet szívjak magamba. Igazából csak annyit tudtam, hogy szopnom kellés nem harapni. Az ajkaimat a fogaim köré csavarva, szívással húztam őtmélyebbre. Megrázkódott, minden izma görcsbe rándult.

– A kurva életbe – mordult fel. – Nem fogom sokáig bírni.

Kihúztam egy kicsit, csak hogy visszaszívjam, amennyit csak bírtam. Nem tartott sokáig, hogy a reakcióiból megtudjam, hogy szereti a sebességet és a nyomástés a sok szívást.

– City. Én most... Istenem, el fogok élvezni.

Izgatottan, hogy jól csinálom, felgyorsítottam a tempót, de ő belekapaszkodott a hajamba, és lerántott magáról. Megragadta a tövét, és dühösen pumpáltkétszer háromszor, mielőtt a krém szétfröccsent a hasán. Tátottam a számat, ahogymennyi jött ki belőle.

– Ó, Istenem – mondta, és a tarkóját a stégre ütögette, miközbenpróbálta szabályozni a légzését. – Ezsokkal jobb volt, mint... maszturbálni.

Elvigyorodtam, mert a döbbenete és az öröme imádnivaló volt. – Köszönöm, hogy a végén lehúztál – mondtam, miközben a spermapatakra pillantottam a hasán. – Nem gondoltam, hogy ennyi lesz belőle.

Ő is felnevetett, és lenézett rá. – Igen, nem gondoltam, hogy le kellene nyelned az első alkalommal.

– Igen – értettem egyet, és kezdtem elkomorodni. – Hogy fogjuk letakarítani?– A ruhámra, majd az alsóneműmre pillantottam, tudván, hogy nemes lennehagyni, hogy bármelyiket is használja, hogy letörölje a hasát, de... fúj. Én csak...nem tudtam.

Azt hiszem, az arckifejezésem szórakoztatta őt. Megint felnevetett. – Nos, van egynagy víztömeg ott. Mit szólnál egy... meztelen fürdőzéshez?

Elvigyorodtam az ötleten. – Hát, én már így is meztelen vagyok.

A combjáig lenyomott farmerjára pillantott. – És is az leszek hamarosan.

– Csináljuk.– Anélkül, hogy megvártam volna, hogy teljesen levetkőzzön, felpattantam, és futásnak eredtem, hogy belevethessem magam a hűvös esti vízbe.

22. fejezet

 

Felicity

 

Napjainkban

Fordította: Hannah

 

Finomat és kellemeset álmodtam, Knox ki-be mozgott bennem, elérve azt a pontot, amitől már szinte csúcsra jutottam, amikor valaki bebújt mellém az ágyba, és felébresztett.

Elakadt a lélegzetem, zavarba estem és...nos, leginkább csak kurvára zavarban voltam. Kiborított, hogy éppen akkor álmodom szexről, amikor egy tízéves vigasztalást kér tőlem egy rémálom után. De a fenébe is, miután a klubban szinte elélveztem Knoxszal, annyira begerjedtem, nem is lehettem rá mérges, amiért otthagyott utána.

Úgy értem, oké, igen, dühös voltam. Igazából felmérgesített. De most legalább tudtam, még mindig vannak érzései irántam, még mindig kívánt engem, még mindig hiányoztam neki. Képtelen volt letagadni, hogy szeret, és ez elárult mindent, amit tudnom kellett. Valamilyen furcsa okból kifolyólag, amiről eddig nem tudtam, visszafogja magát, de amint kiderítem mi az a bosszantó ok, el fogom taposni azt és tárgytalanná teszem, hogy többé soha ne érezze szükségét annak, hogy eltaszítson magától.

De előbb gondoskodnom kell Colton Gamble-ről. Ez a harmadik éjszaka, amikor rémálma miatt megkeresett. Az első két alkalomkor nem kérdeztem semmit, miután kiszedtem belőle, hogy rémálma volt, és nem akart egyedül lenni. Elengedtem az ügyet, és megengedtem, hogy ott maradjon. Amikor Aspent kérdeztem a rémálmokról, azt mondta, hogy előttem Caroline-nal csinálta ezt, a testvérével, amikor még itt lakott.

Ma este viszont, készen álltam rá… nos, miután sikerült lehűtenem magam, és már nem gondolok Knox farkára.

– Újabb rémálom? – kérdeztem egy perc múlva, úgy tettem, mintha csak akkor ébredtem volna meg.

– Igen – bújt hozzám remegve.

– Szegény fiú – simítottam el homlokáról az izzadtság áztatta haját. – Utálom amikor rosszakat álmodok. Régen azt álmodtam, hogy csak alsóneműben jelentem meg az iskolába, és mindenki ujjal mutatott rám és nevetett, bárhova néztem, nem találtam ruhát, amit felvehettem volna magamra.

Colton kuncogott; elernyedtek az izmai.

– Te miről álmodtál? – Amikor nem válaszolt, találgattam. – Zombik voltak, ugye?

A zombi játékokban otthon voltunk. Amikor látogatóba jöttem – mielőtt még Gamble-éknél laktam –, általában valamilyen zombis videó játékot játszottunk. Vagy köztudott volt, hogy együtt néztük az iZombiesorozatot. Colton kissé a zombik megszállottja volt. Nem lepett volna meg, hogy az élőholtak kísértették álmában.

– Nem – motyogta viszont. – Anyával álmodtam.

Erre a válasza nem számítottam. Az egyetlen dolog, amit Aspen Colton anyjáról mondott, hogy gondatlan volt, és nem gondoskodott egyetlen gyerekéről sem, így Noel felkarolta három testvérét, és magához költöztette őket.

– Mi van vele? – kérdeztem, miközben puszit nyomtam a homlokára, és tovább simogattam a haját.

– Jött, és elvitt innen – mondta közelebb bújva. –  Mindig azt álmodom, hogy magával ráncigál, és soha többé nem látom Brandtet, vagy Aspent, vagy Noelt, vagy Caroline-t.

Összerezzenve nyeltem egyet, mert fájt azt hallani, hogy egy gyerek félt az anyjával lenni. Mi az ördögöt művelt Coltonnal?

Kizárva a növekvő dühömet, azt feleltem:

– Úgy tudod, hogy nem kell emiatt aggódnod. Noel és Aspen most már törvényes felügyeleti joggal rendelkeznek, ami téged illet. Az anyád akkor sem vihetne el, ha akarna.

– Tudom – motyogta. – De az álmok nem maradnak el.

– Nos, oldjuk meg ezt a helyzetet. Ha az anyád érted jönne, és megpróbálna visszalopni, mit tennél?

Colton befeszült. Tovább simogattam a haját.

– És mit szólsz ehhez? Láttalak már kapával indulni zombik ellen, és haver, hadd mondjam el, nagyon király vagy a kapával. Mi lenne, ha megfenyegetnéd a kapával, és azt mondod neki, hogy nem mész vele sehova, különben lesújt rá a zombi halál kaszaboló?

– Vagy egy fűnyíró hajvágás – kuncogta.

– Naná, hogy igen. Azzal is halálos vagy.

Még megbeszéltünk néhány forgatókönyvet, hogy hogyan tudná megvédeni magát, hogy ne menjen sehova az anyjával. És miután megbeszéltük a dolgot, meglöktem a karját. – Hé, van egy meglepetésem számodra.

– Tényleg? – Hangja figyelmesen csendült fel. – Mi az?

– Nem mondhatom meg. Meg kell keresned, de ebben a szobában dugtam el, és csak a sötétben találhatod meg, mert tettem rá egy sötétben világító matricát.

Colton azonnal kiugrott az ágyból, és keresgélni kezdett.

Mosolyogtam, mert egyáltalán nem okozott gondot a sötétben motoszkálás.

– Megtaláltam – mondta, papírt zörgetve, ahogy széttépte a csomagolást, visszajött az ágyba. Egy pillanat elteltével megkérdezte. –  Mi ez?

– Minek érzed?

– Fogalmam sincs. Valami puha és bolyhos, egy kis fém csővel.

– A puha bolyhos rész egy nyuszi láb.

– Egy micsoda? Pfuj.

– Hé, ezt a pfuj, undorító nyuszi lábat egy voodoo papnőtől vettem – mondom lehalkítva a hangom. – És csak neked vettem, mert teljesen fel van töltve jó szerencsével, és megóv a bajtól. De… nem mindegy, melyik lába a nyúlnak. Csak a bal hátsó láb hoz szerencsét, és nem csak akármilyen bal hátsó láb. A nyulat a temetőben kell elkapni, telihold idején, és a lábat úgy kell levágni, hogy a nyúl még... éljen. Szóval, ne merészeld félvállról venni az ajándékomat. Valahol a temetőben, ott sántikál egy három lábú nyúl, csak azért, hogy te védett légy. És még nem is mondtam el a legvagányabb részt.

– Mi az? – kérdezte, teljes mértékben érdeklődve.

– A hozzá csatolt cső, valójában egy szörny riasztó.

– Nem is. Olyan nincs is.

– Ó, dehogy nincs. Amikor azt hiszed szörny van a közelben, befújsz ebből a szádba – igazából nagyon mentolos –, és ez távol tart minden egyes szörnyet. Gyerünk, próbáld ki!– böktem meg. – Fújj egyet a szádba!

Egy másodperc elteltével, hallottam a puff hangját.

– Uhhh– motyogta. – Undorító. – Majd párszor összedörzsölte az ajkait és hozzátette. – Nem olyan rossz.

– És? – kérdeztem. – Látsz szörnyeket?

– Nos… nem. De most itt vagy. Nem jönnek elő, ha felnőtt van a szobában.

– Azt hiszem egyetlen módja van annak, hogy igazán leteszteld. Menjünk a te szobádba.

Készségesen követett, és engedte, hogy betakarjam az ágyába.

– Tedd a szerencsehozó nyúllábat és a szörnyriasztót a párnád alá, rendben? És meglátjuk, fog-e zavarni még valami ma éjszaka. Ha csak egyetlen szörny jelenlétét megérzed, rántsd elő mindkettőt, és használd. Lássuk segítenek-e, oké?

– Oké, kipróbálom.

Engedett elmenni, és mikor öt perc elteltével benéztem hozzá, ahogy megígértem, már mélyen aludt. Viszont az ablakon bevilágító holdfényben láttam a kezét, és az ajándékaimat szorosan tartotta a markában.

Érezve, hogy a munkám elvégeztem, visszamentem a szobámba egyedül. De csak forgolódtam, mert folyton Knoxra gondoltam, azt kívánva, bárcsak ilyen könnyű lenne elűzni az ő rémálmait, amelyek kísértették.

Amikor felébredtem, kimerült voltam, és még depressziósabb. Így is annyira hergeltem Knoxot. Talán csak hagynom kellene és feladni. Kivéve, hogy ha arra gondolok, hogy végre kiszabadult a börtönből, és nélkülem van, enyhe pánik rohamot kapok. Nem voltam biztos benne, hogy képes lennék feladni, mert ő volt az egyetlen, amit igazán akartam. Nem tudom, mi tévő lennék, ha abbahagynám a róla való álmodozást.

– Jó reggelt!– csicseregte Aspen, mikor becaplattam a konyhába.

Motyogtam valamit, amit remélem úgy értett, hogy „Jó reggelt”, és egyenest a kávégéphez csoszogtam. Miután töltöttem magamnak egy csésze kávét, belerogytam egy székbe, szembe vele és Noellel. Kissé túlságosan derűsen… és várakozóan bámultak rám.

– Mi az? – mormoltam végül, mikor egyikük sem szólalt meg.

– Szóval… túl sötét és merengő szerinted, hm? – kuncogott kajánul Aspen.

– Ó, a pokolba – dünnyögtem a homlokomra csapva tenyeremmel. – Tennek túl nagy a szája, tudjátok?

– Ó, tudjuk ám – vigyorgott Noel, és belekortyolt a saját forró italába. – Csak örülök, hogy ez alkalommal nem rólunk pletykált. – Megfogta felesége kezét, és gyengédem mosolyt villantott felé.

Olyan édes, szeretetteljes gesztus volt, és a tekintetükben olyan nagy imádat és elkötelezettség volt, hogy sírva fakadtam.

– Ó, istenem, Felicity? – Aspen olyan gyorsan ugrott fel a székről és rohant oda hozzám, hogy mellém üljön és megfogja a kezem, hogy nevettem a könnyeim közt, majd tovább sírtam. – Édesem, mi a baj?

– Bántott Parker? – kérdezte Noel.

– Nem – vinnyogtam. – Soha nem tenné. Én csak… – Ó, a pokolba is ez annyira megalázó volt, és önkéntelenül is tiszta hülyét csináltam magamból, miközben sírtam. – Én csak… úgy szeretem.

– Mi a fene? – dörmögte Noel. – Minap este még nem is ismerted.

– Csak nem ismertem fel – vitatkoztam. – Olyan másképp nézett ki, és másképp viselkedett. Amikor utoljára láttam, tizennyolc éves volt, és esküszöm legalább tíz centit nőt, és legalább millió új izma lett. Akkor a haja hosszabb volt, és csak… nem olyan volt, mint most. Közel sem.

– Szóval ismerted mielőtt letartóztatták?– kérdezte Aspen.

– Miattam tartóztatták le – sóhajtottam.

– Várj!– Noel a fejét rázva felemelte egyik kezét. – Nekünk azt mondta, nemi erőszak és gyilkosság miatt volt börtönben.

– Igen. – Szipogtam, és megtöröltem nedves arcomat. – Tizenhat éves voltam. Ő tizennyolc. A családjaink utálták egymást. Amikor a testvéreim elkaptak minket együtt, annyi volt. Történet vége.

Aspen lassan csóválta a fejét.

– Hogy lehet ez akár távolról is a történet vége? És hogy ítélték el fiatalkorú megrontásáért, ha alig volt köztetek korkülönbség? Olyant hallottam, a pasiknak alig csaptak a kezükre, de soha nem hat évet.

– És hol jön képbe a gyilkosság? – kérdezte Noel. – Kit ölt meg?

Visszaestem a székre, és magam köré fontam a karjaimat.

– Nézzétek, nem tudom a válaszok nagy részét. Elráncigáltak,alig láthattam, amikor megjött a seriff és elvitték. De feltételezem, az apám valamivel megfenyegette őt vagy a családját, hogy kicsikarják a nemi erőszak bevallását, mert az idióta ezt tette, amiért négy évet kapott. És aztán a kiszabadulása előtt pár héttel, megölt két embert a börtönben. Feltételezem, hogy önvédelem volt, mert ő nem egy gyilkos. Nem tudomhogy lett belőle két év. Csak annyit tudok, hogy most szabad, és fogalmam sincs, hogyan történt, mert állítólag, még több mint húsz éve van hátra.

– Hűha– mormolta Aspen. – És te csak most mondod el nekem mindezt?

– Nem tudtam, hogyan mondjam el.

Párszor még pislogott, majd nagyot sóhajtva bólintott.

– Semmi baj. Én sem mondtam el mindent magamról. – Arca kipirult a bűntudattól, és kibökte. – Noel tanárja voltam.

Tátva maradt a szám.

– Hogy?

– A főiskolán. Én voltam az angol tanára. Noel a diákom volt.

– De… – A fejemet ráztam. – Hogy lehetséges? Egyáltalán idősebb vagy mint ő?

Aspen elpirult, miközben Noel nevetésbe tört ki.

– Az a lényeg, hogy megértem a hallgatásod. Mindkettőnknek időre van szükségünk, hogy elmondjuk a nagy titkainkat egymásnak.

Ember, milyen igaza volt.

– Még mindig nem hiszem el, hogy te és Parker...– Noel kifújta a levegőt, és a fejét rázta. – Hű. Csak … nem egy olyan pár vagytok, akit valaha el tudnék képzelni együtt.

Nyeltem egyet, kicsit letört ezt hallani.

– Most teljesen más ember, mint amilyen akkor volt.

– Szóval nem dühöngött és nem tört zúzott a múltban?

– Akkor hallottad, mit művelt a pihenőben? – rezzentem össze.

– Nem. Arra értettem, amit Pick irodájával tett csütörtök este – emelte fel Noel a szemöldökét.

Kezemmel eltakartam a számat, miután elmesélte, hogy Knox bevágott egyet Tennek, és tönkretette Pick asztalát és számítógépét.

– Tudod – mondtam –, néhány katona, amikor hazajön a háborúból, teljesen zavart az állandó harcra kész állapot miatt, semmi másra nem gondolnak, csak a túlélésre fókuszálnak és az ellenségre. Talán… lehet, hogy a börtön egy másfajta csata. – Aspenre pillantottam, megrándultam. – Amikor bement, nem volt az a sebhelye. És míg bent volt, megölt két embert. Nem lehetett kellemes számára.

Aspen együttérzően nézett rám, és megveregette a kezem.

– Talán igazad van.

– Ami azt jelenti, távol kell tartanod magad tőle – mondta Noel szigorúan. – Ha ilyen labilissá tette az, ami vele történt, veszélyt jelent önmagára is, és mindenkire, aki körülötte van.

Homlokomat ráncolva nyitottam a számat, hogy megvédjem, de aztán eszembe jutott Ten sérülése, és Knox vad tekintete, amikor szétverte a pihenőt. És aztán eszembe jutott, mit mondott utoljára tegnap este, hogy soha nem lehet velem, és nem pedig az, hogy nem akar velem lenni. Hanem hogy nem lehet.

Lehet, úgy érzett, mint azt Noel felvetette, hogy attól félt, annyira beszámíthatatlan, hogy veszélyt jelenthet számomra.

Visszaültem a székemre, nem tudtam, hogyan lehet legyőzni egy ilyen akadályt. Eszembe jutott milyen volt Knox, amikor védelmező üzemmódba került, és milyen elszánt volt. Ha azt hitte, magától véd, talán soha nem áll módomban áttörni a makacs ellenállásán, hogy meggyőzzem annak szükségtelenségéről.

– Nem tudom mi az ördög volt Pick fejében, amikor felvette – morogta Noel. – Bár, oké… gyorsan beletanult a munkába, sokkal gyorsabban, mint bárki más, akit tanítottam.

– És megmentette Zoey-t és a babát – világított rá Aspen.

Noel felsóhajtott.

– Őszintén egyáltalán nem tudom, hova tenni a pasit, és ettől kurvára gyanakvóvá tesz… szóval csak azt mondom, ne menj a közelébe. Rólad beszélek. – Amikor rám mutatott, összeszűkítettem a szemem. – Komolyan mondom, Felicity. Te magad mondtad, hogy megváltozott. Ne sodord magad bajba, mert azt gondolod, hogy ugyanaz a srác, akit ismertél.

Nem is tudtam, erre mit válaszoljak. Az első megérzésem, hogy rávágjam, Knox soha nem bántana. De hagytam, hogy bizonytalanság furakodjon be. Mert Noel olyan árgus szemekkel nézett, bólintottam, hogy tudassam vele, tisztán hallottam a figyelmeztetését, de nem voltam biztos benne, hogy be is fogom tartani.

Örültem az elterelésnek, amikor Noel telefonja csörögni kezdett a pulton. El akartam gondolkodni mindenről, mielőtt eldöntöm, mi lesz a következő lépésem.

– Jól van. Oké. Úgy lesz. – Noel letette, és rám nézett. – Pick volt az. Látni akar az irodájában, amilyen gyorsan csak lehet. És azt mondta, töltsd fel az átkozott telefonodat.

– Ó, igaz. – Elfelejtettem, hogy visszakaptam a töltőmet, miután Noel a minap elvitt Camhez, hogy összepakoljam a cuccaimat, amiket az új barátnő nem lopott el, vagy nem tett tönkre.

Ahhh, lehetséges, hogy az csak a tegnap volt? Túlságosan elterelte a figyelmemet, ami a tegnap este történt Knoxszal ahhoz, hogy felfogjam, most már csak a vagyonom fele van meg. Tényleg sok megemésztenivalóm volt. Hogy gondolkozzon az ember lánya, amikor ennyi minden történik?

– Oké. – Felálltam a székről, megpillantottam az asztalon lévő újságot, és eszembe jutott keresnem kell új lakást is. Ó, és ki kell találnom, hogy fizetem vissza Gamble-éknek a kocsikerék javítást, amit elintéztek nekem.

Öt perccel később, rávettem a temperamentumos autómat, hogy úgy döntsön, mégis működni akar, tíz perccel később már be is parkoltam a Tiltottal szembeni parkolóba. Mivel még órákig nem nyitott ki, kihalt volt a hely.

A kulcsomat használva bementem, végigsétáltam a csendes klubbon, majd a folyóson Pick irodája felé. Az ajtaja nyitva volt, így kopogtam, miközben beléptem.

– Ó, tetszik az új asztalod. – Sokkal modernebb volt, mint a nehéz tölgyfa asztal előtte, és a számítógépe helyén most egy laptop állt.

Pick összecsukta a laptopot, amin dolgozott, és feszült mosolyt villantott felém.

– Tink választotta. Még meg kell szoknom.

– Nos, mi a helyzet? – Leültem a kanapéjára, és ellazultam a puha bőr párnákon.

Pick kinyújtotta karjait a feje fölött, és jobbra-balra mozgatta fejét.

– Egy pillanat és mindjárt rátérünk a tárgyra. Még várunk valakire. Hogy bírod?

– Ó...– Nem voltam biztos abban, hogyan válaszoljak, így megvontam a vállam. – Noel segített a tegnap összeszedni a holmimat Camtől, szóval… valamennyi cuccomat visszakaptam, legalábbis azt, ami maradt. És minden reggel megnézem az újságban a lakáshirdetéseket, de még nem találtam semmit, ami elfogadható az én árkategóriámban.

Pick bólintott, összefonta ujjait, és az asztallapon pihentette.

– És a többi?

Sóhajtva megráztam a fejem.

– Kérdezz rá egy hónap múlva, talán akkor lesz rá válaszom. – Nem akartam most Knoxról beszélni, így megkérdeztem:– Mégis kire várunk, és pontosan miért is vagyok itt?

És akkor megjelent a nyitott ajtóban Knox. Megtorpant, amikor meglátott.

– Ó, Istenem. – Felpattantam, és rémültem néztem rá. Majd Pick felé fordultam. – A tegnap este miatt hívattál?

– Mi történt a tegnap este?– emelte meg szemöldökét Pick.

– Semmi – motyogtam gyorsan, és örültem, hogy Ten mégsem akkora pletykafészek, mint gondoltam. Egy gyors bizonytalan pillantást vetettem Knoxra, majd ismét Pickre néztem, és megköszörültem a torkom.

– Miért akarsz kettőnkkel együtt találkozni?

Pick intett, hogy Knox lepjen be, majd megszólalt.

– Foglalj helyet.

Knox kettőt lépve fél méterrel beljebb került, és megtorpant, nem fárasztotta magát, hogy leüljön. Így összefontam karjaimat a mellkasomnál, szintén állva maradtam.

Pick sóhajtott.

– Rendben. Szólni akartam, hogy találtam nektek lakást.

Szemeim kikerekedtek, és az elragadtatás felvirult bennem.

– Ez remek! – Mindenhol kerestem, de semmit nem találtam. Aztán észrevettem, hogy Knox arcán enyhe zavarodottság tükröződött, és akkor bevillant, hogy Picknél lakott, és neki is lakás kellett.

– Várj!– Pickre néztem. – Melyikünknek... mondod?

– Mindkettőtöknek – mondta Pick mély levegőt véve.

Felugrott a szemöldököm.

– Hűha, két lakást találtál? Én még egyet sem találtam. Biztos elég rendesek, mert…

– A hely remek – biztosított Pick bólintva. – Ma reggel személyesen néztem meg. Tökéletes helyen van, alig öt percre innen, tisztességes áron… két hálószoba.

Hunyorogva néztem rá, próbáltam megérteni, miért hangzott úgy,mintha egy lakásról beszélne, nem pedig kettőről. Aztán megráztam a fejem.

– Nem értem. Nincs szükségem egy kétszobás… – Mindkettőjük arckifejezése láttán padlót fogtam. – Várj, csak nem azt akarod… igazából nem arra célzol, hogy… mi ketten – Knoxra majd magamra mutattam – együttlakjunk, ugye?

Pick megvonta vállát.

– Ez előtt mindig volt lakótársad. És az utolsó egy pasi volt, szóval…

– Igen, egy pasi, akivel randiztam. Knox és én nem…

– Íme, ezért a két hálószoba – tette hozzá Pick.

– De ő gyűlöl engem – mutattam a rezzenéstelen arcú férfira, aki egy szót sem szólt, amióta belépett az irodába.

Állkapcsán rángatózott egy izom, miközben összeszűkült szemekkel vetett rám egy pillantást.

– Már mondtam, hogy nem gyűlöllek.

– Ó, szóval te támogatod ezt az ötletet? Mert tegnap este eléggé nyilvánvalóvá tetted, hogy nem akarsz a közeledben látni.

– Bassza meg. Nem támogatom az ötletet. – Szúrós tekintetét Pickre fordította.– Mire megy ki a játék, Ryan?

Pick felemelte a kezét.

– Nem játszadozok. Ti ketten már együtt dolgoztok, mindkettőtöknek sürgősen kellett egy lakás, és már ismeritek egymást. Ez a logikus megoldás. Minden számlán osztozhattok, és…

– Most azonnal állj le a szöveggel – emeltem fel a kezem. – Mert számomra ebből semmi nem közelíti meg a logikát.

– Nézzétek, nem akarlak rábeszélni titeket, hogy ismét összejöjjetek, vagy egyáltalán barátok legyetek. Tudom, hogy sok lakótárs nem is találkozik egymással. Mindkettőtöknek kell ez a lakás, és szinte lehetetlen olyant találni, amit egyedül kibérelhettek. Főleg suliidőben egy egyetemi városban.

– Ez most azért van, mert nem akarsz a lakásodban látni? – kérdezte Knox. – Mert elmegyek. Ebben a percben megyek, és összepakolom a szarjaimat…

– Nem – szorította össze a fogait Pick. Majd rám nézett. – Magunkra hagynál egy másodperce? Kérlek?

Rámeredtem, karjaimat szorosan tartottam mellkasom előtt.

– Hogy megtárgyaljátok az én lakásügyemet? Nem hiszem.

– Felicity, csak bízz bennem.

Undorodva felnyögtem, a szememet forgatva leengedtem a karjaimat, és kiviharzottam az irodából. Az utolsó, amit hallottam, hogy Pick megkéri Knoxot, csukja be az ajtót. Gyorsan visszamentem, és a fához szorítottam a fülemet, amint az becsukódott, de az átkozott túlságosan jól volt gyártva ahhoz, hogy átjöjjön a hang.

A homlokomat ráncoltam, mintha a nevemet hallottam volna, a szekrény szót, majd Knox mély hangját, amint azt mondta ne hidd, hogy. Pick válaszolt, Knox meg azt morogta.– A francba.

Másodpercekkel később az ajtó kinyílt, én meg előre estem, szinte egyenesen Knox mellkasának. Hátrahőkölt, és homlokát ráncolva rám nézett. Amint visszanyertem az egyensúlyomat, és elrendeztem a ruhámat, azt mondta:

– Minden költségen fele-felében osztozunk. Kivétel nélkül.

Aztán elviharzott mellettem végig a folyóson.

Képtelen voltam elhinni, amit az imént hallottam, Pick felé fordultam, és a távozó Knox irányába mutattam.

– Ó, most csak… beleegyezett, hogy velem lakjon?

– Aha – bólintott elégedetten Pick.

– Mi a… hogyan… – A fejemet ráztam, teljesen összezavarodtam, miközben egy részemben öröm csillant. Nem számít, mi volt az oka, Knox beleegyezett, hogy együtt lakjunk. Tényleg volt benne egy kis részecske, ami nem utált teljesen.

Elöntöttek az érzelmek, nyeltem egyet.

– Mi az ördögöt mondtál neki?

Pick csak mosolygott, semmit sem árult el.