29.-30.-31. Fejezet

 

29. fejezet

 

Felicity

 

Napjainkban

Fordította: Missy

 

Úgy tűnt, hogy Knox és köztem patthelyzet alakult ki az öccsével való találkozás éjszakájaután. Én abbahagytam, hogy sürgessem, és ő leállt azzal, hogyeltaszítson magától. De még mindig volt köztünk egy bizonyos távolság, amit nem bírtam elviselni.

Szombat reggel, amikor felébredtem, már nem volt ott, valószínűleg az edzőteremben edzett, amelyről még nem árulta el, hogy gyakran ellátogat oda. De megfőzte a kávémat, ami a kávéskannában várt rám, amikor bebotorkáltam a konyhába. Nem akartam hagyni, hogy ezhatással legyen rám, de meghatott a figyelmessége.

A nap hátralévő részében a szobámban lógtam, csak akkor jöttem ki, amikorhallottam, hogy kimegy a konyhából vagy a fürdőszobából; és úgy tűnt, ő is hasonlóképpen tett.A nappali a senki földjévé vált, ahol egyikünk sem töltött időt.

Elég lehangoló volt, és azon tűnődtem, vajon ezt meddig tudjuk így folytatni. Nem úgy éreztem, hogy örökké tarthatna. Valójában egész nap érződött a vihar előtti csend.

Csak azt nem tudtam, hogy a vihar egy eleven, barna hajú, Reese nevű nő képében érkezik. Vasárnap kora reggel hívott.

– Szia, csak arra voltam kíváncsi, hogy tudnátok-e Knoxszalegy kicsit korábban jönni a mai ebédre?

Felültem az ágyban, és ásítozvaa fejemet vakargattam, miközben megpróbáltam felébreszteni az agyamat, hogy rájöjjek, mi a fenéről beszél Mason barátnője. Csak néhányszor beszéltem vele, amikor a klubban járt.Nem tudtam rájönni, miért hívott felengem, vagy egyáltalán, miért beszélt rólam és Knoxról úgy, mintha együtt lennénk.Így végül csak annyit mondtam: – Milyen ebédre?

– Ó! –felelt zavartan. – Bocs, nem beszélt nekeda meghívásról? Micsoda egy fickó. Fel kellett volna hívnom téged csütörtökön, és egyeztetnia részleteket. Mindenesetre ma mindenkit meghívtunk a lakásunkra egy jó kis kajálásra. De reméltem, hogy ti ketten egy icipicit korábban tudtok jönni. Lenne néhány... információm a számára.

Eléggé zavartan a homlokomat ráncoltam, és kétszer olyan kíváncsi lettem. – Ismered Knoxot?

– Öö... nem. Még sosem találkoztunk. De... mégis. Nagyon szeretnék ma találkozni vele.

– Nos... – Körülnéztem a szobámban, próbáltam teljesen felébredni. – Oké.Azt hiszem. Mikorra szeretnéd, hogy ott legyünk?

Miután véglegesítettük a részleteket, letettem a telefont. Azután rájöttem, hogy mittettem az előbb. Knoxnak valószínűleg nem fog tetszeni, hogy programot szervezek nekiaz engedélye nélkül. Már teljesen ébren kibotorkáltam az ágyból, aggódva, hogy ez milyen reakciót vált ki belőle.

Azonban már elment. A konyhában várt a kávém, dema még a kedvenc bögrémet is kitette mellé. Csináltam magamnak egy kisreggelit, megettem, majd rendet tettem magam után, mielőtt visszatért volna.

Amikor végre kinyitotta a bejárati ajtót, a kanapén ültem, aaz egyetlen bútordarabon, ami a nappaliban volt, és a harmadik kávémat kortyolgattam.

Amikor meglátott engem, megállt.

– Jó reggelt!– kezdeményeztem egy tétova mosollyal. – Milyen volt ma az edzés?

Meglepetés ült a vonásaira, de végül azt mondta: – Jó. – Lassan becsuktaaz ajtót maga mögött, aztán nekitámaszkodott, miközben óvatosan rámnézett. – Most máregy bokszedzővel dolgozom együtt.

Nem számítottam rá, hogy csak úgy önként információt szolgáltat, szóval majdnem elsírtam magam, amikor megtette. Egy mély lélegzetvétel után, amit alig bírtam magamban tartani,bólintottam. – Szóval, akkor most már bokszolsz?

Megvonta a vállát. – Azt hiszem. – Elfordította a tekintetét, és esküszöm, hogy láttam, ahogy elpirul. – Valahogy szeretem csinálni.

Hűha. Két ritka információmorzsa tőle, mindezegymás után, harminc másodpercen belül. Biztosan szerencsés napom van ma. – Gondolod, hogy hivatásszerűen csinálod majd?

– Nem tudom – motyogta. – Talán. Az edzőm, úgy gondolja, hogyígéretes vagyok.

Elmosolyodtam, örültem, hogy talált valamit, amit szeret és amiben jó. Ez távol állt attól, hogy faiskolát nyisson, de ő már nem az a fiú volt, én pediglassan alkalmazkodtam ahhoz a személyhez, akivé vált.

– Akkor ezt kellene csinálnod – bátorítottam.

Egyenesen rám nézett, barna szemei gyanakvással teltek meg. – Mi folyik itt?– kérdezte.

A mindenit! Fogalmam sem volt róla, hogy ennyire átlátszóvagyok. De... mivel rám szállt, én csak előjöttem vele, és azt feleltem: – Elfelejtetted mondani nekem, hogy meghívtak minket mára ebédelni Mason ésReese házába.

Az arca azonnal bezárult. A szemöldökét összevonta, és azt mondta: – Mert nem terveztem, hogy elmegyek.

Ó. Megkönnyebbültem, hogy nem azért nem mondta el nekem, mert nem akarta,hogyén vele menjek.Kifújtam a levegőt, és majdnem elszalasztottam, ahogya szobája felé indult.

Felpattantam, és utána siettem. – De mi van, ha énmenni akarok?

– Akkor menj– válaszolta anélkül, hogy megállt vagy visszafordult volna.

Lelassítottam és megálltam.Teljesen össze voltamzavarodva. – Tényleg nem akarsz menni?

Végül az ajtóból visszapillantott, és felsóhajtott. – Nem. Mason túl furcsán viselkedett, amikor meghívott. Alattomos húzásnak tűnt.

– Hú! – A homlokomat ráncoltam. – Ezt is észrevetted? Nekem is ez volt a megérzésem, amikor Reesefelhívott ma reggel, ami furcsa volt, mert eddig ritkán beszéltem vele.Azt mondta, hogy még sosem találkozott veled, pedig nagyon vágyott rá. De ő tényleg nem az a fajta ember, aki, tudod, sunyin letámadja az embert.

Egy másodperccel hosszabb ideig nézett rám. – Szóval te sem tudod, miről van szó?

– Nem, bár most már szuper kíváncsi vagyok. Te nem vagy kíváncsi rá?

Megrázta a fejét, és félrenézett. – Nem, nem különösebben.

Hát, a francba. Kifújtam a levegőt, mielőtt egy utolsó próbálkozással megpróbáltam rávenni.– Akkor azért kell velem jönnöd, hogy kiderítsem, mi folyik ott.

Kinyitotta a száját, és láttam, hogy egy „nem” következik, ezért előhúztamaz utolsó szót, ami még a tarsolyomban volt.

– Kérlek?

Szóval, végül is elmentünk. Elég vidám voltam egész úton, és izgatott, hogy még mindig ennyire hatással vagyok Knoxra, még akkor is, ha úgy tűnt, más területeken elszántan eltaszít magától.

De aztán feszült lett, és a tekintete megváltozott, ahogy közeledtünk Reese ésMason bejárati ajtajához, mintha szó szerintalattomos támadásra készülne. Emiatt mégszarabbul éreztem magam, amiért erőltettem, hogy eljöjjön.

A komfortérzete teljesen elszállt, amikor Reese kinyitotta az ajtót.

Miután berángatott minket, első dolga volt Knoxot megölelni.

Knox megmerevedett, és döbbent pillantást küldött felém, mintha nem tudta volna, hogy mit tegyen.Végül viszonozta az ölelést, éshagyta, hogy a lány addig ölelje őt,ameddig csak akarja. Ami elég hosszantartott ahhoz, hogy feszengeni kezdjek tőle.

Amikor elhúzódott tőle, a könnyeit törölgetve mosolygott rá.

– Annyira sajnálom, hogy ilyen furcsán viselkedem. Én csak... annyira szükségem volt rá, hogy megöleljelek.

– Oké...– mondta Knox lassan.

Mason megfogta a lány kezét, és közelebb húzta, ő pedig nekidőlt a férfinak, mintha a támogatását keresné.

Knoxszal zavart pillantást váltottunk.

De most komolyan. Mi a fene folyik itt?

– Gondolom, el kell magyaráznom, hogy ki vagyok – tette hozzá Reese. – A gimiben egy Jeremy Walden nevű fiúval jártam.

Elakadt a lélegzetem, és felé pördültem. – Mit mondtál? Fúj!

– Tudom. – A szemét forgatta és elpirult. – Még mindig megalázó bevallani,de ő volt az idősebb, népszerű srác a gimnáziumban, és … várj! Te ismerted Jeremyt? Honnan ismerted Jeremyt?

– Apám ügyvédjének a fia volt.

– Ó, hűha. Akkor ez azt jelenti... – Az egyik ujját Knox és köztem mozgatta.– Furcsa.

– Tudom. Kicsi a világ, igaz?

– Tényleg, hihetetlenül kicsi a világ.

Bólintottam. – Igen. És még mindig nem tudom elhinni, hogy azzal amocsokkal jártál. Állandóan, állandóan kirázott tőle a hideg. – És a pasikat tekintve Mason milliószor jobb választás volt. Hogy a fenébe randizhatottkét ilyen ellenkező természetű férfival?

Szégyenkezve nézett, és szorosabban simult Masonhoz, aki átkarolta a derekát. – Nem kell mondanod, hogy milyen idióta voltam. Mire rájöttem... túl késő volt. Néhány évig jártunk, míg végül szakítottam vele.De elkezdett zaklatni és terrorizálni, aztán… megpróbált megölni.

Megemelte a haját, elfordította a fejét, hogy megmutassa nekünk a fehér hegethátula nyakán. – Pont itt kapott el a késével.

Knox az arcán lévő sebhelyhez emelte a kezét. – Igen, tényleg gondja volt a vagdosással, nem igaz? Soha nem tanulta meg, hogyan kellszúrni.

Megborzongtam, és Reese is hasonlóképpenmegrázkódott. – Téged is elkapott, mi? – mormogta együttérzően. – Szemétláda.

– Várj, összezavarodtam. –A kezemet ráztam, és előreléptem. – Hogy lehetsz te az a lány? A hírekben azt mondták, hogy Jeremy volt barátnőjét, úgy hívták, hogy...

– TeresaNolan? – Reese egy apró mosolyt küldött felém. – Megváltoztattam a nevem, a fél országon átkelve elköltöztem Floridába, hogy elmeneküljek előle. De...rámtalált.

– És közben lelőtt egy másik lányt is, amíg ott volt– motyogtam,és eszembe jutott, hogy mit hallottam a hírekben, amikor Jeremyt letartóztatták.

– Evát– mondta Reese, és a döbbenettől tátva maradt a szám. – Devégül is jól végződött.

– A francba – mormoltam magam elé, mert, nos... a francba. Nem vártam, hogy ezt fogom hallani, amikor ma idejöttem.

Knox is kábultnak tűnt a hírektől. – Nos, ez megmagyarázza, miértmondta azt Pick, hogy tartozik nekem.

– Pontosan. – Reese kifújt egy mély lélegzetet. – Megölted a fickót, aki lelőttea nőjét.

Miközben a lány ezt mondta, Knox arcát tanulmányoztam, mire őiszonyatosanelsápadt.

– És neked köszönhetően már nincsenek rémálmaim – folytatta Reese.– Régebben megszállottan és paranoiásan viselkedtem, és jó okkal, hiszen mindig rámtalált, akármilyen messzire futottam, vagy akárhová bújtam. Nem gondoltam, hogy abörtön is távol tarthatná őt tőlem.

– Felébredt, levegő után kapkodott és sírt– mondta Mason,Reese hátát simogatva. – De miután Jeremymeghalt, mindez elmúlt. Te adtad meg Reese-neka lelki békéjét.

Knox bólintott, de még mindig nem nézett ki valami jól. Előrenyúlt, mintha egy falra vagy valamilyen támaszra lenne szüksége, ezért megfogtam a kezét. Megrándultaz érintéstől, és éles pillantást vetett rám, de egy másodperccel később megszorította a kezem.

– Nem voltam biztos benne, hogy egyáltalán találkozni akarok-e veled, amikor megtudtam, hogy a Tiltottban dolgozol. – Reese megdörzsölte a karját, mintha fázna. – Úgy értem,szó szerint megszüntetted a rémálmaimat, de... – Megrázta a fejét. – Még egyáltalánsemmit sem tudtam rólad. Nem tudtam, hogy olyan vagy-e, mint ő, vagy...

– Megértem– mondta Knox halkan.

– De aztán hallgattam Evát, ahogy leírást ad rólad, és Masont, ahogy beszél rólad, és én...hallottam, hogy mit tettél Zoey-ért, Asherért és Felicityért. Eva még a kettőtök múltjáról is beszélt, amiről Pick mesélt neki. Szóval...úgy döntöttem, talán szembe tudok nézni veled, hogy megköszönjem neked. De aztán...anyám meglátogatott néhány napja, és azok után, amit elmondott nekem, és átadottnekem, tudtam, hogy tartozom neked ezzel a találkozóval.

– Mit mondott az anyád? – kérdeztem.

Reese kifújta a levegőt, és óvatos pillantást vetett Knoxra. – Tudod, hogymiért engedtek ki a börtönből?

Knox összeráncolta a szemöldökét. – Feltételesen engedtek ki.

Reese a fejét rázta. – Nem, nem feltételesen szabadultál. Ezt mondták neked?

Éreztem, hogy zavarodottság árad belőle, ahogy Reese-re bámult. – Hát... nem.Csak azt mondták, hogy aznap kiengednek, de több mint húsz évem volt hátra. Nem kellett volna...?

– Elbaszták. Nagyon elbaszták. Szóval kint vagy, teljesen, szabadon.És felmentve. Az anyám– elhallgatott, hogy a szemét forgassa –, Jeremy családjának megszállottja lett, mióta a férfit letartóztatták. Utálta,hogy olyan hosszú ideig védték őt. Szóval amikor ez az egész történt, belső nyomra bukkant.

– Amikor mi történt? – kérdeztem a fejemet rázva.

– Úgy tűnik, hogy BancroftWalden, Jeremy apja, és aStatesburg börtön – ahol Knoxot tartották fogva – főigazgatója, közeli golf haverok voltak. Amikor megtörtént az, ami közted és Jeremy között történt, akkor készült egyvideó... az egészről.

Knox ujjai megszorították a kezemet. – Egy videó?– visszhangozta, és elszürkült az arca.

Reese-nek együttérzőn megrándult az arca, aztán egy pillantást váltott Masonnel,mielőtt bólintott. –Látni lehet, hogy nem hidegvérrel ölted meg őket,hogy az egész dolog önvédelem volt, és... nos, az igazgató elrejtette a videót, így Jeremy szuper mocskos ügyvéd apja emberöléssel vádolhatott, éstovább kellett volna a börtönben maradnod. De miután az igazgató egy-két héttel a szabadulásod előtt belehalt egy súlyos szívrohamba, megtalálták a videót az irodájában, és végre fény derült az igazságra ezzel az eseménnyel kapcsolatban, és ezt a hatóság többi tagja is megismerhette. Most katasztrófális a helyzet abbana börtönben, ujjal mutogatnak egymásra, még több illegális dologra derült fény;mindenféle dolgokra. Nem lennék meglepve, ha az egész helyet hamarosan bezárnák. Ha akarod, akkor valószínűleg nagyon sok pénzre perelhetnéd őket.

Knox keze hirtelen elernyedt. Kiengedtem a markomból, ahogyhátrafelé húzódott. Ahelyett, hogy ajogi lépésekkel kapcsolatban bármit is említett volna,csak azt ismételgette, hogy: – Egy videó. Van róla egy kibaszott videó?

– És ez még nem a legrosszabb – jelentette az aggódó tekintetű Reese,a kezét a szájához emelve. – Másolatokat készítettek és... terjesztették. Az anyám valahogy hozzájutott egyhez. Nekem adta. És mielőttmegkérdeznéd, biztos vagyok benne, hogy egyik forrása sem legálisan jutott hozzá.

Fojtott zokogás tört fel Knox torkából. Olyan sápadtnak látszott, hogy azt hittem, el fog ájulni. De amikor felé nyúltam, védekezésül felemelte a kezét. Reese-t nézte, a tekintete nem tágított. – Megnézted?

Mason és Reese bűnbánó pillantásokat váltottak.

– Ó... a francba– mondta Knox reszelős hangon, miközben megpördült, hogy fel-alá járkáljon a szobában, és kezévela fejétdörzsölje. – Ti láttátok... ti...?

– Nem az egészet– sietett őt megnyugtatniReese. – Mi... képtelenek voltunk rá.Túl szörnyű volt. Csak láttuk, hogy...

– Eleget ahhoz, hogy tudjátok, mi a fasz történt –csattant fel Knox.

Mason Reeseelé lépett. – Eleget láttunk ahhoz, hogytudjuk, hogy bármi is történt azután, azok a szemetek megérdemelték. Önvédelem volt, meg akartak ölni.

Ziháltam, és a szám elétettem a kezem. Knox éles, vad pillantása megperzselt, de rögtön visszafordult Reese és Mason felé. – Semmisítsd meg! Azt akarom, hogy megsemmisítsétek azt a kibaszott videót!

– Meglesz. Mindenképpen– mondta Reesesietve, és gyorsan bólintott egyet.

Knox is bólintott, de úgy tűnt, hogy csak ennyit tud elviselni. Motyogottvalamit arról, hogy mennie kell, majd az ajtó felé fordult, kilépett ésbecsapta maga mögött. Nagy volt a kísértés, hogy utána menjek, de tudtam, hogy nem állna szóba velem. És különben is, megölt a kíváncsiság.

Reese felé pördültem. – A videót akarom.

A lány szemei tágra nyíltak, és kinyitotta a száját, mielőtt Masonra pillantott volna.De a férfi határozottan megrázta a fejét.

Reese megrezzenve fordult vissza hozzám. – Ez... lehet, hogy nem is olyan jó...ötlet, Felicity. Úgy értem, ez... hűha! Rendkívül erőszakos, szemléletes és felkavaró – ezekenyhe kifejezésekarra, amiebben a videóban látható. – Megborzongott, és átöleltemagát.– Valószínűleg az a legjobb, ha nem nézed meg.

Pff. Mintha ez megállítana. – Nem érdekel, hogy milyen. Látnom kell.– Ez volt a kulcs az új Knoxhoz. Tudtam. – Tudnom kell, hogy mi történt.

Reese úgy tűnt, hogy kísértésbe esik. De amikor kinyitotta a száját, Mason azt mondta: – Nem. Megkért minket, hogy semmisítsük meg, és meg is kell tennünk. Ha az ő helyében lennék, soha nem akarnám,hogy fény derüljön rá.

– De, ha tudnám, hogy létezik egy videó arról, hogy valami rossz történt veled, akkor én islátni akarnám– érvelt Reese könyörögve.

– Én pedig soha nem akarnám, hogy átéld ezt– válaszolt Mason. Aztánrám pillantott. – Nem fogod megnézni.

– Mason! –kiáltott fel Reese, és csípőre tette a kezét. – Te nem vagy…

– Nézd, láttam az egészet, oké?

– Te... te mit? – Reese megrázta a fejét, a homlokát ráncolva. – Mikor történt?

– Később. Miután lefeküdtél. Nem tudom, hogy miért, de látnom kelletta többit is. Én csak... nem tudtam így hagyni, azok után, amit láttunk.

– Mit láttatok? – követeltem, és már majdnem készen álltam rá, hogy szétszedjem alakásukat, hogy magam keressem meg azt a videót.

Reesenyelt egy nagyot, Mason kerülte a tekintetemet, miközben beletúrt a hajába.

– Megerőszakolták – motyogta végül Reeselefelé a lábai irányába.

– Reese!– mondta Mason csikorgó hangon.

Várnom kellett, amíg a fülem már nem csengett tovább, majd mély levegőt vettem,megnyaltam kiszáradt ajkaimat, és óvatosan azt mondtam: – Tessék?

Reese épp az emberével nézett farkasszemet. – Ha a helyedben lennék,tudni szeretném.

Mason morgott egyet, és megpördült, miközben megragadta a fejét.

– Nem a mi dolgunk volt elmondani neki, cukorborsó.

– Várj! – Felemeltem a kezem, és észrevettem, hogy őrülten remeg. – Ugye, csak viccelsz? Úgy értem, ilyesmi nem igazán történik meg a börtönben. Az csak a filmekben van. – Amikor sem Reese, sem Mason nem válaszolt, elharaptam a mondat végét: – Ugye?

Reese szempilláit könnyek lepték el. – Annyira sajnálom, Felicity.

Megráztam a fejem. – Nem. Ez nem... ez nem lehetséges. Ez nem történhetett meg. Nem! Knoxszal nem.

– Szerintem nem ez volt az első alkalom– suttogta Reese.

Mason a szoba túlsó végéből egy hangot adott ki, tudtunkra adva, hogy nemhelyesli, hogy a lány további részleteket áruljon el. De Reese átölelte magát, és továbbra isengem figyelt. – A videó elején hárman voltak, akikösszefogtak ellene. És a vezetőjük... ahogyan Knoxszal beszélt...úgy hangzott, mintha már korábban is elkapta volna Knoxot, és tudod... korábban is megerőszakolta volna. És Knox is ezt mondta volna. Azt mondta, nem hagyja, hogy ez a fickó még egyszer hozzáérjen, csak a holttestén keresztül.

A légzésem felgyorsult, és a mellkasom megemelkedett. Remegve hátráltam tőle, amíg bele nem ütköztem valamibe. Amikor hátrapillantottam ésláttam, hogy a kanapé az, hálásan lehuppantam, és a térdembe kapaszkodtam. Hidegnek éreztem a bőrömet. A kezem zsibbadt. És a szívem. Nos, úgy éreztem, hogy az darabokra tört.

– Add ide a videót!– mondtam halk, egyenletes hangon.

– Felicity – kezdte Reese, a szeme tele volt kínnal, de Mason élesen közbeszólt: – Nem! Azt kérte, hogy semmisítsük meg, és mi tiszteletben tartjuk a kívánságát.

A konyhában az asztalon álló laptophoz viharzott, kitépett egy pendrive-otaz oldaláról, és kettétörte.

Csak úgy.

Elakadt a lélegzetem, úgy éreztem, mintha engemtört volna ketté. A kezemet a szívemre szorítva, azt sziszegtem: – Hogy tehetted ezt?

Rám nézett, az álla megfeszült. De, amikor meglátta az arcom, morgott egyet, és a hajába markolt. – Jól van. Ha tudni akarod, hogy mi történt aznap, akkor elmondom. De kizárt dolog, hogy hagyjam végignézni. Az... rettenetes volt.

– Igazán, igazánrettenetes– mondta Reese. Leült mellém és megfogta akezem.

Mason leroskadt a velünk szemben lévő székre, belesóhajtott akezébe, és úgy nézett ki, mintha egy évtizedet öregedett volna. – Az első alkalommal, amikor Reese-zelfélbehagytuk a videó megtekintését, ketté kellett volna törnöm azt az átkozottdolgot. Az avideó egész életemben kísérteni fog. Azután, hogy láttam, két napig Knoxszal kellett dolgoznom,és nem tudtam a szemébe nézni. Nem tudtam... Én csak...magam előtt láttam,hogy mit tettek vele. – Megborzongott, és Reese-re, majd rám pillantott.

Erősebben ragadtam meg Reese kezét. – Elmondanád nekem, kérlek!– mondtam halkan,nyugodtan, bár belül totális zűrzavar voltam.

Összenézett a barátnőjével, és bólintott. – Oké. – De, miközben beszélt, tartotta a szemkontaktustReese-zel, mintha szüksége lett volna a lány erkölcsi támogatására ahhoz, hogy átsegítse ezen. – Úgy kezdődött, ahogyReeseleírta. Három másik rab ráugrott. Knoxegyedül volt valami hatalmas, ipari, mosókonyhának tűnő helyiségben,és egy olyan ruhás kocsit tologatott. Nyilvánvaló volt, hogy a középső fickó volt a vezetőjük. Jeremy és a másik csak a követői voltak,akik a parancsát teljesítették.

Bólintottam, amikor szünetet tartott, hogy levegőt vegyen. Egyszer rám pillantott,aztán visszatért a figyelme Reese-re. – A vezetőjük... ő volt az,aki korábban megtámadta Knoxot. Azt mondta Knoxnak, hogy túl régen volt már, mióta megkapottegy darabot az ő...

– Édes seggéből– mondta Reese segítőkészen. – Túl régen volt már, mióta megkapott egy darabotKnox édes seggéből.

– Köszönöm– mormolta Mason a lánynak, és az ajkai szórakozottan megrándultak.De aztán rám nézett, és a vigyora elhalványult. – Mindenesetre Knox azt mondta neki,hogy inkább öljék meg, mint hogy még egyszer hagyja, hogy az a seggfej hozzáérjen. Szóval aseggfej azt mondta, hogy elfogadja az ajánlatát, és a másik kettő csak úgy ráugrott.Knox az egyik fickó útjába tudta tolni a szennyeskocsit, deJeremynél... ott volt az a kés...

– Bicska– ajánlotta fel Reese segítőkészen.

– Igen – bólintott Mason. – Szóval Jeremy Knox felé lendítette a bicskáját, és elkaptapont itt, a bordáinál. – Amikor a saját oldalát fogta, mély lélegzetet vettem, én is megfogtam az oldalamat, és eszembe jutott, hogy láttam azt a hegetKnoxon.

Reese átkarolta a vállamat, és én hozzádőltem;minden támaszra szükségem volt, amit csak kaphattam.

– Knox puszta kézzel küzdött ellene, amíg a másik fickó el nem kaptahátulról, és combon nem szúrta a késével.

Mindkét kezemmel eltakartam a számat, és Reese elkezdett előre-hátra ringatni.

– Miután kihúzták a pengét, belerúgtak oda, aholmegszúrták, aztán féltérdre rogyott. Továbbra is kitért előlük.De elkapták a hajánál fogva, végigvonszolták a padlón,majd hasra fordították.

– Akkor még volt haja? – Fogalmam sincs, miért erre összpontosítottam. Gondolom, hogy ígybiztonságosabb volt, mint a legrosszabbra gondolni.

Mason bólintott. – Eléggé hosszú volt. Nem hibáztatom, hogy ezek után leborotválta. Én is azt tettem volna. – Borzongva folytatta a mondanivalóját. – Mígketten közülük küzdöttek, hogy lefogják, ütlegelték a karját és a fejétés a véres sebet a lábán, a harmadik fickó – a vezetőjük– letéptea nadrágját.

– És aztán... meg…meg… megerőszakolta – mondta Reese. – Úgy értem, csak úgy.Nem mintha előjátékot vártam volna vagy ilyesmit, de egy másodperc alatt Knox a padlón viaskodott azzal a szörnyeteggel, aki mögötte térdelt, mi pedigszurkoltunk neki, szinte azt vártuk, hogy kiszabadul, visszaüt, és szétrúgja a seggüket. Aztán a következő másodpercben az a seggfej lerángatta Knox nadrágját, kivette a farkát a saját nadrágjából, a tenyerébe köpött, hogy megkenje magát,és egyszerűen... belé gyömöszölte magát.

Megrándultam és összecsaptam a térdeimet, miközben átkaroltammagam.

– Sajnálom. – Reese összerezzent, és megdörzsölte a karomat. – De innentől már nem néztem tovább.

– A másik kettő folyamatosan verte ki még a szart is belőle– mormolta Mason.– Amikor Knox elkezdett segítségért kiabálni, az egyik – nem Jeremy – torkon rúgta. Ember... – Lehunyta a szemét, és megérintette a saját nyakát. – Azt hittem, hogy összetörte a légcsövét, mert egyre kevésbé küzdött,és egyre jobban fuldoklott. Egy percig azt hittem, hogy meghalt, miközben az a seggfej vezetőjük csak......tovább... csinálta egyre gyorsabban.

Megtöröltem a könnyes arcomat. De csak még nedvesebb lett. Hamarosan már nem is láttam a könnyektől.Reese velem együtt sírt, miközben ide-oda ringatott.

– Nem tudom, hogy csak elájult-e egy percre, vagy mi történt, de hirtelentele lett az energiával. Tiszta adrenalin lehetett csak, mert nem tudom,hogyan tudott még működni azok után, ahogyan megverték. De ő...oldalra fordította a fejét, és az arcát a fickó felé tolta, aki nem Jeremy volt,és rohadtul megharapta, egyenesen a lábikráját. Ez is kemény lehetett, mert afickó sikított, mint egy kislány.

– Jó. – Ökölbe szorítottam a kezem, és összeszorítottam a fogaimat, mindenemmelKnoxnakszurkoltam.

– Szóval a fickó egyenesen Knox lapockájánál döfte be a kést.És úgy értem, hogy mélyen, úgy, hogy valószínűleg a másik oldalon is kijött.

Hányingerem lett, ahogy a gyomrom felkavarodott. Masonnak igaza volt, a pengeteljesen átment, mert láttam a sebhelyet elölről. – Ó,Istenem!– nyögtem, és összeszorítottam a szemem.

Azt hittem, hogy már nem hallok többet, és majdnem szóltam Masonnak, hogy hagyja abba, deaztán azt mondta: – És aztán megcsinálta a legdurvább dolgot, amit valaha láttam. Mintha egyenesen egy Chuck Norris-filmből jött volna. Hátranyúlt, és rohadtul kihúzta a pengét... a saját testéből.

Tátva maradt a szám, amikor Reese azt suttogta: – Szent szar. De...hogy...hogy...lehetséges ez egyáltalán? Hogy nyúlhatott oda hátra, amikor alig...

– Fogalmam sincs, de én sem hittem volna el, ha nem látoma saját szememmel.

– A fenébe!

Képtelen voltam megszólalni. A torkom is elszorult, ahogy hallgattam, hogyanforgatta megKnox a pengét, hogy gyomron találja az ismeretlen talpnyalót. Ezeléggé sokkolta a másik kettőt ahhoz, hogy a vezetőjük kihúzza magát belőle, és Jeremyelugorjon, szabadon hagyva Knoxot.De az egyetlen védekezőeszközét otthagytaa másik férfi gyomrában. Így Jeremy megvágta az arcát,amelynek következménye asebhely, ami most is ott van rajta.

Knoxnak sikerült kicsavarnia Jeremy kezéből a pengét, és egyhalálos szúrással a mellkasába döfte. Aztán torkon szúrta a vezetőt, amikor az az idiótarátámadt. Knox erőszaktevője és Jeremy is szinte azonnal meghalt, dea harmadik fickó elkezdett elkúszni, ezért Knox elengedte. Rájött, hogy mársenki mással nem kell megküzdenie, elejtette a véres bicskát, térdre rogyott,majd arccal előre a betonpadlóra esett.

– Amikor két őr végül megérkezett, és rátaláltak a felfordulásra, azt hitték Knox is halott. Majdnem összehugyozták magukat, amikor megmozdult észihálva értük nyúlt.

Nyíltan zokogtam, Reese karjába fészkelődve.

– Először nem akartak mentőt hívni. Nagyon összeverték,és nem hitték, hogy elég ideig él ahhoz, hogy eljusson akórházba. Addig-addigvitatkoztak, míg egyikük meg nem hallotta, hogy Knox próbál valamit mondani. Biztos vagyok benne, hogy a hangszálait szétroncsolták, mert az őrneknégykézlábra kellett ereszkednie, le kellett hajolnia és a fülét Knox véres szájához szorítania, hogy hallja őt.

Mason szomorúnak tűnt, ahogy találkozott a tekintetünk. – Azt hiszem, a te nevedet próbálta mondani, mert az őr csak a City szót értette.

Halk, nyögvenyelős jajgatás tört ki belőlem. Nem tudtam, hogy ennyire tud fájni, csak az, hogymeghallgatok egy történetet, de úgy éreztem mintha a bőrömetmilliónyi tűzhangya támadnámeg;csípnek és égetik a húsomat. A mellkasom túlságosan összeszorult ahhoz,hogy lélegezni tudjak, és a fájdalom lüktetése visszhangzott a halántékomban. Csak annyit láttam magam előtt, hogy egy véres, összevert, félmeztelen Knox fekszik a padlón, és feltételezhetően az utolsó lélegzetével az én nevemet suttogja.

És ha belegondolok, hogy ezután lemondtam róla, mert azt hittem, harminc év túl sok idő ahhoz, hogy várjak rá.

Mindjárt rosszul leszek.

– Fürdőszoba– kapkodtam levegő után, talpra kecmeregtem, és a gyomromat fogtam.

– Arra – mutatott Reese egy folyosó felé.  – Az első ajtó jobbra.

30. fejezet

 

Felicity

 

Napjainkban

Fordította: Missy

 

Alig értem el időben Reese és Mason fürdőszobájába, mielőtt kiöklendeztem volna a gyomrom tartalmát. Nem tudom, hogy mennyi ideig voltam bent, de Asher, valamint Ten és a felesége, Caroline Reese és Mason nappalijában voltak, amikor kibotorkáltam. A szemem annyira bedagadt a sírástól, hogy alig láttam.

– Szent szar! Felicity? Mi a baj? – Asher hangját hallani, ahogy meleg karjai átölelnek, emiatt újra sírni kezdtem. Egy kis ideig elveszett a külvilág a számomra, arcomat a mellkasába rejtettem, semmi másra nem tudtam gondolni,csak arra, hogy mennyire fáj.

– Ti ketten, mi a fenét műveltetek vele? – Azt hiszem, Tent hallottam, ahogy ezt kérdezi követelve.

És akkor hirtelen ott volt Aspen, és a nevemet mormolta. – Felicity? Édesem, jól vagy?

– Nem. – Elhúzódtam Asher mellkasától, és rápislogtam Aspenre, de még mindig homályosan láttam. – Haza akarok menni.

Látni akartam Knoxot. Meg akartam ölelni, és soha többé nem akartam elengedni.

– Elviszlek. – Amikor Pick előrelépett, a homlokomat ráncoltam, és azon tűnődtem, vajon honnan jöhetett. Aztán körbepillantottam, és láttam, hogy mindenki megjelent, amíg én éppen összeomlottam.

Gyengéden elhúzott Asher mellől, és az ajtó felé vezetett. Fogalmam sincs, miért, de úgy éreztem, hogy mindenem fáj, mintha egész héten súlyokat emelgettem volna. Minden izmom megkönnyebbülés után kiáltott.

– Annyira sajnálom!– esedezett Reese, és megragadta a karomat, amikor az ajtóban találkoztunk.

De én megráztam a fejem. – Nem kell. Én akartam tudni. Én kértem, hogy megtudjam. – Visszafordultam a komoly társaság felé, amely aggódó szemekkel figyelt engem. Észrevettem Masont, és felé bólintottam. – Köszönöm, hogy elmondtad.

Pick kivezetett a lakásból. Nem sok mindenre emlékszem az hazaútból. Nem erőltette, hogy beszéljek, ezért lehunytam a szemem, és hagytam, hogy az autó motorjának vibrálása egy mélyebb állapotba ringasson. Nem aludtam el egészen, de nem is voltam teljesen magamnál. Kinyitottam a szemem, és összerezzentem a napfénytől, amikor a férfi megállította a kocsit.

– Tudsz járni?– kérdezte. Bólintottam, magabiztosabban, mint kellett volna,mert amikor kinyitottam az ajtót, és kiszálltam, majdnem arccal a földre estem.– Hűha, drágám. – Pick már jött is felém; az utolsó néhány lépést rohanva kellett megtennie, hogy elkapja a karomat, és megóvjon egy fájdalmas pofára eséstől.

Nem mondhatnám, hogy cipelt, de erősen magához szorított, miközben az ajtóhoz kísért. Megtalálta a kulcsot a táskámban, majd besegített a lakásba.

– Knox? –mormoltam és körbepillantottam, de Pick a fejét rázta.

– Nem hiszem, hogy itthon van.

Erre megint sírni kezdtem, mert annyira szerettem volna átölelni.

– A francba – motyogta Pick, miközben az arcát dörzsölte és fel-alá járkált a kanapé előtt, ahová letett. Végül megállt, hogy megkérdezze: – Hozhatok neked egy kis vizet?

Megráztam a fejemet, és megpróbáltam levegőt venni, de hiperventillálni kezdtem, ami váratlanul ért. Az oxigén egy pillanatra elszállt az agyamból, és azt hittem, hogy elájulok. Tulajdonképpen örültem volna neki, de Pick visszatért egy pohárral, annak ellenére, hogy azt mondtam neki, nem kérek. Rábírt, hogy a számon át lélegezzek. Aztán megitatta velem a víz felét.

Ezután az oldalamra fordultam, a térdemet az államig húztam és elájultam.

Knox dühös vicsorgására eszméltem. – Mi a fene, Pick? Miért sír álmában? Mi a faszt csináltál vele?

Nem vettem észre, hogy még mindig sírok, amíg meg nem éreztem, hogy egy könnycsepp csorog le az orromon.

– Nyugodj már meg, ember! Nem tudom pontosan, hogy mi történt, de arra következtetek, hogy Reese és Mason elmondta neki, mit láttak a videón.

Csend.

Szipogtam, és kinyitottam a szemem, de még nem volt erőm felülni. Néztem, ahogy Knox a fejét rázza és hátrál, mielőtt azt mormolja: – Mintha azt mondták volna, hogy nem nézték meg az egészet.

– Nos, úgy tűnik, eleget láttak ahhoz, hogy Felicityre ilyen hatással legyenek.

– A kurva anyját! –  Knox hátralendítette a karját, és ököllel belevágott a falba.

– Ott úszik el a foglalónk– motyogtam, miközben igyekeztem feltornászni magam.

Knox felém pördült, és rám nézett, mielőtt az arca összegyűrődött volna, és a fejét a kezébe temette.

Pick odajött hozzám, és kinyújtotta a kezét, hogy felsegítsen. – Hé, kölyök!Hogy érzed magad?

– Mintha elütött volna egy teherautó. – Megpillantottam a féktelen Knoxot, és visszafordultam Pick felé. – Kösz, hogy hazahoztál, de nem tudnál...?

Amikor az ajtó felé fordítottam a tekintetem, bólintott és megveregette a vállamat.– De, igen, csak vigyázz magadra!

Ahogy elfordult, hogy távozzon, sem Knox, sem én nem szólaltunk meg. Még azután sem, hogy az ajtó becsukódott, és egyedül maradtunk, még akkor sem szóltunk egy szót sem.

Végül Knox felocsúdott szoborszerű helyzetéből, amiben korábban megrekedt, és a szoba egyik végétől a másikig kezdett járkálni. Egyre-másra fújta ki a levegőt, próbálta szabályozni a légzését, de nem sikerült. Aztán egy éles pillantást vetett rám, és azt dörmögte: – Mennyit mondtak el neked?

Megrántottam az egyik vállamat. – Eleget.

– Mennyit?– morogta.

Lehunytam a szemem, és megráztam a fejem. Nem akartam megismételni semmit sem. De aztán rájöttem, hogy ha magamba fojtanám, akkor olyan lennék, mint Knox. Így hát azt mondtam: – Azt mondták,hogy három férfi ugrott rád a börtön mosókonyhájában. Elkaptak, végigvonszoltak a padlón, és miközben ketten lefogtak, megvertek és megszúrtak, a harmadik megerőszakolt.

Knox torkából fojtott zokogás tört elő. Gyorsabban kezdett járkálni, de nem szólt semmit, és nem volt hajlandó rám nézni.

Átöleltem magam, és szipogtam, miközben újabb könnyeim potyogtak. – Amikor végre sikerült elszabadulnod, mindhármukat megszúrtad, hogy leszedd őket magadról, és közben megöltél két embert. Aztán, miután a veszélyelmúlt, összeestél. Az őrök egy idő után megtaláltak, de annyira rosszul voltál, hogy azt hitték, hogy már meghaltál. És az egyetlen dolog, amit mondtál nekik... az a nevem volt.

– A kurva anyját! – Nekilendült, és ismét a falba csapott. – Azt mondták, hogy nem néztek meg mindent.

– Mason végignézte, azt hiszem.

Rám pillantott, a szemeiben kavargott a düh. – Kibaszott szemétláda. Meg fogom…

– Nem – mondtam halkan. – Én kértem őket, hogy mondják el. Követeltem, hogy meséljék el,amit láttak. Ez nem az ő hibájuk.

– Jézusom, City! Mi a fenéért kellett annyira tudnod? Miért?

Megráztam a fejem. – Nekem csak... tudnom kellett.

– Nem, kurvára nem kellett. Nem akartam, hogy tudd. Nem akartam, hogy valaha is ilyen szarságokkal kelljen foglalkoznod. Ez túl undorító és...

– Nem érdekel. Jó vagy rossz, ez a részed. És te pedig az én részem vagy. Tudnom kellett.

A vállai megereszkedtek, ahogy a vereség érzése végigvonult a vonásain. Velem szemben, a szoba túloldalán térdre rogyott, és megsemmisült. Azt hittem, hogy sírni is fog, de csak a fogait csikorgatta, amíg az arca lilásvörössé nem vált.

– Hát nem fogod fel?–mondta reszelős hangon. – Pontosan emiatt taszítalak el magamtól, amióta kint vagyok. Mert már nem vagy a részem többé. A pokolba is, már én magam sem vagyok a részem többé. Csak egy elpusztított üres héj vagyok, aki nem hagyja abba a lélegzést. És csak bántani tudlak téged. Rajtam van ez a folt. Soha nem leszek képes eltüntetni. Átveszi az irányítást, és én csak... kurvára dühös leszek. Mindent el akarok pusztítani magam körül. Azt hittem, hogy talán képes leszek megfékezni, de nem. Jézusom, nézd csak meg, mit tettem! –  A falon lévő horpadásra mutatott.– Soha nem leszek az a Knox, akit mindketten ismertünk. És mindkettőnknek meg kell birkóznia azzal,hogy ő elment. Végleg.

– Nem – ráztam meg a fejem. – Ennek nem kell így lennie. Lehet, hogy felnőttél és megváltoztál, de, Knox... – Amikor elkezdtem felállni, és érte nyúlni, felemelte a kezét, és azt kiabálta: – Meghalt, az istenit! Az a Knox halott!

A kirohanástól megijedve visszaestem a hátsómmal a kanapéra.

Egy pillanatnyi szünet után – mely ahhoz volt szükséges, hogy uralkodjak a reszkető lélegzetemen – bólintottam. – Hát... legalább most már tudom, hogy miért taszítottál el folyamatosan magadtól, és ezért egyáltalán nem hibáztatlak. Soha nem kellett volna mindezen keresztülmenned, hanem keveredtél volna össze velem. Én a helyedben gyűlöletet éreznék.

– Hányszor kell még elmondanom neked – morogta a férfi az összeszorított fogain keresztül. – Soha nem gyűlöltelek. Soha nem hibáztattalak. Ellenkezőleg, az emléked segített túlélni a legrosszabb időket.

A szívem dalra fakadt, ahogy a kezemet a mellkasomban duzzadó reményre szorítottam.– Nos, már nincs szükséged emlékre, Knox. Itt vagyok, a hús-vér valóságomban, és több mint hajlandó vagyok átsegíteni téged ezen.

De ő megrázta a fejét. – Szó sem lehet róla. Túlságosan el van baszva a fejem. Nem akarom, hogy neked...

– Nem az aggaszt, hogy mi van a fejedben, a fenébe is. –Megemeltem a hangom a csalódottság miatt. – Majd az életünk hátralévő részében foglalkoznunk ezzel. Az érdekel engem, hogy mi van a szívedben. És tudom, hogy még mindig érzel valamit irántam. Miért küzdesz ellene?

– Mert engem az aggaszt, ami az öklömben van– üvöltötte, felemelve ökölbe szorított kezét, mutatva, hogy a bütykei felrepedtek és véreztek, miután a falba ütött. –City, csak egy ütés ezekkel, és megölhetlek.

Felálltam, és valami a nyugodt, magabiztos arckifejezésemben bizonytalan csillogást idézett elő a szemében. Ő is talpra tántorgott.

Amikor léptem egyet előre, ő lépett egyet hátra. – Mit csinálsz?

Megráztam a fejem, magam sem voltam biztos benne. – Most nem lóbálod az öklöd – mondtam.

Még egy kicsit hátrált, és felemelte a kezét, hogy megállítson.

– Kurvára ne érj hozzám!– csattant fel;a kétségbeesés vaddá és üvegessé változtatta barna szemeit.

Bevált a megfélemlítési taktikája. Összerándultam és megálltam, a meglepetéstől nagylélegzetet vettem. Aztán morogtam a saját hülyeségem miatt, mert tudtam – tudtam–, hogy nem bántott volna, ha figyelmen kívül hagyom a kérését, ha kinyújtom a kezem és végigsimítok az arcán az ujjaimmal.

Úgy éreztem, mintha életem legkínosabb helyzetébe kerültem volna, és épp most vesztettem volna el az egyetlen esélyt arra, hogy helyesen cselekedjek. Már fogalmam sem volt, hogy mit tegyek. Azon tépelődtem, hogy kitekerjem-e a nyakát, amiért ilyen makacs volt, vagy megöleljem-e, mert a poklok poklát élte át. Kivéve, hogy elszúrtam annak lehetőségét, hogy megérintsem.

Úgyhogy csak álltam ott, mint egy idióta, és megint sírni kezdtem.

Fájdalmas hangot adott ki, és összeszorította a szemét. – Hagyd abba! Most azonnal, hagyd abba!

– Mit hagyjak abba? – csuklottam. – A sírást?

– Igen! Hagyd abba a kibaszott sírást! Nem bírom elviselni.

Toporzékoltam. – Nem. Nem hagyom abba a sírást. Fáj érted a szívem. Ha azt akarom, akkor meg fogom gyászolni azt, ami veled történt, és ami még most is történik veled.

– El fogom veszíteni a fejem, City. – Úgy fordult, hogy ne lássa az arcom. – Kurvára nem hazudok.

Összeszorítottam a fogaimat, és rámeredtem. – Akkor veszítsd el. Csinálj valamit ezekkel a könnyekkel, ha nem tetszenek.

Felém fordította figyelmét, és a száját tátotta. A döbbenet pillanatnyilag elfojtotta a dühét.

– Csinálj valamit!– könyörögtem, miközben éreztem, ahogy a szívfájdalmam könnyei végigcsorognak mindkét orcámon.

Nyöszörögve fogta a fejét. De ahelyett, hogy felém jött volna, inkább elfordult, és az ajtó felé sietett. Magamra hagyott, hogy egyedül sírjak.

A zokogáselakadt a torkomban, és egy pillanatra azt hittem, hogy nem leszek képes levegőt venni. Aztán a levegő jött, és én reszkettem a vereség érzésétől.

Épp most hagyott itt. Képtelen voltam elhinni, hogy tényleg itt hagyott.

A térdeim megadták magukat, így félig eldőltem, félig ültem a padlón. Aztán magzati pózba gömbölyödtem a szőnyegen, átöleltem magam, a fejem majdnem felrobbanta halántékomban lüktető fájdalomtól.

Az ajtó olyan halkan nyílt ki újra, hogy nem is hallottam. Észre sem vettem, hogy visszatért, amíg közvetlenül felettem azt nem morogta, hogy „a jó kurva életbe”, én pedig majdnem kiugrottam a bőrömből.

A következő dolog, amire emlékszem, hogy gyengéden körém csúsztatta a karjait – csupa melegség és izom – mielőtt az arcom acélkeménységű mellkasához nyomódott, ahol a szívverése hangosan dobogott a fülemben.

– Knox – suttogtam.

– Itt vagyok– mondta, miközben felemelt, majd kivitt a nappaliból a hálószobámba. Megállt egy kicsit, hogy levegye a cipőjét, aztán bebújt az ágyba, még mindig a karjaiban tartva. Ahogy lefeküdt, magához vont, én pedig köréje tekeredtem, régóta éhesen és kétségbeesetten vágyva erre az érintésre.

– Nem tudom elhinni, hogy ez történt veled – zokogtam.

Még közelebb húzott magához, és az orrát a hajamba temette.

Ez volt a legcsodálatosabb érzés a világon. Ellazultam rajta, megkönnyebbülve és elcsigázottan, hogy végre otthon lehetek. Tudtam, hogy nekem kellett volna őt vigasztalni,de végül ő volt az, aki megnyugtatott engem.

Valószínűleg másodperceken belül elaludtam.

Kipihenten, és mégis kimerülten ébredtem. A nappal biztosan éjszakába váltott, mert sötét volt a szobában. Tudtam, hogy még mindig ott van, mivel úgy tapadtam rá, mintha pillanatragasztóval ragasztottak volna hozzá.

Egyenletes légzése balzsamként hatott a füleimre, és felsóhajtottam. Az ágyban voltamKnox Parkerrel. Végre. Bár a szemem égett, és fájdalmat éreztem, ráadásul fájt a szívem mindattól, amin korábban keresztülmentünk, mégis úgy nyújtózkodtam, mint egyelégedett kiscica.

Még mindig nem tudtam elhinni, amit megtudtam, még mindig nem tudta az agyam felfogni azokat a borzalmakat, amelyeket az emberem elszenvedett. Ettől csak még elszántabban akartam meggyógyítani őt, hogy megmutassam neki, hogy létezik még jó a világban, hogy még mindig érdemes élni, és hogy a szerelmeddel lenni az egyetlen dolog, ami számít.

A kezeim felderítő útra indultak, felcsúsztattam őket a karjain, és megilletődtem, hogy azok mennyire megnőttek. Fogalmam sem volt róla, hogy egy bicepsz tényleg ekkorára nőhet, Knoxéról nem is beszélve. Sosem volt kicsi, de... hűha, most már hatalmas lett. És a bőre olyan sima és kemény volt, minta selyemmel borított acél.

A körmeim finoman végigkarcolták a torkát és az arcát, élvezetet lelve a látványban. Így vagy úgy meg akartam vele értetni, hogy bármi is történjék, mi még mindig együtt lehetünk. Túljuthatunk ezen, meggyógyulhatunk, és újra boldogok lehetünk.

Beszívta a levegőt, és azt motyogta: – City.

– Igen? – Nyújtózkodtam, hogy megcsókoljam az állát.

Megrándult. – Mi? – Egyre összeszedettebbnek tűnt, és fel akart ülni, de a mellkasára szorított kézzel visszanyomtam.

– Még nem kell elmenned.

– Felicity. –Ahogy beszélt, emlékeztetett arra, hogyan szerezte ezt a reszelős hangot. Megrúgták, megrongálták a hangszálait, megrongálták a lelkét. De nem akartam, hogy ez tönkretegyen minket.

Végre a karjaimban volt az emberem. Végigcsókoltam a nyakát, és a kezemet a mellkasára csúsztattam. Elakadt a lélegzete, de egy másodperccel később elkapta a csuklómat.

– Mit csinálsz?

Rekedten felnevettem, és a fogaimmal megcsipkedtem a vállát. – Akarod, hogy részletesen vázoljam a terveimet?

Teste a testemnek feszült, tudtomra adva, hogy tetszik neki az, amit csinálok. De csak annyit morgott: – Hagyd abba! Ez nem fog megtörténni. Hogy átöleltelek, még nem jelenti azt, hogy újra együtt vagyunk.

Megálltam, és oldalra billentettem a fejem.– De igen, együtt vagyunk. Mert mi sosem voltunk igazán külön. Egymáshoz tartoztunk attól a pillanattól kezdve, hogy belém botlottál abban az erdőben. Két évig próbáltam tagadni, és most te is próbálod tagadni, de ez nem változtat a tényeken. Nem érdekel, hogy felnőttünk. Lényegében még mindig Knox és City vagyunk, és mindig szeretni fogjuk egymást. Tudod, hogy miért? – Közelebb hajoltam, hogy a fülébe súgjam.– Mert nem tudjuk, hogyan állítsuk meg.

A légzése felgyorsult, a feszültség egyre nőtt benne. Felém fordult,és esküszöm, hogy a szája elég közel volt ahhoz, hogy az enyémhez nyomja. Éreztem a leheletét az ajkaimon. – Harcolni fogok ellene – esküdözött. – Ellenállok, mert csak ártani tudok neked, és inkább meghalok, mint hogy bántsalak.

– Amikor eltaszítottál magadtól, az volt az egyetlen dolog, amivel valaha is fájdalmat okoztál nekem.

– Nem vagyok jó neked– erősködött.

Megráztam a fejem. – Te vagy a legjobb dolog, ami valaha történt velem.

– City... – Felnyögött, tudtomra adva, hogy közel jár. Nagyon közel volt ahhoz, hogy beadja a derekát. Csak még egy apró... lökés kellett neki.

Azt a kezemet használtam, amit nem fogott le, végigcsúsztattam az ujjaimat a testén, és megragadtam a nadrágján keresztül.– Érzem, hogy mennyire akarsz engem.

Morgott, és megragadta azt a kezemet is, de úgy tűnt, hogy képtelen megszabadulni az érintésemtől. Ehelyett felnyögött, és még jobban magához szorította a kezemet, hogy a tenyerem még nagyobb erővel dörzsölje feszülő farkát.

– Egy olyan nővel vagyok az ágyban, akit vonzónak találok– morogta. – Persze, hogy kemény vagyok.

Tovább dolgoztam rajta a farmerján keresztül. – Ó, tényleg? Szóval olyan vagyok neked, mint bármely másik nő, mi? –Szipákolva folytattam. – Sajnálom, de ezt nem veszem be. Sőt, fogadok, hogy nem tudnál úgy megdugni, mint egy idegent. Fogadok, hogy abban a pillanatban, amikor belém hatolnál, teljes szívedet beleadnád. Mert összetartozunk. Szeretjük egymást.

Morgott, és elkapta a csuklómat, amikor a cipzárjáért nyúltam. – Tényleg? Most arról próbálsz meggyőzni, hogy a szex majd megoldja ezt. Majd a régi Knox leszek, és ez az egész szarság, ami folyton kísért, csak úgy el fog … múlni?

– Nem tudom – mondtam-, de hajlandó vagyok megpróbálni.

– Na, mindegy. Te csak egy orgazmust akarsz.

– Tulajdonképpen igen, azt elfogadom. Veled éltem át a legjobb orgazmust.

Amikor megdermedt, éreztem, hogy meglepődött. Egy másodperccel később azt mondta: – Rendben.

Ahogy leugrott az ágyról, zavartan felültem. – Mi az? Hová mész?

– Felkapcsolom a villanyt. Ha megduglak, látni akarom, hogy mennyit nőttél.

A lámpa kigyulladt, és én addig pislogtam a hirtelen fényben, amíg a szemem nem alkalmazkodott. Knox az ajtóban maradt, és engem figyelt.

– Vedd le a ruhádat!– mondta.

31. fejezet

 

Felicity

 

Napjainkban

Fordította: Missy

 

Knox utasítására forróság száguldott át rajtam, a gyomrom mélyén az izmok keményen összeszorultak, miközben nedvesség gyűlt a lábaim között.

Kísérletet akart tenni. Megpróbáltérzelmek nélküli szexet folytatni velem, mint valami idegennel.

A testemet gyönyörrel töltötte el a kihívás, mert biztos voltam benne, hogy ezt a menetet én fogom megnyerni.

Kezdődik a játék, szépfiú.

De bárhogy is legyen, nem veszíthettem, mert igazán jól fogom érezni magam.

A szemkontaktust tartvamegragadtam az ingem szélét, miközben lassan lehámoztam magamról. A barna szemei valami ősi módon csillogtak az izgalomtól.

Meg akart dugni. Keményen.

Istenem, majdnem elélveztem már a gondolatától is.

Amikor elkezdtem kigombolni a nadrágomat, az ő keze is a cipzárjához nyúlt. Vetkőzés közben egymást figyeltük; ő a villanykapcsoló mellett állt, én pedig az ágyon térdeltem. Miután mindketten meztelenek lettünk, azt mondta: – Most feküdj a hátadra, éstárd szét a lábaidat!

Megtettem, és még soha nem éreztem magam ennyire kiszolgáltatva, valószínűleg azért, mert nem csaka testemet, hanem a lelkemet is lecsupaszítottam. Teljesen az övé voltam,hogy a magáévá tegyen.

Az ágy felé lépdelt, ragadozó kifejezéssel az arcán. – Szélesebbre – utasított.

Nagyot nyelve szélesre tártam a lábaimat, amennyire csak tudtam.

– Érintsd meg magad.

Egy nyöszörgéssel követtem a parancsát, a kezemet végigcsúsztattam a testemen,amíg az ujjaim a csiklómon nem voltak, végigcsúsztattam őket a nedves, érzékeny idegeken, amitől megemelkedtem, és a mellbimbóim megkeményedtek.

Miközben nézte, ahogy magamon munkálkodom, a kezébe vette a farkát, letérdelt az ágyra a szétterpesztett combjaim közé.

– Fogamzásgátlót szedek– mondtam. Nem tudom, miért böktem ki ezt. Talán azért, mertcsupaszon akartam magamban érezni, és valami újat akartam adni neki, amit még soha egyetlen férfinak sem adtam.

Bólintott. – Tudom. Láttam a gyógyszeres szekrényben, a borotvám mellett.

– És te... – Az ajkamba haraptam, rettegve a választól. – Együtt voltál valakivel, amióta kijöttél?

Megrázta a fejét. – Mindig csak te voltál.

Reszkettem, és annyira felizgultam, hogy attól féltem, elélvezek, mielőtt belém hatolna. Ezértkifújtam a levegőt, és figyelmemet az egy csepp előváladékra irányítottam, ami a farkának a végéből szivárgott. Istenem, már alig vártam.

– Akkor azt hiszem, tényleg nincs szükség óvszerre– mondtam.

– Azt hiszem, nincs. – Ismét felnézett rám, a szemei csillogtak, készen állva arra,hogy meggondoljam magam. De én csak mosolyogtam.

– Annyira vágyom rá, hogy újra magamban érezzelek.

Bizonytalanság suhant át az arcán. Nem volt biztos benne, hogy kordában tudja-e tartaniaz érzelmeit. De meg akarta próbálni. Egy különösen erőltetett nyelés után egyik kezét az arcom melletti matracra tette,hogy megtámassza magát; aztán a tövénél fogva a farkát, annak csúcsát a nyílásomhoz igazította.

Rájöttem, hogy csak minimális mértékben akar hozzám érni. Úgy gondolta, hogy ez segítségére lesz abban, hogynyerjen. De nem érdekelt, mert ez még mindig életemlegszexibb élménye volt,ezen kívül tudtam valamit, amit ő nem. Nem vagyunk képesek kihagyni a szívünket semmiből, amit együtt csinálunk. A szívünk hat évvel ezelőtt egyesült ami bánatfánknál.

Esküszöm, hogy levegőt sem vett, amikor a helyet nézte, ahol hamarosan egyesülni fogunk.Szinte olvasni tudtam agondolataiban: Csapódjon belém,hogy bebizonyítsa, nem törődik az érzéseimmel, vagy lassítson és azzal kínozzon, hogy ellenáll és visszavonul, mielőtt elélvezhetnék?

Gondolom, lassan és őrjítően akarta, mert amikor belém nyomult, épp csak a csúcsát illesztetve belém, aztán megállt. Mindketten beszívtuk a levegőt.

– Ó, Istenem – nyögtem, a belső izmaim már összehúzódtak a farka hegye körül. Többre volt szükségem; vonaglottam és megmarkoltam a melleimet, összeszorítottama mellbimbóimat.

– Bassza meg!– nyögte, és teljesen befurakodott.

Már a puszta behatolás feszítésétől is elélveztem. Keményen.

Lángoltam, ziháltam és vonaglottam. Annyira jó érzés volt, ahogy Knoxmegtöltött, hogymeglovagoltam a mámort, és addig fejtem a vastag farkát, amíg kifacsarva és leeresztve nem éreztem magam.

Mikor végre találtam magamban annyi erőt, hogy felrebbentsem a szempilláimat és a fölöttem lévő férfira mosolyogjak, totális zűrzavart fedeztem fel. Összeszorította a szemétés az arca vörös volt, szinte lila, mintha visszatartaná a lélegzetét. A karja remegett az erőlködéstől, ahogy mindkét oldalamon továbbra isletámasztotta őket, és távolságot tartott tőlem.

Valami elpattant benne.

– Knox? – felnyúltam, és megérintettem az arcát.

Kinyitotta a szemét, és könnycseppek csordultak le a szempilláiról az arcomra. – Nem tudom megtenni– mondta reszelős hangon, és sípolva tört elő a tüdejéből a levegő. – Igazad volt. Nem tudom kizárni. Nem tudom abbahagyni, hogy szeresselek.

– Tudom, kicsim. Tudom. – Az arcát a kezeimbe vettem, és a hüvelykujjammal letöröltem a könnyeit.

Kizokogta magából a gyötrődését, miközben teljesen fölémhajolt, és a homlokát az enyémhez szorította. – Annyira hiányoztál!

– Te is hiányoztál nekem. – Amikor a dereka köré kulcsoltam a lábaimat,mélyebben hatolt belém, és megragadta a hátsómat, hogy olyan szorosan összekapcsolódjunk, amennyire csak lehetséges,amíg olyan közel nem kerültünk ahhoz, hogy két ember egy testté váljon.

Szája összezúzta az enyémet. Ajkai húsosak és édesek voltak, és életem legjobb, legélénkítőbb csókjátéltem át. Egyik keze a hajamban, a másik pediga seggemen volt;egyhelyben tartva keményen döfködött. Aztán a nyelve összekeveredett az enyémmel, és új céllal baszott meg.

Felfelé íveltem, magamba szívtam az egészet, a testemújra lángra lobbant mindenhol, ahogy mélyen belém hatolt, eltalálva egy csomó idegvégződést, amelyek nem tudván ellenállni a hatásnak, összehúzódtak és egy újabb orgazmusba taszítottak.

Erősen szorítottam, és végig sikoltoztam,és hallgattam, ahogy nyögdécsel, miközben keményen dörzsöli a csiklómatés belém üríti magát.

– Istenem – ziháltam és a vállát cirógattam, miközben megpróbáltam magamhoz térni a mámorból. De túlságosan elkábított, emiatt semmi másra nem voltam képes, mint biztonságosan köré kulcsolni a lábaimat, hogy soha többé ne hagyhasson el.

Rám omlott teljes súlyával, és én imádtam ezt. Simogattam a hátát ésremélve, hogy maradásra csábítom, a körmeimmel időnként végigkarcoltam a csupasz húst. Felnyögött a gyönyörtől, én pedig boldogan nyújtózkodtam.

– Le kéne szállnom rólad – motyogta végül a hajamba.

Szorosabbrazártam a lábaimat körülötte. – Ne merészeld!

Valamelyest mégis megmozdult, elmozdította a csípőjét, és az arcát is lejjebb csúsztatta, amíg az arca a melleimhez nem simult. De egyébként a karjával erősen fogta a derekamat, tudtomra adva, hogy sehova sem megy.

Az időnkénti szipogás és a mellkasomon lévő nedvesség jelezte, hogy továbbra issír. De eddig nem akarta, hogy lássam, ezért békén hagytam.

– Azt fogod mondani, hogy én megmondtam?– kérdezte végül, és nem volt hév a szavaiban, csak kíváncsiság.

– Mm. – Lehunytam a szemem, bágyadtnak és boldognak éreztem magam, miközben tovább cirógattama körmeimmel a hátát. – Ma este nem. Talán holnap, amikormár újra lesz néhány agysejtem.

Felsóhajtott, majd azt mondta: – City?

– Igen?

– Tényleg nagyon hiányoztál.

Átkaroltam a vállát. – Te is hiányoztál nekem.

– Reggel még mindig itt leszel? Vagy ez csak egy álom?

– Még itt leszek.

Megkönnyebbülten felsóhajtott, és teljesen hozzám simult. – Jó.

Esküszöm, hogy abban a pillanatban elaludt. De ez nem volt gond,mert nem sok idő kellett, hogy kövessem.

Amikor arra ébredtem, hogy a nappali fény átszűrődik a behúzott ablakfüggönyön, ő még mindig ott volt. Én is ott voltam, és meztelenül egymásba gabalyodva feküdtünk.

Egész éjjel váltogattuk a pózokat, míg végül én voltam az, aki félig-meddig betakartam őt, lábamatátvetettem a csípőjén, a fejemet pedig a szívén pihentettem. Felemeltem a fejemet, hogy az arcát tanulmányozzam. Felnőtt férfi lett, aki alig hasonlított arra a fiúra, akit valaha ismertem, de nekem tetszett ez a változatis. Még a sebhely is karakteresebbé tette.

Lágyan megérintettem a forradást, és Mason elbeszélése alapján eszembe jutott, hogyan szerezte. Utáltam tudni, hogy mi történt vele, hallani, hogy mennyit szenvedett és mit kellett tennie ahhoz, hogy túlélje.Ettől azonban közelebb éreztem magam hozzá. És ettőlmég jobban szerettem őt.

Csak azt kívántam, bárcsak a tegnap este elég lenne, hogy visszatartsa az újabb meneküléstől. Nem voltam benne biztos, hogy el tudnám-e viselni, ha ma eltaszítana magától.Lehajoltam, éshárom különböző helyen megcsókoltam az arcán lévő heget.

Amikor az ajkai mosolyra húzódtak, már tudtam, hogy felébredt.

– Bájos hercegnőm visszatérését érzem?

Elvigyorodtam, és örültem, hogy emlékezett rá. – Nem is tudom. Vajon az énCsipkerózsikámnak szüksége van egy másik igaz szerelem csókjára, hogy felébredjen?

Lehunyva tartva a szemét, szélesebben mosolygott. – Ó, azt hiszem, hogy igen.

– Nos, akkor egy lánynak illik megtenniea kötelességét.

Felcsusszantam az ölébe, és addig tekeregtem a reggeli merevedésén, amíg az egyenesen a nedves ráncaimhoz csúszott. Felemelte a csípőjét, és jóváhagyásként egy morgó hangot adott ki. Amint elfoglaltam a pozíciót, lehajoltam, hogy megcsókoljam. Amikor az ajkaim az övéhez értek, megbillentettem a csípőmet, és összeillesztettem magunkat, sürgetve, hogy bennem legyen a farka.

Levegőért kapkodott, a szemei kinyíltak, ahogy ismét felfelé tolta a csípőjét, és teljesen belémfúrta magát. – Ó, Istenem! A francba!

Elégedett vigyorral az arcomon felegyenesedtem, mielőtt felemeltem ahátsómat, és lassan meglovagolva újra leereszkedtem rá. Megragadta a derekamat,erősen szorított, miközben kábult barna szemeivel rám bámult.

– Mi ez?– kérdezte, és majdnem keresztbe álltak a szemei, ahogy fokoztam a tempót.– A Csipkerózsika mocskos változata?

Mosolyogtam.– Miért is ne? Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy minden jobban esik, hamocskos.

– Jézusom, zseni voltam. – Morgott, és felágaskodott alattam. – Nem lehetneminden nap így ébredni?

Az ajkamba haraptam, miközben az arcomat biztosan elöntötte abuja élvezet, majd fölé hajoltam, hogy megragadjam a vállát. – Azt hiszem, hogy minden egyes reggel rá lehetne venni erre, vagy bármelyik pózra.

– Jó. – Erősen megragadott, és a hátamra fordított, hogy ő lehessen felül,és lenézhessen rám, mielőtt a kezeivel végigsimít amelleimen. – Mert nagyon vágyom arra, hogy minden olyan pózt kipróbáljak,amit valaha kitaláltak.

Egyre mélyebbre hatolt, és nem tudtam visszafogni magam, amikor a kezeivellángra lobbantotta a mellbimbóimat,és a farkát belém fúrta. Kezdtem elélvezni.

Sziszegve távozott belőle a levegő. – A fenébe, nem tudom visszatartani, amikor ezt csinálod.

– Sajnálom, de nem sajnálom.

Élvezettel néztem, ahogy a szemei elhomályosulnak.

Aztán a szája tátva maradt, és felnyögött, ahogy elérte a megkönnyebbülés.

Nem sokáig tartott, mire rájöttem, nem hazudik arról, hogy mindenféle pózban akar szexelni. Csak nem tudtam, hogy az egészet egy nap alatt értette. De amintbejelentettem, hogy éhes vagyok, rám húzta a pólóját, a bokszeralsóját pedig magára,és bevitt a konyhába, ahol gyengéden leültetett a pultra. Aztán,miközben figyeltem őt, elkészítette nekem a kávémat, pont úgy, ahogyan szerettem. Kortyolgattam a nedűt, és figyeltem, ahogy tojást feltörve a serpenyőbe, elkezdi készíteni a reggelit. Deamint elkészült és a tányérra került, egy pillantást vetett rám, ahogy még mindig ártatlanul iszogatom a kávémat, megrázta a fejét, és felém ólálkodott.

– Miért kell ilyen jól kinézned, ahogy ott ülsz? – Lekapta a combomig érő pólót, amit viseltem, majd a lábaim közé lépett, megragadta a csípőmet, hogy a pult széléhez húzzon. Hirtelen rájöttem,hogy korábban miért nem adta odaa bugyit – csak egy pólót –, amikor megszabadult a bokszeralsójától és belém nyomult.

És Istenem, az utána következő orgazmus... szép volt.

Ezután lezuhanyozott velem, ahol a nedves, csempévelburkoltfalhoz szorított.

A legaranyosabb az volt, hogy minden egyes menet után elkezdett valamit kritizálni. Azt állította, hogy mindegyiknek megvolt maga előnye, de nem rajongott azért, hogy beverje a térdét a konyhaszekrénybe, amikor épp el akar élvezni. Reklamált, hogy a zuhanyzó vizenem igazán segít a síkosításban, és nem szerette, hogy nem látta a szemem, amikor a kanapéra hajoltatott, hogy hátulról megdugjon. Imádtam a részese lenni annak, ahogy először tapasztalja meg az egyes pózokat.És igen, egyet kellett értenem vele, amikor arra a következtetésre jutott, hogy az ágy a legjobb hely.

Így aztán ismét a szobámban találtuk magunkat a matracon, aholszundikáltunk egy ideig, amíg késő délután arra nem ébredtem, hogy az ujjaival lazán zongorázik a hátamon.

Biztosan megérezte, hogy ébren vagyok, mert megkérdezte: – Kell ma este dolgoznod?

– Mm. – Nyújtózkodtam, és felé fordultam. – Nem.

– Jó. – Az oldalára feküdt, hogy szemben legyen velem. Azarcát a kezébe támasztotta, és a leggyengédebb arckifejezéssel figyelt engem, mintha nem tudná elhinni, hogy tényleg itt van velem.

Magam sem tudtam egészen elhinni, és féltem, hogy ez talán átmenetilesz. Felnyúltam, és ujjammal végigsimítottam a sötét szemöldökén. – Szóval nem tehetek róla, de észrevettem, hogy egész nap nem próbáltál ellökni magadtól,vagy távolságot tartani. Remélhetem, hogy ez azt jelenti...? – Felvontam a szemöldökömet, és küldtem felé egyvigyort.

Sóhajtott, és végigsimított a combomon. – Rájöttem, hogy nincs értelme ellenállnineked.

A homlokomat ráncoltam. – De még mindig azt hiszed, hogy fenyegetést jelentesz rám?

A plafonra pillantott, és megtörtnek tűnt. – Nem tudom. Láttad,hogyan tudok tönkretenni egy szobát.

– Egy szobát. Tárgyakat– pontosítottam. – Nem embereket.

Egy pillantást küldött felém. – Csináltam Tennekegy monoklit.

Szipákoltam, és hadonásztam a kezemmel. – Ahogy hallottam, egyszer-egyszer szinte az összes közeli barátjabehúzott már neki. Esküszöm, ez egy rítusa Tiltottban, hogy pofán vágják Tent.

– Ez még mindig egy olyan kockázat, amit nem akarok veled kapcsolatban vállalni. Ha elveszítem a türelmemet,nem mindig tudom ellenőrzés alatt tartani, hogy mit teszek.

Felemeltem az egyik ujjamat. – Ha jól emlékszem, mióta kiengedtek már a tűrőképességed határára értélnagyjából minden egyes alkalommal, amikor beszéltünk. És fizikailag egyszer sem bántottál.

– Ez igaz– ismerte el, és elgondolkodva a homlokát ráncolva.

– És az egyetlen dolog, amit akkor tettél, amikor túl messzire mentem, az volt, hogy a pihenőszoba falához szorítva még a szart is kicsókoltad belőlem. Ó, és tegnap este szétdugtad az agyamat.– Megborzongtam, és végigcsúsztattam az ujjaimat a hasán. – Azvolt a kedvencem. Valójában úgy érzem, hogy újra és újra fel kell szítanom a dühödet, abban a reményben, hogy legközelebb valami még élvezetesebb dolgot fogsz csinálni.

– Asszony– morogta, megragadta a karomat, és a hátamra fordított,mielőtt rám mászott volna. – Te most megkérsz rá, ugye?

– Ó, kérlek, nagy, erős, ijesztő exfegyenc! Ne bánts!– könyörögtem színlelve,és drámaian rebegtettem a szempilláimat. – Esküszöm, hogy soha többé nem fogom előcsalogatni adémonodat.

– Túl késő, kislány. Te gyújtottad meg a tüzet. Most itt az ideje, hogy lángba borulj.

Megragadta a térdemet, és szétrántotta a lábaimat, mielőttodahajolt hozzám, és a szájával letámadott. A meglepetéstől felkiáltottam, ésmegragadtam a vállát, miközben nem kegyelmezett nekem. Nyelvét tekergette, a csiklómat nyomkodta gyorsabban a csúcsra juttatva, mint ahogy azt emberileg lehetségesnek gondoltam.

– Ó, Istenem! Ó, Istenem! Ó, ...

Belém nyomta az egyik ujját, én pedig elélveztem, és felzokogtam, ahogy kielégültem. És ez így ment tovább, amíg egy utolsó lüktetés után megremegtem, és mélyen belesüllyedtem az alattam lévő matracba.

– Szent...– A hálószobám mennyezetét bámulva lihegtem, és megpróbáltamvisszatérni a váratlanul és hirtelen jött mámorból. Knox arca jelent megfölöttem, és elvigyorodott.– Lehet, hogy rájöttél valamire. Lehet, hogyfizikailag lehetetlen számomra, hogy bántsalak. Amikor felbosszantasz, akkor kéjsóvár leszek, ahelyett, hogy erőszakos lennék.

– És ó, mennyire értékelem a kéjsóvárságot– mormogtam álmodozó sóhajjal.

Ujjaival végigsimított a hajamon, miközben tekintete végigsiklott rajtam. – Magam sem bánom. – Egy vörös tincset tekert a kisujja köré. – Tudod... már nem tudom, hogy ki vagyok. De azt tudom, hogy még mindig szeretlek. Mindig is szerettelek, és mindig szeretni foglak.

Felülkerekedtem az érzelmeimen, és a kezemet az arcára helyeztem. – Mindig istéged szerettelek, Knox. És mindent, mindent megteszek, hogy segítsek neked újra megtalálni önmagad.

Bólintott.– Tudom. És Pick összehozott engem egy edzővel a konditeremben,hogy segítsen levezetni a dühömet. Ez tényleg segített.

– Jó. – Tenyeremmel végigsimítottam a szúrós fejbőrén. – Látod, máris azon vagy,hogy túllépj ezen, de... – Az ajkamba haraptam, nem voltam biztos benne, hogy egyáltalán felvethetem-e azt, amit mondani akarok. Egyáltalán nem akartam semmi olyat mondani, amitől elzárkózna.

– De?– kérdezte, és rám nézett azokkal a barna szemekkel, amelyek annyira hasonlítottak arégi Knox Parker szemeire, hogy nagy lélegzetet vettem, és kiböktem.

– Javasolhatok még valamit?

Elvigyorodott.– Akár meg is tehetnéd. Mert addig gyűlik benned, és addig fog zavarni, amíg meg nem teszed.

A homlokomat ráncoltam. Túl jól ismert engem. – Oké, rendben. Szerintem fel kellene keresned egypszichiátert.

Elkezdett visszavonulni, de megragadtam a karját. – Kérlek, csak... gondolkozz el rajta. Vannak mások is, akik olyanszörnyű, traumatikus dolgokat éltek át, mint amilyeneket te. És vannak azok, akik segíthetnek neked ezt feldolgozni.Nem tett jót neked, hogy elfojtottad. Ki kell engedned magadból,el kell engedned, és akkor végre megszabadulhatsz tőle.

Kifújta a levegőt, megrázta a fejét, és olyan pillantást küldött felém, amely azt jelezte,hogy kizárt dolog, de a száján csak az jött ki, hogy: – Ha.... ha beleegyezem..., hogymegteszem, az csak egyféleképpen történhet.

– Hogyan? – kérdeztem döbbenten, hogy egyáltalán fontolóra vette.

– Én választhatom ki a pszichiátert.

Azonnal bólintottam, és azt mondtam: – Feltétlen. Természetesen. Csak olyanhoz menj, akivel teljesen jól érzed magad.

Önelégült vigyor terült el az arcán. – Jó. Akkor téged választalak.

Felnyögtem. – Knox, komolyan mondom. Úgy értettem, hogy egy profit válassz.

Egyik szemöldökét felvonva, egyetlen pillantással kihívóan nézett rám. – Azt hittem, azt mondtad, hogy nincs szükséged flancos diplomára ahhoz, hogy segíts az embereknek.

– A fenébe – motyogtam. – Utálom, amikor a saját szavaim visszajönnek, hogy a seggembe harapjanak.

– Csak menj fel a Google-ra, vagy csinálj bármit, és keress tippeket, hogy segíts nekem – mondta –,ahogy azzal arémálmokkal küzdő gyerekkel is tetted. Ha van valaki, aki meg tud gyógyítani,az te vagy. – A homlokát az enyémhez szorította. – Csak te.

– Csak semmi kényszer vagy ilyesmi– morogtam, még akkor is, amikor szorosan ameleg testéhez simultam.

– Na, ezt kifogtad!